Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Műtárgyvédelem - Nagy Rebeka: Batthyány Erzsébet ravatali öltözete a 17. századi női viseletek tükrében
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 361-374 A váll A17. században a szoknya csípőtől felfelé lévő részét nevezték vállnak, mely a 14. században vált a ruha szabásvonalakkal külön alakított részévé (Flórián 2009: 80). A reneszánsz nagy újítása, hogy teljesen elválik egymástól a szoknya és a váll. Ekkor még ugyanabból az alapanyagból készültek, s a viselet elkészítése végén, varrással rögzítették egymáshoz a két részt (Kybalova et al. 1974:140). Erre a rövidre szabott, alig derékig érő felsőrészek és a nehéz szoknyák miatt volt szükség (V. Ember 1968), valamint így kevesebb szövetből lehetett ugyanazt a viseletét elkészíteni. A magyarországi vállak a 15-16. századi itáliai reneszánsz öltözetekkel mutatnak szorosabb kapcsolatot (F. Dózsa et al. 2012: 32). A 16. században hazánkban a vállakat még minden esetben a szoknyával azonos anyagból készítették, és összevarrták őket. Ekkortól jelentek meg a nyitott vállak, melyek már nem értek nyakig, így látni engedték az alattuk hordott inget. Eléjük és hátuk egybeszabott volt, azaz varrás csupán a karok alatt kétoldalt futott. A dekoltázst egyenes, vízszintes vonal mentén, viszonylag mélyen, szögletesen alakították ki, ám ezt a részt a váll alatt lévő felsőing mindig takarta. Elöl, középen a hasíték kapcsokkal záródott. A derékrészt általában egyenes vonalúra szabták. A hátoldalon a nyakkivágás meglehetősen mélyen futott, és a korai darabok esetében a váll elejével megegyező módon alakították ki (Tóth 2006). A vállpántokat ebben az időszakban szélesre hagyták. Az alapanyagok tekintetében meglehetősen sokfélét használtak (Radvánszky 1896). A boldvai (E. Nagy 1978) és sárospataki (V. Ember 1968) leletek alapján bizton állíthatjuk, hogy készítettek vállakat finom selyemszövetekből - taftból,8 da- masztból,9 brokátból10 -, de vastagabb anyaggal, bársonnyal is elég sok esetben találkozhatunk. A források szerint minden, a szoknyához használt szövetből készülhetett váll. A vékony textileket, hogy tartásuk legyen, több rétegben bélelték (Radvánszky 1896: 89-90). A Sárospatakon feltárt vállak többségében egy vastagabb posztót dolgoztak két réteg selyem (a bélés és az alapanyag) közé (V. Ember 1968). A módosabbak hétköznapra hordott, valamint a köznép viselete is valószínűleg „csupasz” posztóból készülhetett (Radvánszky 1896: 89). A sokszínűség nemcsak az alapanyagokban, hanem a díszítésben is megmutatkozott már a kezdetektől. Kedvelt volt főként a vékony selyem- szövetek esetében a bársonyszalagokkal való sze- gés-díszítés11 (V. Ember 1968; Tóth 2006; Sípos 2010:44), legtöbbször azonban (alapanyagtól függetlenül) különböző vastagságú fémfonalas paszományokkal (V. Ember 1968) találkozhatunk, de említést tesznek a források prémmel és selyemzsinórokkal való díszítésről is (Radvánszky 1896: 89-90). A 16. század végére a vállak szabása lassan változni kezdett. Az elejét és a hátát külön darabból kezdték kialakítani, de a vállpánttal még egybeszabott volt a váll mindkét fele, így azon középen keresztbe futott egy varrásvonal. A dekoltázs elöl egyenes szabású maradt, ám a záródás kissé nyitottabb lett, a kapcsok már nem értek össze, hanem beléjük fűzött szalaggal rögzítették a vállat, keskeny sávban láthatóvá téve az alatta lévő felső inget. A derékrész nem változott, egyenes kialakítású maradt. A háton a nyakkivágás korábbi egyenese félkörívessé alakult (V. Ember 1968). A felhasznált anyagok és díszítések nem változtak a 16. század végéig (Radvánszky 1896: 89-90). A17. század eleje látványosabb átalakulást hozott a váll történetében. (Radvánszky Béla szerint ettől a kortól említik az inventáriumok más felsőruháktól való megkülönböztetésül a magyar vállat.) A dekoltázs elöl még mindig egyenes maradt, ám a háton merészebb, nagyobb ívben tört felfelé. Egyre távolabb került egymástól a váll két eleje, s így egyre fontosabb, látványosabb szerepet töltött be a rögzítésére szolgáló fűzőzsinór, és ekkor jelent meg először a két részből szabott, egyre keskenyedő vállpánt kapcsokkal, majd sza8 Vászonkötésű selyemszövet (Endrei 1989:162-163). 9 Hazánkban kamuka néven is ismert atlasz alapkötésű selyemszövet, ahol a mintát a lánc- és a vetülékfelületű részek váltakozása adja (Endrei 1989:158-159). 10 Fémfonallal átszőtt selyemszövet (Endrei 1989:155,157). 11 Sárospataki, debreceni és szikszói ásatásokról is ismerünk ilyen módon díszített vállakat. 365
