Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)

NÉPRAJZ - NAGY Zoltán: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK, DONGÁS EDÉNYEK A SZENTGOTTHÁRDI APÁTSÁG FALVAIBAN A HAGYATÉKI LELTÁRAK TÜKRÉBEN (1786-1846) 1. RÉSZ

savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36 (2013) 279-319 Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846) 1. rész ekkor még névre szóló anyakönyvi kutatást is kellene végezni, hogy megtudjuk, hogy egy telken feltüntetett ingatlanban hányan laknak, milyen neműek és korúak, a föld-, vagy szőlőművelésen kívül milyen gazdálkodó tevékenységet és iparűzést folytatnak, mivel kereskednek. Ilyen vizsgálatokra már történt kísérlet (NAGY 1998. 229). Az iparűzők és földművesek anyagi helyzetének megismerése során azt tapasztaltuk, hogy „az éves 18 ft-os adósávon túl csaknem kizárólag Igás állattal rendelkező zsellérek, de még inkább két ökrös jobbágygazdák szerepeinek. [...] a földművelést vagy szőlőművelést nem folytató kézművesek évi adója egységesen 4 ft 48 xr". Példaként említhetjük, hogy a Körmenden 4 hold szántófölddel, 2/4 hold réttel rendelkező varga mester Könye József portió felvetése az 1824. évben 19 ft 12 xr volt. A legtöbb adót 1824-ben egy takácsmester fizette 53 ft-ot, ami megfelelt 318 rőf (250 m) szőtt vászon árával, vagy egy leánygyermek kiházasításának költségével (NAGY 1998. 231). A szentgotthárdi apátság uradalmában is hasonló lehetett a helyzet. Számolni lehet azzal, hogy évi legalább 5 ft körüli állami adón kívül a szokásos jobbágyi szolgáltatások is terhelték a gazdálkodót. Kossics nem hiába panaszkodott arról, hogy ha rossz a gabona vagy szőlőtermés, nem lesz jövedelem, amiből az adókat, hegyvámot kifizethessék (Kossics 1828. 38). Nem ismerjük elég pontosan vizsgált időszakunkban a pénz valódi értékét és annak változásait, így nehéz a becsük alapján akár csak 50 évre vonatkozóan is pontosan arányosítani. Úriszéki perek anyagából tudjuk, hogy a korábban írásba foglalt leltárak később pontosításra szorulnak, a korábban fel nem vett vagyontárgyak az örökösök vallomásai nyomán mégis csak bekerülnek utóbb a leltárakba. A legfontosabb és legértékesebb vagyontárgyakat viszont tételesen felsorolják: föld, szőlő, lakó- és melléképület, igavonó és haszonállatok (a baromfiak kivételével), és a becsű alá vont személy kintlévőségeit (aktíváit) és tartozásait (passzíváit) azonban ezekben a forrásokban rendszerint mindig megtaláljuk, aminek egyenlegét az irat végén summaként megállapítanak. Egy hagyatéki, vagy gazdasági leltár - melyek a kialakított struktúrához igazodva nemigen térnek el egymástól - olyan képet fest, amilyen tartalommal az inventálást végzők feltöltötték. Csakhogy nem biztos, hogy a papiroson mindaz szerepel, ami a gazdaságban valóságban fellelhető. Rögtön szembetűnik ez akkor, ha a gazdasági, illetve hagyatéki leltárak adatsora még az ötvenet sem éri el, pedig a leltárak jó része ehhez a típushoz tartozik. Általában a tételesen felsorolt „házi mobiliák" darabszáma ritka esetben éri el a száz, százötvenet, pedig egy-egy működő gazdaságban többnek kell lennie, főleg akkor, hogyha „együtt gazdálkodó" testvérek vagyonmegosztására készülődnek. E tényből azonban messzemenő következtetést nem szabad levonni a gazdasági helyzetre, az épületek berendezésére, a gazdaság felszereltségére, mert csalóka a kép. Megfelelő számú egy településről, egy emberöltőn belül készített inventáriumi adatsorok összevetéséből jól látható, hogy az adott uradalom falvain belül következetesen az alapelvhez igazodva jóformán csak a gazdaság üzemeltetéséhez szükséges legfontosabb eszközöket veszik számba. Elemzésünk során a százalékos arányok kiszámításánál csak azokat a becsüket használtuk fel egy-egy falun belüli mintának, amikben az ingatlan tulajdon - a lakóház és gazdasági épületek, irtásföldek vagy szőlő - az igavonó és lábasjószág, szállítójárművek, földművelés jellemző eszközei közül az eke és borona, a gazdálkodáshoz szükséges mezőgazdasági eszközök legalább egy része, a kéziszerszámok legalább egy része és a terménytárolás - bor, gabona, liszt - dongás edényei és más tárolóeszközök, valamint a háztartás számára nélkülözhetetlen egyéb dongás edények - káposztás hordó és kád, párló vagy szapusajtár, csöbör, sajtár, vödör, véndely, zséter, köpülő - legalább egy része megtalálható volt. Vizsgált területünkön a társadalmi mobilitás és a tényleges vagyoni helyzet ezekből a leltárokból nem mutatható ki, mivel a mindennapi megélhetéshez, a család fenntartásához nélkülözhetetlen élelmiszereket és készleteket csak különleges esetekben veszik figyelembe, noha az „aktíva" és „passzíva" számbavétele során az egyenleg, a „summa" megkérdőjelezhetetlenül jelzi az adott pillanatban mérlegre tett vagyoni állapotot. A vagyont megbecsülőknek tájékozottnak kellett lenniük, ezért választották a falu bíráját, esküdtjeit, a szomszéd település bíráját, akik az uradalmi tisztségviselő felügyelete alatt végezték munkájukat. Problémát jelentett írástudatlanságuk, ezért nem ismerjük azt a technikát, ami alapján a becsüsök rögzítették volna a helyszínen látottakat, illetve szölőbeli javak, irtásföldek esetén azok pontos topográfi adatait. Keveredés van az eredeti bejárási nyomvonal rögzítése körül, vagy ha helyiségről-helyiségre jártak is, az a leírtak logikátlansága alapján igen nehezen rekonstruálható, noha a korabeli életterek és munkaterek nagyon hasonlíthattak egymáshoz. Állandó kétség merül a felől, hogy az összeírást végzők az épületek 303