Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)
NÉPRAJZ - NAGY Zoltán: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK, DONGÁS EDÉNYEK A SZENTGOTTHÁRDI APÁTSÁG FALVAIBAN A HAGYATÉKI LELTÁRAK TÜKRÉBEN (1786-1846) 1. RÉSZ
sava Ria a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36 (2013) 279-319 Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846) 1. rész szőlőhegyén lévő ingatlan és ingóságok számbavétele, elvetett termések becslése, melyekhez huzamosabb idő, vagy időt igénylő helyszíni bejárás vált szükségessé. Ilyenkor - de nem minden esetben, például a szőlőben lévő javak a becsű végére kerülnek az ott tárolt boroshordók más, pillanatnyilag ott lelhető ingóságokkal együtt, amiknek tárhelye az év más időszakában a telken álló épületen is lehetett. Végeredményben egy rövidebb-hosszabb lista született, nagyjából kialakult rend szerint: 1. Lakhely név, év, hónap, nap, státus megnevezése, a hiteles helyszíni szemle tárgya: hagyatéki, gazdasági, vagy osztályt előkészítő becsű. A becsűt végzők megnevezése. A kezdő formula után az ingatlanbecslés következik. Csak egy esetet tudunk, amikor minden épületrésznek külön-külön megadják becsárát, így Kondorfán [1834. 152] f Szabó János vagyonának becsűjekor a ház: „Konyha 16, szoba 14, kamra 12, Istálló 10, más istálló 12, pajta fiával 30, egy kis kamra 11, 3 sertvéles ól 15, kásto 6 ft" összesen 131 ft értékűnek ítéltetett. Az iratok tételszáma változó, de hossza nincs egyenes arányban a becsű értékével. Többnyire az ötven tételszám feletti becsük már jól használhatók egy-egy kutatási probléma körüljárásához. 4 2 Ezek a rövidebb-hosszabb iratok magukba foglalják a ház értékbecslését a gazdasági épületekkel együtt, a legfontosabb igásállatokat, a szántás-vetéshez és a helyváltoztatáshoz szükséges legfontosabb eszközöket, a jelentős részben a dongás és egyéb tárolóedényeket, kézi szerszámokat, földműveléshez használt szerszámokat és eszközöket, valamint bizonyos mértékig a háztartás számára nélkülözhetetlen tárgyakat, de nem mindent. Az azonos évben, vagy egy - legfeljebb két - évtized eltéréssel készült száz vagy a fölötti tételszámú leltárakból, - különösen akkor, ha azokból egy-egy településről több is származik, - már árnyaltabb kép rajzolódik ki az adott falun belüli társadalmi differenciáltság, eszközellátottság, hozzáadott vagyoni érték tekintetében. Általában az összeírok beérik a „gazdaságának becsűje" általános formulával. Ezt viszont szó szerint kell értenünk. A „gazdaság" alatt kizárólag a ház, az egész hajlék - a lakó és gazdasági épületek -, az irtásföldek, a megművelt „köz" szőlők, szőlőbeli javak és egyéb ingatlanok (pince, présház és más épületrészek), a lábasjószágok, 4 3 szállítójárművek, a földműveléshez szükséges eszközök: eke, (olykor taligástól) borona szerepel a listákon az elsők között. Ezt követően csaknem mindig a kemény és puhafa dongás és más tárolóedények, a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen, de vasból [is] készült mezőgazdasági eszközök sora, az összezúzott, őrölt gabona, vagy kásanövény lisztjének szétválasztásához szükséges sziták, rosták, a kenyérsütéshez nélkülözhetetlen teknők és szakasztó vékák, majd a csekély számú kéziszerszámok sora követi. Nem feledkeznek azonban meg azokról a „dib-dáb" holmikról sem, amik vasból vannak, mert annak a fent felsoroltakkal egyetemben jól meghatározható piaci értéke mindenki számára közismert, és számon is tartják azokat, még ha az csupán csak 3-6 krajcárt érnek is. Amennyiben a gazdaságon belül szőlőbirtok is van, ott csak a borkészítéshez legszükségesebb dongás faedények, illetve gyakran répa-, káposztasavanyításhoz használt hordók, esetleg a ruhaneműk nagymosásánál fontos „párú", vagy Júgzó" sajtárokat becsülik meg, de azokat sem veszik mindenhol számba. 4 4 Az itt élő emberek egyik legfontosabb téli tápláléka a savanyított káposztából, vagy e vidéken fele mennyiségben savanyított „kerék répából" készült, akó szám fogyasztotta az egész család. 4 5 42 A vizsgált területhez köthető inventáriumok közül 180 tételnél hosszabbat nem ismerünk. 43 Kondorfán [1826.149] egy nagyobb herélt csikó 18, két kisebb csikó 32, egy pár vörös ökör 136, egy tehén 20, egy-egy esztendős és két tavalyi borjú 24, egy átány servés 10 ft becsértékkel bírt. tgy rövid lovas szekér tartozékaival 20, más ló szekér hosszú oldallal 30, ökör szekér 25, más szekér 18 ft-ra becsültetett. Talapatakán [1834.104] Öreg kanca ló 115, egy esztendős kanca ló 40, egy esztendős kanca tekete ló 150, egy pár ökör 310, egy öreg tehén 20, egy más tehén 25, más tehén 25, egy esztendős tinó 20, egy esztendős tinó 15, esztendős tinó 10 ft-ra, a lószerszám mindenestül 10 fl 30 xr-ra becsültetett. Kondorfán [1841. 157] egy pár ökör 230, pár ökör 200, két tulok 70, egy üsző 34, egy tinó 25, egy borjas üsző tinó 25,1 V< éves kékes üsző tinó 21 ft-ot ért. Talapatakán [1834.104] egy ökör szányt 3 ft-ra, egy ló szányt 2 ft-ra, egy ökrös szekeret 17 ft-ra, egy ló szekeret pedig 28 ft-ra becsültek. Ugyancsak Talapatakán [1827. 102] 1827-ben egy pár ökör 118, egy meddő tehén 29, egy két esztendős tulok 30, egy üsző tinó 23 ft-ot ért. Egy ló szekérnek 35, másik ló szekérnek 25, egy ökör szekérnek pedig 30 ft volt a becsült éra. 44 1786-1846 között a „Vendvidéken" vizsgált 69 gazdasági és hagyatéki leltár közül mindösszesen 43 gazdaságban (háztartásban) írnak össze 55 darab e célra használt hordót, melyek általában 3-4 akósak. Amelyikben káposztát is találnak bennük, az tükröződik az árakban is. Üresen kevesebb az áruk (2-3 ft), de káposztával együtt akár 8 ft-ot is érnek. így tehát a szlovén lakta falvakban lakó gazdaságok több mint egyharmadéban (38%) - az adatok tükrében - sem káposzta, sem annak való hordó sincs, ami elképzelhetetlen, hiszen nemzeti eledelük, a babos káposzta szinte minden nap asztalukra került. 45 A lúgzó vagy szapu sajtárok esetében hasonló képet kapunk, nem csak a szentgotthárdi uradalom falvaiban, hanem az általunk a keszthelyi uradalomban megvizsgált 209 hagyatéki leltár esetében is. A 209 háztartásban (Keszthelyen és 12 környező településen, beleértve a hegyközségeket is) 121 háztartásban írtak össze, becsöltek meg párló vagy szapusajtárokat. A háztartások 58%-ban, több mint felében találjuk meg 1777-1848 közötti időszakban a ruhaneműk nagymosásához kizárólagosan használt dongás edényt párló vas fazekával együtt. 42%-ukban azonban nem található, vagy valamely oknál fogva azokat nem írják össze. Mivel mindkét mintavételnél nagyszámú inventárium vizsgálatát végeztük el, meg kell állapítanunk, hogy vagy a leltárak nem hitelesek, vagy előttünk ismeretlen okból a háztartások fele nem rendelkezik nagyobb mennyiségű ruhanemű hamulúggal történő nagymosásra, fonálfehérítésre alkalmas 2-3 akós dongás faedénnyel, noha a limitácíók 1724-1818 között rendszeresen megállapítják piaci árát. 305
