Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - GÁLIG Zoltán: A SZOCREÁL ÉS ELŐZMÉNYEI BÁN BÉLA MŰVÉSZETÉBEN
sava ßia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36 (2013) 403-413 A szocreál és előzményei Bán Béla művészetében „újrealizmus" elcsépelt és nemlétező formájára gondolok, hanem valami egész másra, aminek a tudományos, társadalmi változásai és nem utolsósorban az utolsó 40 év hatalmas képzőművészeti eredményei szintézisképpen létre kell, hogy hozzanak." József Attilát idézve: „Míg megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend, amellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, a termelési erőket odakint és az ösztönöket idebent..." Ez az álláspont visszavezethető arra - amiről ugyancsak itt írt -, hogy a szürrealisták vezetője, André Breton kinyilvánította kommunistaellenességét (GYÖRGY - PATAKI 1990. 131-132). A magyar művészet alakulását tekintve megállapítható, hogy bár a negyvenes években csalókának bizonyult ez az idea, az ötvenes évek második felétől már ez következett hivatalos szinten elismerve. A „Közösségi művészet felé" c. tárlat előzményének tekinthető az 1942-ben, a vasmunkások székházában rendezett „Szabadság és nép" c. kiállítás. Az alapvető célok azonosak voltak: monumentális művekkel vizualizálni a szocialista eszmeiséget. (1942-ben már szerepeltek olyan művek, amelyek túlmutatva a „Közösségi művészet felé" c. kiállítás modernizmust még meg nem tagadó anyagán, egy szovjet típusú pátoszos szocialista realizmus lehetőségét előlegezték meg.) (ARADI 1981. 123. kép). Vizsgáljuk meg, hogy Bán Béla milyen alapokkal és milyen feltételezhető szándékkal fogott abba a munkába, amelynek célja közösségi épületekhez tervezett monumentális falképek elkészítése volt. Az tény, hogy 1947-ben készült kompozíciói még egyértelműen a szabad, szuverén művész világát képviselik, és szöges ellentétben állnak az egy évvel későbbi műveivel. Szerkezetet hangsúlyozó kompozíciós felfogása lesz az alapja a murális tervek emberábrázolásainak, melyeken a kavargó vonalak immár megállapodnak, és a test (elsősorban férfitest) izomzatát rajzolják körül. Bán Béla festészete és a magyar szocreál történetében újabb fordulatot hozott a politikai váltással egyidejűleg felvonultatott szovjet művészeti seregszemle, amelynek óriási közönségsikere mindenki számára intő jel lehet, még napjainkban is. Annak ellenére, hogy a legutóbbi időkig tartotta magát az a nézet, hogy művészetünkben az 1945 utáni fordulat külső kényszer hatására, az 1949-es szovjet művészeti kiállítással fémjelezve következett be, a „Szocreál Magyarországon" c. könyv szerzői helyesen mutattak rá, hogy előzményként lehet számolni az 1930-1940-es évek „új realizmusával" (PRAKFALVI - Szűcs 2010. 13-20). Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy volt olyan nézet, amely szerint minta lehet az 1920-as évek új tárgyilagosságban gyökerező reklámművészete (legismertebb képviselői Berény Róbert és Bortnyik Sándor voltak), amely immár megszabadulva a közvetlen kereskedelmi célzattól, feladatául tűzhette ki, hogy „kiáltsa elénk a nagy társadalmi átalakulás harcos eszméit" (HEVESY 1948. 169). Ez a sajátos társítás emlékeztet a jóval későbbi pop art bizonyos kontextusaira, a reklámmal, illetve a tömegek realitásigényével való kacérkodására. Ezért ha azt állítjuk, hogy a szocreál a „diktatúra pop-art-ja", akkor nem járunk messze egy bizonyos vonatkozásokban fennálló, hasonló szituáció hipotézisétől. A megkívánt ikonográfia nagy vagy éppen intimebb terek ábrázolását, emberi szituációk, pózok sokféleségét tartalmazta. A „Szabadság és Nép" c. kiállításon szerepelt művészek egy része ennek a kihívásnak már nem tudott eleget tenni, miután a háború alatt a kiállítók közül többen meghaltak. A „Közösségi művészet felé" kiállítóinak többsége a kiállítás kudarca ellenére megtalálta a helyét az ötvenes évek művészeti rendszerében. Bán Béla, mint láttuk, rendelkezett kellő szakmai alapokkal, és bár korábban az absztrakció oldalára került, nem képviselte következetesen azt. Ezen kívül az életének már említett 1942-es periódusa is természet utáni munkára késztette. Megállapítható, hogy 1948-ra összeállt mindaz, ami Bán Béla művészetének első szocreál korszakát jellemzi. Felvonulás, munkások, családok, közösségi épületek ábrázolása - tematikailag az alapok megteremtődtek. Valójában még kevés a tapasztalat, a természet utáni tanulmány. Éppen ezért a képek sterilek, a tárgyak, a gépek, az épületek sematikusak, jelzésszerűek, a munkaábrázolások helyszíni megfigyelések híján hibásak. A fő műfaj az allegória, nem a zsáner, amely inkább az általánosságok szintjén képviseli az eredetileg konkrét mozzanatokat, tehát kisebb a részlethűségek számonkérésének lehetősége (5. kép). Ebben hozott változást az 1950-es év. Képei ekkor beállított részlettanulmányok alapján készültek, amelyek a végleges kompozíción eszményi térbe kerültek. A megvilágítás hasonló, mint a reneszánsz festményeken, de nem a közvetlen természeti tanulmányokon alapul. (A napfény fontos lett a szocreálban. Azt is mondhatjuk, hogy a diktatúra korszakában napkultusz volt. A legtöbb képen süt a nap. A mezőgazdaságban éghajlatidegen növényeket igyekeztek meghonosítani: gyapotot, narancsot, 407
