Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)

Néprajztudomány - Horváth Sándor: Az őrségi társadalom történetéhez és néprajzához

SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 161-174

László. A merev feudális nagybirtokok szorításában az agrárproletár szintre való süllyedéstől való félelem miatt megszűntek a többgyermekes családok több gyülekezetben. Egy emberöltővel később az „egyke” gyermekek összeházasításával ezeken a helyeken népünk a föld után való sóvárgását elégítette ki” (Pataky 1992:138). Pataky nem vette észre, hogy itt elsősorban a magyar öröklési jogszokások következménye lett a földbirtokok szétaprózódása, s az ebből való kiút egyik lehetőségét látták az őrségiek is az egykézésben.

Az egykézés azonban alapvetően az értékek, normák rendszerével függ össze, tehát az erkölcsökkel. Az ormánságiak és az őrségiek egykézés- nek nemcsak a jobbágyfelszabadítás az oka, hanem az általános, hagyományos magyar szokásjog, hogy minden fiú gyermek egyformán örököl, azaz a földbirtok egyenlő részekre oszlik, tehát aprózódik. Másként van ez a nyugat-európai jogszokásoknál: ott az első szülött fiú örökli a birtokot, a többiek más úton kell keressék az egyéni és családi boldogulást, megélhetést ( Vö. pl. Mac- farlene 1993: 58-59). Megtalálható a másik ok is: a református vallás, az ahhoz kötődő, helyi értelmezésű erkölcsi normatíva. Ismeretes, hogy Max Weber érzékletesen bizonyította (Weber 1995.), hogy a protestantizmussal szorosan ösz- szefügg a kialakuló kapitalizmus: a földi életben sem bűn, hanem erény a javak, az anyagiak gyarapítása kitétel legalább annyira fontos oka, eleme az egykézésnek, mint az előbb soroltak.

Az egykézés és a szolgagyerekek - mondhatni - rendszeres alkalmazásának összefüggésére figyelmeztetett már 1943-ban Kardos László is: „Az egyke következtében az őrségi családokban jelentkező munkáskéz hiányát mutatja a szolgagyerek rendszer is. Gyerek híján, régi idők óta, majd minden gazdaságban szolgagyerekeket, főleg vendeket fogadnak fel, hogy a kisebb munkákat, az otthoni teendőket, az őrizést stb, elvégezzék” (Kardos 1943:11).

Azonban alkalmanként a katolikus többségű településeken is megtörtént, hogy kevesebb gyerek született. A 20. században Csörötneken is a szlovén falvakból érkező szolgák dolgoztak több családnál, mások a családi munkaerő hiányában zsellérekkel műveltették földjeiket. „Akadtak családok, amelyeknél majdnem kizárólag idegenek művelték a földet. A gazdák fizetni nem tudtak így ingatlannal egyenlítették ki tartozásaikat. Egyre több volt cseléd lett családtag ezáltal, hogy földet írattak nevére” - írta Kuntár Lajos (Kuntár 1990:136).

Az egykézés mellett a törvénytelen gyerekek nagy száma szabados erkölcsökre utal. Már Nemes-Népi megjegyezte: „A Házosság rontás és Hitszegés nagy es Szokatlan bűnök.” (Nemes- Népi 185:37). Van, aki az egykézésnek tulajdonítja azt a 20. században elterjedt gyakorlatot, hogy a házastársak - akár a rokonságon belül - másokkal, idősebbekkel tartottak fenn nemi kapcsolatot, hogy elkerüljék a gyermekáldást. Dömötör újkeletű babonás szokásnak tartotta, hogy a menyasszony a lakodalom során az elhálásra menvén a szobába lépve egy kályhaszemet érint meg, „hogy csak egy gyermeke legyen” (Dömötör 1987:126).

Szolgák és szolgálólányok

Már az 1270-ben kiadott privilégiumban is szerepel, hogy ha közvetlen örökös nélkül hal meg az őr, akkor ingó- és ingatlan javait a rokonok szétoszthatják, de a szolga és a szolgálólány az őrnagyhoz kerül. Adott volt a korai példa szolgák tartására. Ez érthető is, hiszen az őri szolgálat mellett a család mezőgazdasági munkái szolgák nélkül csak bizonytalanul lettek volna elvégezhetők. „A XVI. századi és XVII. század elejéről származó urbáriumokban az őrnagy szabadosait, vagyis szolgáit emlegetik. Számuk 5-10 között ingadozik, libertinusok. Néha egy-egy faluban többet is összeírnak, más falvakban, főleg a kisebbekben sohasem szerepelnek. Nyilván az őrnagy segítségére voltak hivatalos ténykedésénél. Később az esküdtek töltik be ezt a szerepet. Ezekről azonban csak a XVII. század közepétől tudunk, számuk ekkor 12” - írta Stahl Ferenc (Stahl 1974: 230). 1659-ben például László István negyedtelkes volt Őriszentpéteren az őrnagy szolgálja.

E korai gyakorlatot a további évszázadokban is előszeretettel alkalmazták az őrségiek. A falvak jobbágyainál és kisnemeseinél tevékenykedő szol171