Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1773-1786-1846) Második rész: 18-19. századi történeti forrásaink a kamrák számáról, belvilágáról
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 211-21)0 sára is volt, ahol messzi földről is érkezhettek kádármesterek termékeikkel. A pintérek által puha vagy keményfából készített dongás edények közül csaknem mind ismert itt, amit Dunántúlon 1724-1819 között rendszeresen limitálnak. Ezek közül a hagyatéki leltárakban több kevésbé ismert névadás is megtalálható, ami előre vetíti a nyelvészeti adatok mikrotájhoz rögzítés szükségességét a típusalkotás során. Ismert a boros fa- és va- sabroncsos hordó, kishordó [boros, pálinkás hordócska, bucska] törkölyöshordó, eceteshordó, tő- telékes-, jószágos-, gabonás-, őrlő-, liszteshordó] kád, [tung, bocska], borfejtő fertályos sajtár, must merő fickó vagy [finak], bortölcsér vagy töltike, [lívó] kármentő, [csap alá való sajtárocska] bortöltő kanna, [rajnai kancsó], csöbör, [láncos rúd- jával együtt], puttony, káposztás egyfenekű hordó és kád, uborkáshordó, [répáshordó] vajas vagy zsíros véndöl, vízhordó sajtár, [durungjával együtt] konyhára való víz tartó fedeles csöbör vagy sajtár, mosogató sajtár, itató sajtár, [pitli] vagy csöbör, [fejő zséter, vagy kanna ] szapu vagy párló sajtár, köpülő, [köpü, vajrázó, tejrázó] csobolyó, [Vasban bucska, Veszprémben vatalé, Zalában bucsér, bucsi] vödör, öntöző kanna, (kertészetben használt) csapszék söntés, boráruló asztal, (kocsmákban, házi italmérések esetén) borhűtő, fürdőkád (luxustárgy gazdagabb polgároknál,csak városokban) lajt, (uradalmak számára) kila, köböl, fél köböl, fertály, (pozsonyi) mérő, véka, mérce, [mászli], malombeli fertály, vagy molnárvéka. E területen a limitációkban ismeretlen név az áta- lag, bodon, cserpák, csobány, káferka, kupa, lé- gely, lého, vanné. Ezeket a megnevezéseket a Duna vonalától Keletre és Erdélyben találjuk 20 meg. Faabroncsos hordók az uradalom falvaiban Vajkai Aurél a parasztszőlőművelés és bortermelés hagyományait kutatva, terepi munkája során Sólyon találkozott olyan idős emberekkel, akik az 1870-esévekre visszatekintve még láttak faabroncsos hordókat pincéjükben „Az öregek még 29 emlékeztek a régi nyírfa abroncséi hordókra. Egy hordón 10 abroncs is volt, a faabroncsokat tartó- sabbnak mondják a hamar elrozsdásodó mai vasabroncsoknál. [...] A legjobb faabroncsok gesztenyefából valók voltak, kevesebbet ért a kőris, mogyoró, nyár, fűzabroncs. A nyír a legtartósabb.” (Vajkai 1938:179). Csorna Zsigmond Szőlészeti, borászati hagyományok című könyvében írja: „Faabroncsos hordókat a 19. század végén már csak elvétve, ritkán használtak. A vasabroncsos hordók jobban domborodtak, a faabroncsosok viszont nem voltak olyan hasasak, használhatóbbnak, kecsesebbnek tűntek. Hátrányuk az volt, hogy a faabroncs köny- nyen elpattant, [így] hamarabb eresztettek a hordók. Egy faabroncsos hordón kétszer-háromszor több abroncs volt, mint a vasabroncsosokon. A nagyobb faabroncsos hordókat [a kisebbeket is] nem a borászatban, hanem termények (gyümölcs, gabona, liszt,) [tárolására] szállítására, mint egyfenekű álló hordók használták. Magyarországon a tölgy, gesztenye hordók terjedtek el, míg délebbre a kőris, nyár és nyírfából készültek domináltak. A legjobb hordóalapanyag a kocsányos, vagy mocsári tölgy volt. A szelídgesztenye nehezen hasítható fájából és a vörösfenyőből, a nagy apadású hordók mellett kőrisfát és fehér eperfát is használtak a pintér mesterek. Dunántúlon 1-14-akós hordókat használtak, ennél nagyobbak 20-200 akósig csak az uradalmak pincéiben találhatók.” (Csoma 1995: 280). Mogyoró, nyírfa, vagy kőris vesszőből készítették a faabroncsokat, sokszor maguk a gazdák is (3. ábra). Főleg a keszthelyi inventá- riumokban van arra számos példa, hogy kötés számra kamrájukban tartották azokkal az egyszerűbb kádárszerszámokkal együtt, amivel hordóikat javítgatni tudták. 1812-ben „20 fa abroncs kisebb nagyobb 40 xr” 1816-ban „7 karika kisebb fa abroncs, 17 karika nagyobb fa abroncs 50 xr-1 ért, 1830-ban „hordó fa abroncs az udvaron 5 ft”- ra becsültetett (3. ábra). Több alkalommal írtak össze csínzó vasakat, amivel a hordó csínjából a feneket ki lehetett emelni. A Szentgotthárdi apátsági uradalom falvaiból is idézhetünk fel ilyen példákat. 1826-ban Ist29 A [...] zárójelben szereplő megnevezések kistáji népnevek, amik ilyen nyelvi alakban nem szerepelnek a limitátiókban. A felhozott példák a vizsgált inventáriumok gyakori adatait tükrözik. 231
