Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 40. (Szombathely, 2018)
Néprajztudomány - Horváth Sándor: A magyarországi grádistyei horvátok asszimilációjának gerjesztői 1945 után
SAVARIA 40 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 20l8 I5I-167 lölve meg végső határidőként a kitelepítések teljes felszámolására. A kitelepítetteket elengedték, de anyagi és erkölcsi rehabilitálásukról nem gondoskodtak, az elmaradt, ráadásul még lakhelyükre sem költözhettek vissza.” (Habina 1994:179). A csongrádi kutatás 334 személyt érintett, 25 interjút készítettek. A csongrádiak többsége a Hajdü-Bihar megyei Ebes községbe került, oda ahová a nardaikat is vitték (Habina 1994: 161— 168). A kitelepítések indoklásai között szerepelt: 1. „... nevezett személy kulákszervezkedésben vett részt...”, 2. „... nevezettnek a községben való tartózkodása államvédelmi szempontból káros, ezért eddigi lakhelyéről való kiutasítása és új lakhelyének elfoglalása közérdekből szükségessé vált.” (Habina 1994:168). A kulákokat a falvakban az egyik legnagyobb osztályellenségnek tekintette az új politikai rendszer. Meghurcolásukkal már előkészítették a szocialista falu kialakítását, azaz a kollektivizálást, a téeszcsék létrehozását. Minden esetet nem idézünk fel, amelyeket a megyei napilapban példát statuálva tettek közzé, de mutatóba itt van például a horvátlövői asszony esete. „Fekete cséplésért egy évi börtön” volt olvasható a Vasmegye címében 1952-ben; majd a rövid hír: „Özvegy Peischler Mihályné horvátlövői kulákasszony a kézicséplésre engedélyezett gabonánál 22 kévével több gabonát szállított udvarára, amelyet feketén szándékozott elcsépelni. Ezért a szombathelyi járásbíróság (sic!) gyorsított eljárással ítélkezett a feketecséplő kulákasszony felett és nyomban 1 évi börtönre, 2500 forint pénzbüntetésre ítélte, s két évre eltiltotta a közügyektől.”27 A kulákok falusi bűnbakokká tétele azonban már 1949-ben kezdődött. „Egyes kulákokat ugylátszik a sorozatos letartóztatás sem tudja figyelmeztetni arra, hogy a kormányzat tiltja a feketevágásokat. A felhívásokat, a figyelmeztetéseket elengedik a fülük mellett és tovább folytatják becstelen üzérkedéseiket, addig míg csak a gazdasági rendőrség rájuk nem teszi a kezét. Teklics István felsőcsatári 20 k. holdas és cséplőgéptulajdonos kulák meg akarta kerülni a törvényes formákat, de rajtavesztett. Az elmúlt év decemberében levágott egy sertést engedéllyel, majd ez év február havában ismét levágott kettőt, de az egyiket engedély nélkül. A gazdasági rendőrség kihallgatása után átkísérte az ügyészségre” - volt olvasható a Nyugati Kis Újság márciusi számában.28 A megfélemlítés másik módja a kényszermunkatáborba hurcolás és a börtönbe zárás volt. Horvátlövőn Gergye János egykori csendőrt hurcolták el 1950-ben a recski kényszermunkatáborba. „Szabadulásáig a családja nem kapott hírt felőle, felesége és fia azt sem tudhatta, hogy életben vanс. 1953-ban lelkileg megtörve, leromlott testi állapotban, megőszülve tért haza. Letartóztatásáról és fogva tartásáról nem beszélt, azt mondta, ha így tenne, visszavinnék a haláltáborba.” (Kovács 2015: 78). A horvátlövői Weszelits Józsefet előbb a kistarcsai táborba vitték, majd onnan került Recskre. Kiszabadulása után, 1953-ban az egy évvel korábban külföldre menekült szülei után ment (Kovács 2015: 79). Sorolhatnánk tovább a Szentpéterfáról Kistarcsára, majd Recskre elhurcolt tanítóval, Németh Endrével, de inkább az egyszerűbb megfélemlítésekből említsünk néhányat. „7. Teklits István (Plehljov): 1950-ben az ÁVO-sok összeverték és az árokba dobták, mert a kínoktól nem tudott járni. (...) Hirschl József (Mikulaséev): Az ÁVO-sok annyira összeverték, hogy röviddel ezután meghalt. 12. Teklits Teréz (Mikicina): 1949-1950-ben Szombathelyen a Bagolyvárban kínozták fia és „Bandi“ miatt, úgyhogy beleőrült.“ (Geosits 1996: 95). De 1952. augusztus 14-én éjjel az ávósok egyszerre hat szentpéterfait hurcoltak el, s vitték őket különféle börtönökbe. Közülük Varga István csak 1956-ban szabadult Márianosztráról (Geosits 1996: 96). Különös statisztika az, amit faluja monográfiájában Geosits István közölt: eszerint Szentpéterfáról a) a zaklatásoknak, kínzásoknak, letartóztatásoknak 12 + 6 fő volt szenvedő alanya; b) szibériai haláltáborokba vittek el 6 főt; c) az ávósok karmaiból megszökött 3 fő; d) Hortobágyra internáltak 3 családot; e) 1953. augusztus 14-én éjjele börtönbe vittek 6 főt (Geosits 1996: 94-96). 27 Vasmegye 1952. júl. 22., 4. p. 28 Nyugati Kis Újság 1949. március 6., 3. p. 157
