Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 38. (Szombathely, 2016)
Eseményleltár - Kósi Anita, Tanai Ibolya & Tóth Kálmán: Eseményleltár, 2015.
KOSI ANITA, TANAI IBOLYA & TÓTH KÁLMÁN: E S E M É N Y L E LTÁ R, 2015 meg. A bemutatott tárgyak segítségével a látogató a harcképtelenné válástól a hátországi, szombathelyi gyógyulásig kísérhette végig az első világháborús sebesültek sorsát. A Múzeumok Őszi Fesztiválja programjaként tartott megnyitón Csapiáros Andrea múzeumigazgató mondott köszöntőt, majd dr. Puskás Tivadar nyitotta meg a kiállítást. A megnyitóhoz a MűTárgyEsetek sorozat következő rendezvénye kapcsolódott, amelyen dr. Kótyuk Erzsébet tartott előadást az első világháborús orvoslásról, a látogatók tematikus tárlatve-A hadisebesüléstől a gyógyulásig. Smidt Múzeum, 2015. november 15. (Fotó: Benkő Sándor) zetésen és a restaurátor műhely bemutatóján vehettek részt, a gyerekeknek pedig tárgyalkotó foglalkozást szerveztek. A kiállítás kurátora Keppel Csilla. 2015. november 19. A Savaria Múzeum dísztermében és emeleti termeiben megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum Elsodort világ. Plakát-álmok 1910-1920 című kiállítása, amelyet Csapiáros Andrea múzeumigazgató és dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntője után dr. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója nyitott meg, személyes, a korszakot és családja történetét is megidéző gondolataival. A kiállítás kurátorai dr. Ihász István és dr. Császtvay Tünde. 2015. november 26. A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. Szent Márton Programirodája és a Savaria MHV Múzeum közös szervezésében megnyílt a Szent Márton nyomában című kiállítás a Savaria Múzeumban. A színes tablókból álló mobil tárlatot Csapiáros Andrea múzeumigazgató és Szommer Ildikó, a Szent Márton Programiroda vezetőjének köszöntője után Koczka Tibor alpolgármester ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. 2015. december 10. Blau Punkt címmel megnyílt kollégánk, Kékesi Gábor szobrászművész kiállítása a Szombathelyi Képtárban. A Rumi Rajki Műpártoló Kör támogatásával megvalósult tárlatot dr. Zsámbéky Monika művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A kiállítás kurátora dr. Zsámbéky Monika. Külső helyszíneken rendezett kiállítások 2015. február 16.; április 22.; június 5.; szeptember 24. A Savaria Múzeum Természettudományi Osztálya Vas megye természettudósainak arcképcsarnoka című vándorkiállításának 2015. évi helyszínei voltak: Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola, Répcelak, megnyitotta: Pödör György (Vasszécsenyi Ásványmúzeum); Batthyány Lajos ÁMK Művelődési 172