Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Természettudomány - Víg Károly: Herman Ottó és a „Magyarország Pók-faunája” - Egy monográfia története
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 49-72 hozzáférhető legyen. A választmány november 19-i ülésén elfogadta a bizottság javaslatait. 1874 januárjában Herman Ottó a bécsi császári Naturalienkabinettben az irodalmi források és a gyűjtött anyag feldolgozását végezte (Anonymus 1874: 86). Az 1874. április 15-i választmányi ülés tárgyalta a munka előre haladását. A tagok örömmel nyugtázták, hogy Herman Ottó kitűzött céljait Bécsben megvalósította és március 7-én személyesen számolt be az elvégzett munkáról. Addig is beküldte jegyzeteit, az elkészült rajzokat és az azonosított gyűjteményi anyagot. Sikerült több külföldi specialistát is bevonnia, így például Teodor Thorell ígéretet tett, hogy a kétes példányokat revideálja. Thorell megnyerése igen fontos lehetett Herman Ottó számára, hiszen vitathatatlan szaktekintélye biztosítékot jelentett munkája szakszerűségére. Thorell addigra már két jelentős munkával járult hozzá a kontinens pókfaunájának ismeretéhez (Thorell 1869- 1870,1870-1873).3 Herman Ottó 1874 októberében levélben számol be dolgozata helyzetéről, egyben kérte a választmányt, hogy a beadási határidőt hosszabbítsák meg. A választmány ehhez hozzájárult és az új határidőt 1875. január közepében állapította meg. Az 1875. január 16-án tartott választmányi ülésen Petrovics Gyula tájékoztatta a választmányt, hogy Herman Ottó a közelmúltban a gyűjtött anyagból 283 üvegfiolában átadta a típusokat, de a körülbelül négyszer ekkora mennyiségű további gyűjteményi anyagot még magánál tartotta. A tervezett mű első, általános részével elkészült, de a speciális leíró rész a közbejött, előre nem látható akadályok miatt még nem készülhetett el. Az okok között szerepel egy újabb erdélyi gyűjtőút anyaga, számos tudományra nézve új faj leírása, illetve, hogy a le nem írt anyagot külföldi specialistákhoz, név szerint Teodor Thorell, Eugéne Simon és Ludwig Carl Christian Koch (1825-1908) jeles arachnológusokhoz kívánja összehasonlítás végett kiküldeni. Ezért újabb kettő, esetleg három hónap határidő módosítást, illetve a mű tiszteletdíjából 170 forint előleget kért, amit a választmány megadott. A február 17-i választmányi ülésen a régóta várt mű első fele, azaz az általános rész, amely a bevezetésen és előszón kívül az irodalmat, az alaktant, biológiát és anatómiát foglalta magában, tíz táblával a választmány előtt feküdt. A választmány a kéziratot Margó Tivadarnak és Kriesch Jánosnak adta ki bírálat végett. Röviddel ezután elérkezett a nagy nap: szinte napra pontosan két éve bízta meg a Királyi Magyar Természettudományi Társulat választmánya Herman Ottót a Magyarország és Erdély pókfaunája című munka elkészítésével és a szükséges gyűjtések elvégzésével. Herman a kézirat első részét leadta, a terjedelmesebb második részt pedig nem sokkal később juttatta el a társulathoz. Az 1875. április 14-én tartott szakülésen pedig részletesen bemutatta az általa gyűjtött anyagot, amely a megállapodás értelmében a társulat tulajdonát képezte. A gyűjtemény a következő részekből állt: 18 darab látványosan kikészített példányból, 264 fiolában elhelyezett, azonosított és rendszertanilag felállított ún. normál gyűjteményből, valamint 739 fiolában elhelyezett, azonosított, az egyes fajok elterjedését bemutató gyűjteményből; összesen 1020 fiolában elhelyezett mintegy 3000 példányból. A18 látványosan kipreparált példány a korabeli érvényes rendszer hét alrendjét (Orbitelariae - kerekhálósok, Retitelairae - hurokkötők, Tubitelariae- csőszövők, Territelariae - földbeszövők, Lateri- gradae - keszegjárók, Citigradae - futók, Saltigradae- ugrók) illusztrálta és a konzerválás legcélszerűbb módját mutatta be. A gyűjtemény 103 nevezetesebb gyűjtőhely mintegy 600 pontjáról származott. A gyűjtemény megismertetése után az előadó állatföldrajzi szempontok szerint értékelte a begyűjtött anyagot és összehasonlította Európa más országainak pókfaunájával. A magyar fauna kutatásával kapcsolatban Herman Ottó még néhány érdekességet osztott meg a hallgatósággal. A legmagasabb gyűjtőhely a Kriván csúcsa, míg a legmélyebben fekvő pont Selmecbányán a Glanzenberg altárna aknájában, közel 240 méterrel a föld színe alatt volt. A Baradla-barlang akkoriban felfedezett új ágában Horváth Géza is gyűjtött egy példányt (Anonymus 1875a: 213-214). Minthogy a társulat nem kívánt gyűjteményeket birtokolni, az április 14-én tartott szakülést követő választmányi ülésnek az anyag elhelyezése 3 Teodor Thorell termékeny élete során több mint iooo pókfajt írt le. 57
