Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 42. (Szombathely, 2020)
Természettudomány - Vig Károly: Impériumváltás előtt és után Romániában. Erdélyi rovarászportrék
VÍG KÁROLY: IMPÉRIUMVÁLTÁS ELŐTT És UTÁN ROMÁNIÁBAN. ERDÉLYI ROVARÁSZPORTRÉK kül maradt (Vincze 2006). A magyar tudományos elit alsó- és középfokú oktatási intézményekbe szorult vissza. Rendezetlen helyzete miatt a kolozsvári Erdélyi Muzeum-Egylet (napjainkban Erdélyi Múzeum- Egyesület) gyűjteményein román intézmények jöttek létre, és az Egylet működését is sikerült egészen 1930-ig megbénítani: „alapszabály-hamisításért” beperelték az Egyletet, később nem adták meg a királyi ellenjegyzéseket. Az Egylet tudományszervező lehetőségei beszűkültek, periodikái megszűntek, sokáig csak néhány népszerűsítő előadás tartására korlátozódott a tevékenysége. A nem kolozsvári gyűjtemények szintén elveszítették jelentőségüket, vagy elszigetelődtek. A Romániához csatolt területen az egyetlen talpon maradó nagy magyar tudományos intézmény - nem kis részben épp hírnevének és alapszabályának köszönhetően1 - a Székely Nemzeti Múzeum volt, amely jogi helyzetének rendezésével a széthullott szakmai erőket is igyekezett felkarolni (Kocs 2002). Sajátos módon, a nagypolitikai változásokat az erdélyi szász tudományosság szenvedte meg a legkevésbé, hiszen jól kiépített intézményei védelmében már korábban is együttműködött a kisebbségi román erőkkel. A nagy múltú, nagyszebeni székhelyű Erdélyi Természettudományi Egyesület (Siebenbürgischer Verein für Naturwissenschaften zu Hermannstadt) folyóirata, az 1850-ben alapított Verhandlungen und Mitteilungen des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften zu Hermannstadt az impériumváltás után is megjelenhetett, és számos, Erdélyben maradt magyar szakember ebben közölt cikkeket, így Nyárády Erazmus Gyula, a rovartanos Zilahy Kiss Endre (1873-1931), a lepkész Diószeghy László (1877-1942) és az ornitológus Dobay László (1873-1943). Ők a későbbiekben a Székely Nemzeti Múzeum intézményi hátterének támogatásával próbáltak kutatni és publikálni. Ahol a politikai erőviszonyok kevésbé élezték ki a nemzeti alapú ellentéteket, ott a szakmai élet megőrizhetett bizonyos folytonosságot. Ilyen helyzet alakult ki a korábban is döntően román többségű Hunyad megyében, Déván (Déva, Románia). Az egyik legrégibb erdélyi múzeumban a helyi román politikai vezetés elfogadta az ottmaradt magyar szakember, Mailász József (1875-1933) személyét (1. ábra), ami biztosította az általa megkezdett szakmai munka folyamatosságát (Gaál 1933; Patkó 2003; Boér 2006). Vajon hogyan, milyen eszközök bevonásával, milyen kapcsolatok kiépítésével sikerülhetett mindezt elérnie Mailásznak? Maliász József Életéről, a tudományok terén tett első lépéseiről saját maga számolt be barátja és munkatársa, I. ábra. Az ifjú Mailász József (1875-1933), a dévai múzeum későbbi igazgatója (Magyar Természettudományi Múzeum, Központi Könyvtár, Budapest) Figure I. The young József Mailász (1875-1933), later director of the Déva Museum (Hungarian Natural History Museum, Central Library, Budapest) 1 1916-ban rendezték a múzeum jogállását: „önmagát önmegújító testület által képviselő alapítvány”-ként definiálták. Vagyis nem állami, nem megyei, sem egyesületi szervezet. Emiatt nem vehette át semmilyen román utódhatóság, és román tagfelvétellel, „elrománosítás” végett sem volt „majorálható”, amint az az erdélyi múzeumok zömével történt az impériumváltás után. 26
