Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Műtárgyvédelem - Nagy Rebeka: Batthyány Erzsébet ravatali öltözete a 17. századi női viseletek tükrében
NAGY REBEKA: BATTHYÁNY ERZSÉBET RAVATALI ÖLTÖZETE A 17. SZÁZADI NŐI V1SELETEK TÜKRÉBEN 2010: 22), s ebből fejlődtek jellegzetesen magyar viseletté, melyről a főúri ősgalériák ábrázolásai, hagyatéki leltárok, hozományjegyzékek és a néhány megmaradt viselet tanúskodik. Alsóruha Az alsóruha, vagy alsóing viseléséről csupán írásos emlékek maradtak fent. Jelenleg nincs Magyarországon a 17. századból ismert ilyen típusú öltözet. Talán azért, mert senki sem tartotta érdemesnek a díszítetlen, mindennap hordott, éppen ezért közönséges ruhadarabokat a megőrzésre. Ásatások során sem került elő ilyen lelet, talán azért, mert ez volt legszorosabban a testen, s annak bomlástermékei ezt károsították a leginkább. Festményeken sem találkozhatunk az alsóruhával, hiszen abban a korban meglehetősen megbotránkoztató lett volna annak ábrázolása. A különböző leltárak, hozományjegyzékek leírásaira hagyatkozhatunk tehát, ahol egyáltalán szó esik ezekről a viseletekről. A17. századi férfi és női alsóneműk (alsóingek) között nem lehet különbséget tenni (Radvánszky 1896). Mindkettőt vékony vászonból varrták, díszítés nélkül, hiszen sohasem látszott ki a felette viselt ruhadarabok alól (Willet & Cunnington 1951). Ing Az ingeket az alsóruha felett hordták. Két nagy csoportját említi Radvánszky Béla (1896): az egyik a „felimeg”, a másik az ingváll. Az előbbi szabásában általában hasonló volt, mint az alsóruha, viszont drágább, finomabb alapanyagból készítették. Ez lehetett kendervászon, gyolcs ,1 patyolat,2 bulyavászon,3 selyem, de akár fátyol4 is. A17. századra jöttek divatba a ráncos ingek. Itt a nyak szűkítését úgy oldották meg, hogy az anyagtöbbletet nem szabással, hanem ráncolással szüntették meg. Az invertáriumok említenek hosszú ingeket is. Ezekről azonban nem lehet eldönteni, hogy felső ingek voltak-e, vagy még az alsóruhához tartoztak (Radvánszky 1896). Az ingvállak abban különböztek a felimegtől, hogy sokkal rövidebbek voltak, éppen hogy csak derékig értek. Ezeket a ruhadarabokat mindig a vállfűző alatt hordták, s azt a részét díszítették, ami az alól kilátszott. Kedvelt alapanyag volt a korban a czinadoff,5 a patyolat, az olasz és a házi vászon valamint a különböző gyolcsok. A16. századtól tesznek említést patyolat és rece6 ingvál- lakról. Ezek alá az átlátszó szövetek alá mindig egy alsó ingváll került, hogy még jobban kiemelje a díszes felsőt (Tompos 2005: 98). Mindkét típusú ing esetében különböző ujj-meg- oldásokkal találkozunk. Az éppen aktuális divat szerint változott a forma. A legegyszerűbb a szűk ujjú; itt a testre simuló, egyenes szabásvonallal találkozhatunk. Nagyon kedvelt volt még a sípujj. Ennél a típusnál válltól könyékig bő, majd folyamatosan szűkülő megoldást láthatunk. Félujjú ingvállakról az első említést egy 1639-es hozományjegyzékben olvashatjuk (Radvánszky 1896:43). Ezek éppen túlnyúltak a könyéken. A dolmány ujjak - mint nevük is sejteti - a dolmányok ujjának szabásával egyezett meg, s ahogy ott változott a divat - egyre kisebb lett a leppentő, s visszahajlott a csuklóra (Tompos 2005: 12) úgy változott az ingek szabása is (Bönsch 2011: 140). A jellemző ujjszabásokat sikerült korabeli festmények ábrázolásain is azonosítani ( 1. táblázat). Az ingek díszítésénél nagyon sokféle megoldást használtak. A legegyszerűbb, s minden bizonnyal a legtöbbek által használt díszítés a hímzés lehetett. Ehhez használhattak nyers vagy színezett selyemfonalat, de ezüst- és aranyozott ezüstfonalat is. A17. században nagyon kedvelt volt még a gyöngyökkel kivarrt ing, s Erdélyben nagyon szerették a fém „flit- terekkel”, azaz islogokkal való díszítést is (Apor 1736). Külön említést tesznek a Radvánszky (1896) által vizsgált inventáriumok a paraszti ingvállakról - ezek is a főúri ruhatár részei -, de jellegzetesen ráncos szabású, s fehérkötéssel7 díszített darabok. 1 A legértékesebb fajta, nagyon finom szövésű (min. 17 láncfonal /cm) lenvászon (Endrei 1989:139-142). 2 Ritka szövésű, vászonkötésű len-szövet (Endrei 1989:142-143). 3 Török eredetű pamutvászon szövet (Endrei 1989:181). 4 A patyolatnál is finomabb szövésű lenvászon (Endrei 1989: 222). 5 Közel-keleti eredetű, Európába itáliai közvetítéssel érkező ritka szövésű lenvászon (Endrei 1989:143-144). 6 Vékony len- vagy pamutfonalból csomózott háló adja az alapját, melyet egy mintának megfelelően kihímeznek, ezáltal csipkeszerű megjelenést adva a készterméknek (E. Nagy et al. 1993:103). 7 Fehér színű cérnával készített, szálhúzásos varrás. 362
