Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)

Műtárgyvédelem - Római kozmetikai doboz vizsgálata és restaurálása

KUSZTOR GERGELY: RÓMAI KOZMETIKAI DOBOZ VIZSGÁLATA ÉS RESTAURÁLÁSA A restaurálás során a cél az volt, hogy a mű­tárgy anyagának korróziós folyamatai megszűn­jenek, védelmet kapjon az esetleges további ké­miai károsodások ellen, valamint értelmezhető és fizikailag is stabil állapotba kerüljön. Tárgy leírása A tárgy anyaga rézötvözet, mely a helyenként meg­maradt fémből és a korrózióból egyértelműen megállapítható, de pontos összetételének meg­határozása nem történt meg. Szerencsére számos analógia áll rendelkezé­sünkre, hogy a doboz funkcióját meg tudjuk hatá­rozni. Mint a címből is kiderül, feltehetően koz­metikai alapanyagok tárolására és azok előkészíté­sére használták a ládikát. A két rekeszben a kom­ponenseket tárolták, a dobozon kialakított „tégely­ben” pedig ezeket keverték, elegyítették. A tárgy­hoz tartozó palatáblát „palettaként” lehetett alkal­mazni vagy azon porítani az összetevőket (3. ábra). A fedélen található emblémán, az attribútu­mok alapján, Mars isten ábrázolása látható, lu- dakkal (4. ábra). 2. ábra. A kiemelt doboz (Fénykép: Ferencz Eszter) Figure 2. The box lifted out (Photo: Eszter Ferencz) Néhány analógia A római, kozmetikai célokra használt dobozok több típusa is ismert. Szerencsére, a dolgozat té­májául szolgáló tárgyhoz hasonló eszközök is elő­fordulnak gyűjteményekben. A szombathelyi Savaria MHV Múzeumban többel is találkozhatunk. Ilyen az 1973-ban, a Dr. Szabolcs Zoltán utcában, egy kazánház alapozá­5 cm 1 cm 3. ábra. A doboz és a palatábla rajza, mérettel Figure 3. Sketch of the box and the slate with measurements 4. ábra. Az embléma rajza, mérettel Figure 4. Drawing of the emblem with measurements 352

Next

/
Thumbnails
Contents