Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Természettudomány - Vig Károly: Hamuvá lett gyűjtemény. Kertész Kálmán születése 150. évfordulója alkalmából
SAVARIA 39 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE • 2017 * 31—67 worked on materials in the London, Paris, Hamburg and Brussels museums, or used their materials for the purpose of comparison. He was a founding member of the Hungarian Entomological Society; the Hungarian Academy of Sciences elected him as a correspondent member in 1910. Kálmán Kertész’s scientific and collection-building activity was outstanding, even on an international scale, and by the 1910s Budapest had become the centre of international dipterology research. History, however, swept all this away: the collapse and economic crisis following World War 1, then Kertész’s early death put an end to the scientific work, and the fire of 1956 destroyed the Diptera collection itself: practically the whole collection, including the materials from János Thalhammer and Kálmán Kertész, was turned into ashes. His extensive correspondence was burnt in World War II, so we know nothing of its details or contents. Decades of work were needed into order for researchers to stop up the huge hiatus, but nothing can replace the burnt type specimens. Hungarian dipterology had to start again from an incredible nadir, and the present results are especially valuable in the light of the losses of the recent past. Kálmán Kertész’s surviving scientific works, the published volumes of his catalogues and the remains of his collections still preserve the memory of his pioneering work. His name remains the eternal pride of Hungarian zoology. keywords: Kálmán Kertész, Diptera, Hungarian National Museum, collection, history of science Bevezetés Még megbecsülni is nehéz, hány rovarkollekció enyészett el, amióta az első példányokat valamilyen formában gyűjteménybe rendezték. Talán a gyűjtemény megnevezés is túlzó ebben az esetben. Az első gyűjtőket minden bizonnyal pusztán a rovarok szépsége indította arra, hogy kiszárított testüket üveglapok közé szorítva megőrizzék, borszeszben konzerválva fiolákba zárják, vagy a színpompás lepkeszárnyakat naplóikba ragaszszák. A hajdani rajongók semmi mást nem láttak bennük, mint puszta kuriózumot, a természet szépséges, de bizarr játékát, talán Isten megmagyarázhatatlan hóbortját, hogy ilyen lények teremtésére is figyelmet és időt fordított. Annak az igénye, hogy a világnak ezeket az elemeit megnevezzék és rendszerezzék, csak jóval később merült fel; a tudományos vizsgálódás céljából összeállított rovargyűjtemények megjelenésére még sokat kellett várni. De amikor a kutató emberben megjelent a világ teljessége felfedezésének, megismerésének, megnevezésének és rendszerezésének az igénye, a rovargyűjtemények is gombamód szaporodni kezdtek. Az első ránézésre is törékeny rovarok számos szempontból sérülékenyek. Az európai embernek nehéz úgy tekinteni rájuk, mint táplálékra, de számos rovar- és gombafaj számára valójában pusztán azok: megrágni, megemészteni, lebontani való energia- és anyagforrások. Valójában az evolúció nagyszerűsége mutatkozik meg ebben a momentumban is, mert minden egyszervolt élőlény teteme is hasznosítható, és ha potenciális forrást jelent, akkor törvényszerűen megjelennek azok a szervezetek is, amelyek képesek kiaknázni ezt. Különösen a múzeumbogarak {Anthrenus-fajok) és az entomopatogén gombák specializálódtak az elhalt rovartest elfogyasztására, legyen az a természetben elhullott vagy gyűjteménybe helyezett példány. Elég egy-két év, és a kedvezőtlen körülmények között tárolt, magára hagyott rovargyűjteményből rágcsálékkupac, csupasz tűerdő vagy penésztömeg lesz. Bár számos, kétes hatékonyságú megelőző eljárásban és vegyszerben bízhattak a korabeli gyűjtemények birtokosai, az eredmény gyakorta elkeserítő volt: a gondosan felállított, cédulázott, azonosított példányok rövid idő alatt elenyésztek. A Magyar Természettudományi Múzeum sem volt kivétel: a korabeli leltárakba foglalt gyűjteményekből számos elpusztult. A rosszul záródó dobozok, a vegyszerek időszakos hiánya és a szakemberek kényszerűségből megosztott figyelme mind-mind hozzájárult a kártevők elszaporodásához és egyes gyűjtemények károsodásához. 33
