Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 40. (Szombathely, 2018)

Múzeumpedagógia - Czenki Zsuzsanna - Bodorkós Orsolya - Fabricius Csaba - Némethné Odor Edit: "A divat elhalványul, a stílus örök" - A szakképzéstől a kreatív iparágakig múzeumi katalizálással című mintaprojekt megvalósítása

SAVARIA 40 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 20l8 187-2OI vendékeink kialakíthatták első szakmai kapcso­lataikat. Megtekinthettük az oladi iskola műhe­lyeit, azokat a korszerű berendezéseket, amelyek segítségével piacképes technológiai tudással vér­tezik fel tanulóikat. A tervezési folyamatok ösz­­szetettsége, ami részben a csoportösszetételek­ből, részben a mintaprojekt ötletgazdáinak gon­dolatiságából formálódott, továbbá az anyagkí­sérletek, a csoportokon belüli, a csoportközi, és a rajtuk átívelő egyeztetések sora szintén olyan élethelyzeteket modellál, amik a résztvevők szá­mára később hasznosulhatnak. Az iskolák tanulóinak együttműködése során előadódott konfliktusok a diákok jövőbeni problé­mamegoldási képességének fejlesztését segítették. Munkavállalásukban toleranciájukat fejlesztette, és azt, hogy az elvárásoknak megfelelni tudjanak. A Szombathelyi Képtár szervezésében lehető­ség nyílt arra is, hogy felsőfokú szakmai intéz­ményt ismerhessenek meg a tanulók, illetve fia­tal, frissen végzett szakemberekkel találkozhat­tak, ez a továbbtanulásban, pályaorientációban segítheti őket. Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnázium és Szakközépiskola11 Izgalmas és példa nélküli, kreatív együttműködés eredményes éve zárult le számunkra 2017. de­cember 5-én a Szombathelyi Képtárban. A múzeumok, kulturális közintézmények a mai fiatalok körében idegen terepnek számíta­nak. Ezért örültünk annak, hogy a projekt révén, nemcsak a külsőségeiket ismerhették meg a léte­sítményeknek, hanem a kulisszák mögé is bete­kintést nyerhettek a diákok. A résztvevő tanulók kiválasztásakor a felké­szültségen kívül azt is figyelembe vettük, meny­nyire terhelhetők a napi iskolai teendőkön túl, il­letve ösztönözhetők-e a csapatmunkára. A közös projekt 2017 szeptemberében kezdő­dött a Szombathelyi Képtár textilgyűjteményé­ben található művészeti alkotások kiválasztásá­val. Az öt fázisból álló foglalkozássorozat előké­szítése abból a rendkívül gazdag tárházból merít­kezett, amiben az ipari textilek, tértextilek, fali textilek, mini textilek és öltözékek is beletartoz­tak. Hatalmas élményt jelentett tanárnak és di­áknak egyaránt ezt a páratlan anyagot áttekin­teni, tanulmányozni, esetenként kézbe is fogni. Tanítványaink legtöbbjének eddig erre így még nem nyílt módja. Ezek a művészeti alkotások a gyönyörködtetésen túl inspirációként és motivá­ciós eszközként is szolgáltak tanulóinknak a ké­sőbbi tervező munkához. Ruhaipari technikusainkra nagy hatással volt a Szombathelyi Képtár könyvtárállománya is. Az értékes művészeti könyvek, válogatások hasznos impulzusokat adtak számukra záródolgozatuk el­készítéséhez. Tematikus képanyagokat ismerhet­tek meg, különleges, számukra ismeretlen albu­mokat tanulmányozhattak, melyekhez szakszerű könyvtáros magyarázat is járult. A folyamatos tanári motiválás, kontroll vi­szont az újszerű hatások ellenére sem maradha­tott el, hiszen a kezdeti lelkesedés - hamarosan - hullámzó tenni akarással párosult. A passzív re­zisztencia különösen a szakközépiskolás diákok­nál mutatkozott egyre gyakrabban, ők nem min­dig találták meg a nekik való feladatrészeket mentori segítség nélkül. Az érdemi tevékenység szokatlanságát az adta, hogy három, olyan vegyes munkamegosztású csa­patban történt, amelyben véletlenszerűen sorso­­lódtak be a Művészeti, illetve az Oladi Szakgimná­zium és Szakközépiskola tanulói. Ez az ismeretlen munkaszervezési forma komoly kihívások elé állí­totta a tanárokat és a tanulókat egyaránt. A diákok zöme nem rendelkezett valós ismeretekkel a másik intézmény szakmai és gyakorlati képzéseiről. A kollektív munkát elősegítette, hogy a két in­tézmény - különböző képzéséből érkező, és a képzésben más-más évfolyamon tanuló - diákja­inak tapasztalatai és kompetenciái összeadódja­nak. A művészeti és textilipari szakképzés eltérő szakmai kompetenciái erősítették egymást. Jó érzés volt tanárként megtapasztalni, hogy a mun­kacsoportok tagjai partnerként tekintettek egy­másra, eltérő véleményüket sikerült konszenzu­sos megoldással lezárni. Különösen ruhaipari technikusként részt vevő diákjainkra lehettünk 11 Némethné Odor Edit, közismereti igazgatóhelyettes 193

Next

/
Thumbnails
Contents