Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 42. (Szombathely, 2020)

Természettudomány - Vig Károly: Impériumváltás előtt és után Romániában. Erdélyi rovarászportrék

SAVARIA \2 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2020 23-86

15. ábra. Diószeghy László Csutak Vilmosnak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának ajánlott fényképen (Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy, Románia)

Figure 15. Photo of László Diószeghy presented to Vilmos Csutak, Székely National Museum director (Székely National Museum, Sepsiszentgyörgy/Sfántu Gheorghe, Romania)

alföld és hegyvidék találkozása lepkefajokban gazdag élőhelyek sorát alkotta. Bár a lepkészet terén Diószeghy autodidaktának számított, nevét szakmai körökben kezdettől fogva számontartották. A kor kiváló szakembereivel levelezett, például Hans Rebellel (1861-1940), Heinrich Kolarral (1871-1947), Brisbane Charles Somerville Warrennel (1887-1979), Lionel Walter Rothschilddal (1868-1937), Schmidt Antallal (1880-1966), akivel évekig együtt jártak a Retyezátra, Aristide Caradjával (1861-1955), Adriano Ostrogovich (1870- 1957) kémiaprofesszorral, Cseh Bélával, dálnokfalvi Bartha Viktorral (1879-1941), báró Lipthay Bélával (1892-1974), gróf Teleki Jenővel (1881—

1947), Rittich Virgillel (1887/8?-1944 után?), Péterit Istvánnal vagy Dobay László vasúti mérnökkel. A Retyezátba a nagyszebeni Müller Arnold tanárral és Worrel Jenő főtörzsorvossal járt bogarászni és lepkészni (Diószeghy 1935a).

1930-ban került kapcsolatba Csutak Vilmos igazgatóval (15. ábra). Az ő támogatásával, Köntzei Gerővel együtt tervezték Székelyföld zoológiái kutatását.

Becslések szerint munkássága alatt több mint 40 000 lepkepéldányt gyűjtött. A budapesti diákévei alatt fogott 10 000 példány a Magyar Természettudományi Múzeumban található. Jelentős anyagot őriz a londoni British Museum, a bécsi Naturhistorisches Museum, a bukaresti Grigore Antipa Múzeum (Muzeul National de lstorie Naturalá Grigore Antipa), valamint a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem Állattani Tanszéke. A legnagyobb példányszámú (kb. 25 000 példány) anyagot szülővárosa múzeumában helyezte el.

Diószeghy és a múzeum közötti kapcsolat 1930-ban, az 1929-es jubileumi ünnepségek után bontakozott ki. Diószeghyt a múzeum 1929-es Emlékkönyv-e indította arra, hogy felajánlja szolgálatait az intézménynek. Már első, 1930. június 23-án Csutak Vilmoshoz írt levele bizonyosság elkötelezettségéről: „... Mondhatatlan örömet szerzett a szülőföldemről kapott igen magas színvonalon mozgó irodalmi mű, mely tanúságtétel fajunk igen sokoldalú, hatalmas kulturnívójáról. (...) A mi fajunk a Körösi Csorna Sándorok faja; bármily kevés számú is, mindig akadnak bőven fai, kiknek munkásságára, igen sokoldalúságára felfigyelnek a számottevő kultúrnemzetek, s akikre büszkeséggel tekinthet fel a maroknyi székely nép! (...) Igen szeretném magamat a Székely Nemzeti Múzeum érdekében hasznossá tenni, s ha munkásságomat elfogadják, a következőket ajánlom: A székely vármegyék rovartanilag, így lepkészetileg is igen kis mértékben vannak átkutatva, de a már ismert adatok olyan perspektívát nyújtanak, hogy talán egész Erdély legérdekesebb faunáját sejtetik. (...) A kollégium növendékei között bizonyára többen is akadnak, akik - különböző vidékeken lakva - a vakációkban gyűjthetnének a Székely Nemzeti Múzeum részére. A természetrajz tanárok pedig felhívhatnák a fiúk figyelsz