Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)

Természettudomány - Víg Károly: Herman Ottó és a „Magyarország Pók-faunája” - Egy monográfia története

VÍG KÁROLY! HERMAN OTTÓ ÉS A „MAGYARORSZÁG PÓK-FAUNÁJA” - EGY MONOGRÁFIA TÖRTÉNETE ben létező viszonyok szerint, másfelől a domesticá- tió, mely a viszonyokat önkényesen teremti, a fajt el­hajlítja, de az önálló, természetes tovafejlődés alól kivonja.”(Herman 1878: 23). Az evolucionizmus elvei Herman Ottó néprajzi kutatásait is mélységesen átjárták, mert a bioló­giai törvényszerűségeket a társadalmak fejlődé­sére is alkalmazhatónak tartotta. Herbert Spen­cer (1820-1903) az 1840-es években olyan evolú­ciós elmélettel állt elő, amely a „legalkalmasab­bak fennmaradásának” elvét kapcsolta össze a „fejlődés”, a társadalmi haladás eszméjével. Spen- cert azonban a legalkalmasabb társadalmi formá­ciók érdekelték. Ez a történelemszemlélet egye­temes jellegű volt és értelmezési igénye kiterjedt az egész emberiségre és annak teljes történelmére (Paládi-Kovács 2006: 92). Herman Ottó sajátsá­gosán értelmezte a „létért folyó küzdelmet” és a darwinizmus által hirdetett „tervszerűtlenséget”: „Én az úgynevezett «létért való küzdelemben» (struggle for existence) nem bírok abban az ellensé­ges mozzanatban megnyugodni, a melyet a szavak magokban rejtenek; ép oly kevéssé, mint nem védet­ném ellenséges indulatnak azt a hatást, a melyet az emeltyű a teherre, vagy a sav a mészre gyakorol. A ré­szek változtatják helyzetüket, de lényegeik szerint azok maradnak, a mik voltak. Ép oly kevéssé bírok abban a tervnélküliségben meg­nyugodni, a mely a természetes kiválasztásnál (=natu­ra/ selection, natürliche Züchtung) létezőnek állíttatik: mert a természetbe, melynek minden mozzanatában törvényszerűséget tapasztalunk, tervnélküliséget bele­képzelni nem lehet. (...) A föld rétegei s a bennük rejlő, folytonos fejlődésről tanúskodó szervezetek maradvá­nyai ezt mondják nekünk.”/Herman 1878: 22-23). Egész életét áthatotta az a meggyőződés, hogy a természetben tervszerű rend uralkodik, ezért véleménye szerint például a mezőgazdaságban je­lentkező növényvédelmi problémák (pl. a szőlő- gyökértetű károsítása Európában, vagy a hazai sáskajárások) önmagukat oldják meg, ha az em­ber a természetellenes viszonyokat megszünteti és a megoldás mikéntjét magára a természetre bízza. Álláspontjával a filoxérakérdésben Horváth Gézával (1847-1937) folytatott ádáz vitában, míg a sáskajárásokkal kapcsolatban jablonowski Jó­zseffel (1863-1943) szemben végül alulmaradt. Összegzés Herman Ottó fokozott figyelmet fordított arra is, hogy munkáját a hazai közönség előtt minél szé­lesebben ismertté tegye, ezért előadásokban is megosztotta a pókok életéről szerzett ismereteit. A Természettudományi Estélyek keretében, 1876. január 7-én A pókokról, a szövés-fonásról a termé­szetben és jelentőségéről a természet háztartásában címmel, mutatványokkal illusztrált bemutatót tartott. Az előadás szövege a Természettudományi Közlöny hasábjain jelent meg (Herman 1876b). Még a papírra vetett szavak is elegendőek, hogy fantáziánk megtöltse velük az egykori termet, és nyomban megértjük annak a nimbusznak a ki­alakulását, amely Herman Ottót övezte. Az 1878. december 18-án tartott szakülésen újabb pókos előadással jelentkezett, ahol ún. in­gaszerű tovamozgással és a fonalröpítéssel (őszi­fonál, bikanyál) kapcsolatos megfigyeléseit osz­totta meg a hallgatósággal. Előadása zárásaként az aknászpókok vagy ahogyan ő nevezte, a „föld- beszövő pókok” közül mutatott be egy példányt, lakócsövével együtt. Jól mutatja, hogy még akkor sem szakadt el tel­jesen a pókoktól, amikor érdeklődése már egé­szen más irányokba fordult. Hosszabb-rövidebb népszerűsítő írásokat (Herman 1876c, 1888a, 1888b, 1890, 1898, 1906) és tudományos közle­ményeket (Herman 1879b) jelentetett meg a pó­kokkal kapcsolatban A pókmonográfia zajos sikert aratott és szer­zőjének meghozta a hazai és a külföldi elismerést. Herman Ottó elindulhatott azon az úton, ame­lyet karakterisztikus, sokszor önellentmondásos személyisége és a sajátságos kor kijelölt számára. Jelen tanulmány keretét túlfeszítené annak a kér­désnek a megválaszolása, hogy mennyire volt ez az életpálya törvényszerűen beteljesíthetetlen. Már a pókmonográfia elkészítése során felvázolt munkamódszer is sejtette, hogy szerzője olyan távlatokban és léptékekben gondolkodott, olyan méretű feladatok bevégzését vetítette önmaga elé, amelyek teljesítése bőven meghaladta egy „magányos kutató” lehetőségeit. A hangsúly itt jó értelemben a magányos kutatón van, hiszen hol voltak ekkor még a kutatóműhelyek?! Mind­68

Next

/
Thumbnails
Contents