Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1773-1786-1846) Második rész: 18-19. századi történeti forrásaink a kamrák számáról, belvilágáról
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE • 2015 2II-29O 14. a-b. ábra. Csín nélküli egyfenekű, fennálló vasabroncsos gabonás hordó belső peremével együtt a Göcseji Múzeumfaluban (Zalaegerszeg) Figures 14a and 14b. Single-bottomed upright grain barrel with iron hoops and no chimes and an internal rim, in Göcsej Open-Air Museum, Zalaegerszeg tele keményítővel 30 xr-t, Kis kosár tele vöröshagymával 10 xr”-t ért. Fűz vagy mogyoróvesszőből kötik a kasokat, kosarakat, rozsszalmából fonják a vékákat, kosin- tákat, kópicikat. „Bárdolt”, vagy „Metszett” deszkákból készítik az ácsolt ládákat, hombárokat és a lisztes ládákat, ferslágokat. Számos hagyatéki becsű, osztály során a bor- vagy gabonatárolók számbavételekor csak „Nagy, kis, hitvány, rozzant” jelző és a becsár szerepel a „Hordó” megjelölés mellett. Az általánosan használt hordóról csak a folyadéktárolók (bor, ecet) esetében állíthatjuk hogy azok kétfenekűek, melyek űrtartalmát minden esetben akószám adják meg a becsű felvételekor, ha azt az árképzés során szükségesnek tartják. Megfigyeléseink szerint ez legtöbbször akkor történik meg, ha különböző méretű hordókat kell megbecsülniük, hiszen az árat a hordók nagysága indokoltan emelheti. Ez az általános gyakorlat a 18-19. századi limitációk készítése esetében is, amikor a kisebb hordóknak (1-3-akósoknak) egységes áruk van, e mértéken felül akószámmal egyenes arányban nő az értékük az újonnan készített termékeknek. A becsűk során ritkán érhető tetten az új edény piaci ára, többnyire a használatban lévők újszerűségét „jobb” jelzővel illetik, de megbecsült áruk a limitációkban rögzítettet - tapasztalatunk szerint - soha sem érik el. A hordóárak igen változatosak. Néhányuk legtöbbször a 6 krajcárt is alig éri el, amit minden „hitvány, alábbvaló” becsű alá vett eszköz esetében megadnak. A jogszokás szerint a 30 xr-os ár már használt holmiért megfelelőnek tekinthertő, az 1 ft-os pedig már jelentősnek mondható a dongás edények esetében. A fazekasáruk sokszor ezt az értéket összességükben sem érik el a becsűk során. A gazdaságokban összeírt nagyszámú dongás edények ára számottevő, mivel a becsűk során a fa tömegén és használhatóságán kívül a rájuk felvert vasabroncsokat is sokszor az árba kalkulálják. Az 1 ft-n felüli hordók közül a 10-12-akósok, vagy azoknál is nagyobban ára a legmagasabb, függetlenül attól, hogy mit tárolnak bennük. Füzes Endre véleménye szerint: „A gabonatároló hordók alkalmi tárolóeszközök, használatuk a bortermő vidékekre jellemző. Ha kicsi a bortermés, de gabona bőség van, akkor a hordók egy részét egyik feneküket kiütve gabonatárolásra használják ideiglenesen. Ha a természeti tényezők a szőlőtermésnek kedveznek, akkor számuk csökken.” (Füzes 1984: 231). E feltételezést azonban a keszthelyi uradalom (bortermelő) falvaiban felvett leltárak nem támasztják alá. Azt viszont tényként kezeljük, hogy a múzeumokban fellelhető gabonatároló hordók többségének két fenék számára készített csínja van, tehát használatuk kezdetén kétfenekűek lehettek. A múzeumi példányok között találtunk azonban egy olyat is, mely minden bizonnyal „álló hordónak” készülhetett, mivel a hordó felső peremén a „kimiijén” nincs a fenék behelyezésére való „csín”, a dongavégeken a tölgy, vagy bük szálirányra merőleges, körbe vésett mélyedés. Talán ezek egy csoportját nevezhették „fennálló” hordónak (14. a-b. ábra). 249
