Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században
NAGY ZOLTÁN: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK... Káposztáskád A káposzta kádban való savanyításának gyakorlata a szentgotthárdi és a keszthelyi uradalom falvaiban ismert volt a 18. század végi adatok szerint, de korántsem általános. Az előbbiben mindösszesen hat gazdaságban ismeretes. Legnevezetesebb egy 1775-ben kelt osztályos egyesség. Németh Ferenc Talapatakán lakó gazda [1775.101] javainak összeírása során két leánya között osztályt tettek. Marikának jutott többek között,,! káposztás kő”, Julikának pedig „1 káposztás kád”, azon kívül, hogy mindketten kaptak„9 fazekat, 6 tálat, 13 font sót”, és egy „szíva száraztó cserény”-t. A káposztát lenyomató (malom) kődarab a továbbiakban sehol sem szerepel, de úgy látszik, hogy fontos darabja lehetett e nehezen beszerezhető megfelelő kődarab a káposztakészítéshez. Legalább is az osztályos egyességben felért egy jó káddal. A „Vendvidéken” lévő Orfaluban található a kádak többsége, szám szerint négy gazdaságban egy-egy káposztáskád 1826- 1835 között. Értékük 1, 3, 6 ft. Répáskád A répasavanyítás a „Vendvidék” sajátosságai közé tartozik. Kádban való előfordulása szintén ritkaság, mindössze Szakonyfalván, Tótfalun és az Őrséghez közel fekvő Kondorfán ismert 1831-1844 között. A tárolóedény megnevezése „répás káda”, répáskád. Kondorfán [1844.160] Takács Ferenc javainak becsűje és licitációja is lezajlott. Répáskádját 1 ft-ra becsülték, de a licitáción jó áron, 2 ft 28 xr-ért talált gazdára. Azt nem tudjuk, savanyított répa volt-e benne. Répáshordó A répáshordót kutatásunk területén a „Vendvidék” sajátosságának tarthatnánk, ha a dunántúli árszabásokban nem látnánk világosan, hogy Somogy és Tolna megyékben is készítettek a pintérmesterek répáshordókat a 18. század végétől. Kardos László Az Őrség népi táplálkozása című könyvében (Kardos 1943: 53) részletesen foglalkozik vele, igaz, az őrségi Szomorócról hozott példáját „vend jellegű módszernek” tartotta, mert „ott ismerik leginkább”. A savanyítás leírása alapján így történt: „Gyümölcstörkőt terítenek el egy elkészített hordó alján. Most erre kerül egy sor nem gyalult, csak meghámozott répa, erre megint egy sor törkő, fölibe újra répa, legfelül végtére megint törköly. A hordót a szokásos módon kő nélkül befedik és leszorítják. Mégpedig egy hosszú rudat tesznek a fodoré és ezt a kamaragerenda alá feszítik. Amint fogyasztanak, vagy esetleg kibontják, alátéttel pótolják a fogyást.” A százhatvan gazdasági becsűben mindössze 54 darab répáshordót találni, az is jobbára a 68 gazdasági leltárral „rendelkező” „Vendvidéken”, vagy ahhoz közeli falvakban, a 88 gazdasági leltárt magába foglaló Rába-völgyének egy kisebb részén Kethelyen, Zsidán, Talapatakán, Farkasfán, Kondorfán lelhető fel. Gazdaságonként egy hordó van 45 gazdaságban, két mindössze négy gazdaságban. A becsűk jellemzője, hogy a répás hordóhoz gyakran illesztik a „kis” jelzőt. Szakonyfaluban, és az említett peremterületen 1786, 1789-től ismerjük legkorábban egy-egy gazdaságban. A „Vendvidék” falvaiban azonban általános a kerékrépa savanyítása a mai napig. Orfaluban öt gazdaságban (62%), Permisén kilenc gazdaságban (100%), lstvánfalván tizenhárom gazdaságban (62%), Börgölinben öt gazdaságban (62%), Szakonyfalván nyolc gazdaságban (78%) Tótfaluban hat gazdaságban (66%) fordul elő. A mikrorégió specifikumának tartható répáshordók megléte mégsem kizárólagos, hiszen nem éri el a káposztáshordók statisztikai átlagát, pedig nagyon sok esetben egy-egy gazdaságban káposztás- és répáshordó együttesen is előfordul. A hordók értékéből és a „kis” répáshordó megjegyzésekből sejthető, a mai emlékezet szerint igazolható (Kardos 1943: 53; M. Kozár 1996: 132), hogy a káposztánál kevesebbet savanyítottak. A magyarok lakta falvakban a forrásokban való jelenléte szerényebb. Zsidán 16%, Kethelyen 37%, Talapatakán 12,5%, Farkasfán 22,5%, Kondorfán 33%-os a gazdaságokban ismertsége. Míg a „Vendvidéken” átlagban 66%-ban, addig a Rába-völgyében mindössze 12,5%-ban volt megfigyelhető. A csaknem háromszorta nagyobb ismertség jó karaktert ad a szlovén ajkú gazdaságoknak a répasavanyítás tekintetében. Mivel a Szentgotthárdtól északra fekvő falvak sorában: Kisfaludon, Há198
