Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században
NAGY ZOLTÁN! TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK... roshordó a leltárakban a leggyakoribb, ezt bizonyítja, hogy minden háztartásban 4-5 darab fordul elő. Kád és bocska együtt 110 darab volt, minden második leltárban szerepeltek. Az egyéb borászati eszköz: kármentő, borfejtő sajtár, káforka, ide értve a törkölyöshordót is, minden harmadik vagy annál kevesebb, tizedik-huszadik leltárban szerepelt. Az egyéb funkciójú dongás edények közül leggyakrabban sajtárokkal találkoztunk, minden gazdaságban egy-két darab volt belőlük. Arányuk fontosságuk sorrendjében változó, így a vízhordó sajtár és a szapusajtár gyakori, míg a tejesedények ritkák. A zsiradéktároló edények is nagy számban képviseltek, minden második leltárban felvételre kerültek. A csöbörnek több funkciója volt, így variánsai szintén nagy számban képviseltek. Jelentőségéhez mérten gyakori a káposztáshordó is, ezt az edényfajtát is minden második háztartásban megtaláltuk. Vödröt és eceteshordót minden harmadik, negyedik, uborkás- és gabonáshordót minden ötödik és hatodik, mérőedényt minden hetedik, nyolcadik, míg csobolyót csak minden tizedik leltárban találtunk. A keszthelyi uradalom falvaiban húsz önálló edénytípust, ezen belül 34 féle edényt azonosíthatunk be [lásd 1. sz. táblázat], a kádáripari termékek csaknem egészét itt megtaláljuk. A háztartásokban, illetve gazdaságokban jelen lévő dongás tárolóedények több mint fele - a különféle hordókkal együtt - borászati eszköz itt, míg a többi konyhai és ház körül feladatok ellátására szükséges edény. Az árszabások adatai szerint a „Fa tölcsér”, „Tőtike”, „Bor tőtike, „Szüretelő tölcsér”, Esztergom megyében „Fa tölcsér vagy lívóka”„hosszas”, „kerekes” vagy „háromszög” formára keményfából „csévével”, vagy anélkül, kisebb, nagyobb méretben készült. A „csap alá való edény, vagyis úgynevezett kármentő”, általában keményfából „gömbölyű”, „kerekes”formára készült. A dongás edény megnevezése az árszabásokban Esztergom, Fejér és Somogy megyében „dézsácska”, míg ugyanaz Győr, Vas, Veszprém, Zala megyékben „sajtárocska” - jó példázza határait az azonos funkciójú, azonos formájú edények különböző néven való illetésének. A dunántúli árszabásokban se mindenhol limitálták a borhűtő edényt, melyet nyilvánvalóan nagyobb gazdaságok, esetleg pincészetek számára készíthettek. Csupán annyit tudunk róla Somogy megye 1812. évi árszabásából, hogy „4 palackra” készült, de Moson, Fejér megyékben limitáltak 6-4-2 rekeszesről is tudósítanak. Nevük „bor hűtő edény”, vagy „bor hűtő dézsa”. Keményfából készültek. A csapszék azonban általánosan ismert dongás boráruló asztal volt. Német nevén „Sentifer, [Sengitas Fejér, Esztergom m.] akin a bort szokták mérni” - jegyzik meg az 1743. évi Tolna megyei árszabásban. Bormérő széknek is nevezték. A jól ismert „söntés” szót fedezhetjük fel egy 1724. évi Tolna megyei árszabásbanEgy Sintésért [adni lehet] kin a bort szokták korcsmán adni 80 d”. Kutatási területeinken a hagyatéki leltárakban - korcsmái asztal okán - nem fordul elő, egy példánya azonban a soproni múzeumban ismeretes, amit Domonkos Ottó publikált is (Domonkos 2003: 65-67). Ugyanilyen ismeretlen tárgy a feredő kád, vagy fürdőkád, melynek elnevezése egységes a Dunántúlon. Fenyőfából, de keményfából is készülhetett, „két személynek, egy személynek, gyermeknek való” méretben készült. Az öntöző kanna is elterjedt lehetett az árszabások adatai alapján. Elnevezése ennek a dongás edénynek is egyöntetű. Puhafából készült, de füle és feneke keményfa volt. Fedél is járt hozzá. Bádog nélkül a 18. század közepe körül 20-30 d volt az ára, 10-12 itzés méretben készült. Néhány kiegészítő adatból azt is megtudhatjuk, hogy „öntöző kertbeli kanna” Fejér megye, 1743, „kertész öntöző kanna” Győr megye 1744. Azaz kertészetek számára készült dongás edény. Egyetlen öntözésre való (fém) edényről van tudomásunk Magyarlakról11 Takács Mihály gazdaságának 1800. évi becsűjekor „egy öntöző bágyog korsó”-11 ft 15 xr-ra árazták be, de a Keszthely mezővárosában [1793.8.sz] Pack Ferenc árendás ácsmester hagyatékának licitációjában „egy öntöző bádog kannát” 1 ft 3 dénárra becsültek. A sokak által (Esztergom megye 1777. évi, Moson megye 1813. évi, Fejér megye 1746., 1813. évi árszabásában) bödönként ismert, Győr-Sopron, Vas, Veszprém, Zala, Somogy megye limitációiban szereplő véndöl csonka kúp formájú, ke11 MNL VaML Szentgotthárdi cisztercita apátság gazdasági iratai 11. kötet (1798-1802) 250. sz. Magyarlak 1800. március 18. Néhai Takáts Mihály gazdaságának becsűje. 186
