Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - KELBERT Krisztina: „HALLJUK GREISINGERNÉT!"

KELBERT Krisztina amely meghaladta korábbi nőegyleti vállalásait. Ugyanis a Szombathelyi Evangélikus Levéltár irataiból, pontosab­ban egy 1927-1929-es Belmissziói Munkatervezetből kitűnik, hogy Greisingerné a szombathelyi protestáns egyházközség belmisszió-bizottságának tagja volt. 154 Amint az Sárai Szabó Katalin Szász Póla belmisszionárius életéről szóló esettanulmányából kiderül (SÁRAI SZABÓ 2008.), ez a női szerepvállalás meglehetősen túlmuta­tott a korábban hagyományosnak tekintett, a református egyház által kijelölt és elfogadott munkavégzési tereken. Annak ellenére, hogy Greisingerné belmissziós tevé­kenységéről mindössze ez az egyetlen adatunk, amely körvonalazza, hogy melyek a belmissziós tagok felada­tai, mégis feltételezhetjük, hogy ezek ellátása valószí­nűleg rendkívüli energiákat igényelt a 66 év felett járó asszonytól. A református diákszövetség gondozása, a felnőttek iskolája szervezése, a nőtagok lelki gondozása, a bibliaolvasási kör ellátása, a szociális- és egyházvédel­mi munka, a szegény- és árvagondozás, a sajtópropa­ganda élénkítése valószínűleg újabb és újabb egyéni határátlépéseket jelenthetett számára. Aktív működése csaknem haláláig dokumentálható. 1935. június 22-én, 73 éves korában „agyéreltöme­szelődésben" hunyt el, 15 5 s a Szent Márton temetőben helyezték örök nyugalomra. 15 6 A helyi sajtó röviden ekként emlékezett meg halála kapcsán munkásságáról: „A szombathelyi leánynevelés egyik legérdemesebb munkását veszítette el benne." 15 7 Alig három évvel később, 1938. február 1-én férje, Greisinger Ottó is követte. 15 8 ÖSSZEGZÉS Greisinger Ottóné Kerecsényi Ilona elismerésre méltó pá­lyaívet járt be közel félévszázados munkássága folyamán, amely mind a hagyományos (karitatív, családvédő, vallási és hazafias) kereteken belül, mind a bevett normákon túli (különösképp a feminista, formabontó) tereken - egymás­sal paralel módon és egymást kiegészítve - rendkívül szé­leskörű és intenzív volt. Kiterjedt kapcsolatrendszere és agilitása lehetővé tette, hogy számos helyi nő- és gyer­mekvédelmi egyesületnek, szervezetnek, intézménynek tagja és vezetője legyen. Szerteágazó tevékenysége mind eszmei, mind gyakorlati síkon rendkívüli hatással voltak Szombathely város művelődési, oktatási, kulturális és kari­tatív életére. A nők jogkiterjesztése érdekében vívott évti­zedes munkálkodása ugyanakkor országos szinten is kie­melkedőnek bizonyult. Biográfiája - a regionalitásából ki­lépve - ezért alapjaiban járulhat hozzá a feminizmusról alkotott, mai napig uralkodó tévhitek, mítoszok (család­ellenesség, férfias attitűd, karitativitás hiánya stb.) fel­számolásához, s méltán beilleszthető a nőmozgalmak és a feminizmus magyarországi és közép-európai alakjainak - korántsem teljes - életrajzi szótárába ( DE HAAN - DASKA­LOVA - LOUTFI 2006.). Életútja mindenképp abból a szem­pontból a legérdekesebb, ahogy a magyarországi nőtör­ténet legintenzívebb, közel 50 évet átfogó időszakának egyes áramlatai, trendjei és fordulópontjai végigkísérhe­tők életútállomásain, illetve ahogy ezeken az életútsza­kaszokon keresztül jobban és közelebbről megérthetőek ezek a nőtörténeti folyamatok, tendenciák és forrópontok. Kelbert Krisztina Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum H-9701 Szombathely, Kisfaludy S. u. 9. Pf.: 14., Hungary kelbertkelu@gmail.com 154 SZEL 151/1927/b. 1927-29. évi Belmissziói Munkaprogramtervezet. 155 MNL VaML Vas vármegye állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye, Szombathely, halotti anyakönyv 396/1935. 156 A Greisinger-Kerecsényi család síremlékéről a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Történettudományi Osztályának Helytörténeti Fotógyűjteménye tartal­maz egy fényképet: FH.7000. 157 Akik 1935-ben örökre elmentek közülünk. Az elmúlt év halottai. = Vvm. 1936. január 1. 3-4. p. 158 MNL VaML Vas vármegye állami anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye, Szombathely, halotti anyakönyv 68/1938. 382

Next

/
Thumbnails
Contents