Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 41. (Szombathely, 2019)
Műtárgyvédelem - Kusztor Gergely: Gondolatok a restaurátori etikai elvekről és napjainkban elfogadott szabályozásukról
KUSZTOR GERGELY! GONDOLATOK A RESTAURÁTORI ETIKAI ELVEKRŐL ÉS NAPJAINKBAN ELFOGADOTT SZABÁLYOZÁSUKRÓL és a régészeti feltárásokra is hangsúlyt fordítottak, valamint a dokumentáció és publikáció fontosságát és pontosságát is előtérbe helyezték. Az UNESCO és az 1946-ban alapított 1COM16 is csatlakozott a kartához, ezzel erősítve a nemzetközi szabályozást. A velencei ülés hatására 1965-ben létrehozták az lCOMOS-t, a Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottságát,17 mely a világörökség helyszíneivel kapcsolatban az UNESCO tanácsadó szerve lett. Az UNESCO 1972-ben tartott nemzetközi konferenciáján18 megfogalmazott egy alapvető elvet,19 mely szerint az egyesek kulturális öröksége egyben mindenki öröksége is. Az egyezményhez 1985-ben Magyarország is csatlakozott, és törvényerejű rendelet formájában építette be a magyar jogrendbe.20 Az 1COM Restaurálási Bizottsága 1984-ben, Koppenhágában rendezett tanácskozásán megállapította a restaurátorok/konzervátorok alapvető feladatait, valamint a képzésükhöz szükséges kompetenciákat. Az ülés eredményeként megszületett írás szerint a legtöbb országban még nincsenek olyan szakemberek, akik megfelelő képzetséggel és hozzáértéssel rendelkeznek. Ez szükséges lenne ahhoz, hogy a műtárgyak épségben fennmaradjanak és kutathatóak legyenek. Rögzítették, hogy az interdiszciplináris együttműködés a többi kapcsolódó szakmával kiemelkedő fontosságú. 1989-ben a franciaországi Nizza városában a SFHC21 konferenciáján megfogalmazódott egy javaslat, egy európai restaurátor/konzervátor szövetség létrehozására. Ez 1991-ben létre is jött, több intézmény és ország összefogásával, European Confederation of Conservator-Restorers’ Organisations (E.C.C.O) néven, mely 1993-ban háromrészes szakmai iránymutatót22 is készített (ez több módosítást is megért 2004-ig). Az első egységben megállapították a restaurátorok, konzervátorok alapvető feladatait és kiemelték felelősségüket a kulturális örökség fenntartásában. A második útmutató egy etikai kódex, melyben szó esik a restaurátorok műtárgyakhoz való viszonyáról, hangsúlyozzák a dokumentáció fontosságát, valamint azt, hogy a szakembereknek törekedniük kell arra, hogy gazdagítsák ismereteiket és készségeiket azzal a folyamatos célkitűzéssel, hogy javítsák a szakmai tevékenység minőségét. A harmadik kötet az oktatásról szól, melynek a szakma legmagasabb etikai normáin kell alapulnia. A restaurátoroknak képesnek kell lenniük arra, hogy együttműködjenek a többi kulturális örökség megőrzésével foglalkozó szakmákkal és önálló kutatást végezzenek. Min d az elméleti oktatás, mind a gyakorlati képzés kiemelkedő fontosságú. Az 1993-ban Colombóban (Srí Lanka) megtartott 1COMOS ülésen is hangsúlyozták a restaurátorok azon elvét, hogy a helyreállítás során a műtárgyakon, műemlékeken nem változtathatják meg az általuk hordozott értékeket. Fel kell használni a tudományos kutatásokat és eredményeiket a megfelelő beavatkozások, kezelések érdekében, valamint tiszteletben kell tartani a kulturális közeget, amiben az örökség jelen van. 1994-ben Narában (Japán) egy új dokumentumot fogadtak el az 1964-es, Velencei kartára épülve, kiegészítve azt. Ez a kongresszus a dokumentáció és a publikációk által hordozott információ hitelességére hívta fel a figyelmet. Bármely korból származó kulturális örökség értékének a lehető legegzaktabb észlelése többek között attól függ, hogy a róluk szóló információk mennyire hitelt érdemlőek. Továbbá fontosnak tartották az UNESCO-nak, a már említett 1972-ben megfogalmazott elvét kiemelni a kulturális örökség egyetemességéről. 1996-ban Mexikóban az UNESCO definiálta a kulturális örökség fogalmát, beleértve a kézzel-16 Múzeumok Nemzetközi Tanácsa. 17 International Council on Monuments and Sites. 18 1972. október 17.-november 21. 19 1972. november 16. Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről. 20 1985. évi 21. törvényerejű rendelet. 21 Section Franchise de l’lnstitut International de Conservation. 22 E.C.C.O. Professional Guidelines l-III. 174
