Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)
RÉGÉSZET - NYERGES Anita: A SZOMBATHELYI JÁRDÁNYI PAULOVICS ISTVÁN ROMKERT ORTOGONÁLIS ÉPÜLETEGYÜTTESÉNEK FALFESTMÉNYEI
savania a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36 (2013) 203-221 A szombathelyi Járdányi Paulovics István Romkert oktogonális épületegyüttesének falfestményei gyelhető a Szetnics Ferencné által 1980-ban az Oktogon helyiségeinek külső falairól készített 1:10 méretarányú rajzokon (1. rajz). 1 7 Sajnos manapság már a festés jelentős része lekopott, azonban az 1980-ban még látható nyomok kiszerkesztésével, valamint az északnyugati négyszögletes helyiség északnyugati falán ma is látható festésnyomok segítségével pontosabb képet kaphatunk az Oktogon épületének egykori díszítéséről. A helyiség északkeleti falának jobb oldalán megmaradt a márványimitáció egy része, valamint felette a vörös osztósáv és egy okkersárga alapon elszórtan bordó csíkos díszítésű mező bal alsó sarka a kerettel együtt 44 cm hosszan. Mellette balról egy valószínűleg keskenyebb sötét bordó mező keretének jobb oldali része maradt fenn. A helyiség északnyugati falán lévő festés maradt meg a legépebben. A falszakasz egész hosszában több helyen megmaradt a márványutánzatú festés. A vörös osztósáv fölött a falszakasz bal oldalán a helyiség északkeleti falának okkersárga alapon elszórtan bordó csíkos díszítésű mezője folytatódik tovább. Mellette egy keskenyebb sötét bordó mező bal alsó sarka látható. A következő két mezőnek csak a kerete maradt meg, a kitöltő festés már lekopott. A szélesebb mező 94 cm, a keskenyebb - valószínűleg sötét bordó mező 44 cm volt. Ezután ismét egy szélesebb, 90 cm széles sötét bordó mező következett, amelynek kitöltő festése és bordó hullám mintázatú keretének alsó része is megmaradt. A rendszer logikájának megfelelően szintén egy keskenyebb, 24 cm széles sötét bordó mező következett halványsárga alapon végigfutó korallpiros hullámos díszítésű kerettel. A falszakasz jobb oldalán, egy okkersárga alapon elszórtan bordó csíkos díszítésű mező bal alsó sarka maradt meg a kerettel együtt 48 cm hosszan (17. kép). A helyiség padozatát mozaik díszítette. A sarkokat félköríves, fonatos keretelésű mezők foglalták el, míg a középrészt nyolcszög alakú, ugyancsak fonatos keretdíszben medaillonos mező díszíti. A sarkokban elhelyezett félkörök és a középrész között a mezőket kantaroszokból kiinduló indák töltik ki (Buocz - SZENTLÉLEKY 1975. 64-66. 65). A mozaik anyaga feltehetően hazai bányákból származik: a fehér - márvány és tömött mészkő, a fekete - bazalt, a vörös - permi homokkő. A kövek anyagvizsgálatát a Budapesti Műszaki Egyetem Ásvány és Földtani Tanszéke készítette 1977-ben. A mozaik kirakásához az említetteken kívül rózsaszín, sárga és zöld színű 17. kép. Az Oktogon északnyugati négyszögletes helyiségének északnyugati fala Bild. 77. Nordwestliche Wand eines viereckigen, nordwestlichen Raumes des Oktogon köveket is használtak ( FORRAI 2004. 29-38. 31-32). A mozaik sokszínű kockáinak anyaga és nagysága, valamint a keretdíszek a padozat készítésének idejét a IV. századra határozzák meg (Buocz - SZENTLÉLEKY 1975. 64-66. 65). A mozaikpadozat szegélyénél a vakolaton falfestmény nyomai mutatkoztak (SZENTLÉLEKY 1976. 46). Tehát valószínűleg a helyiség belülről is festve volt, belső díszítéséről azonban többet nem tudunk. Megállapítható tehát, hogy a nyolcszögletű épület falfelületein 80 cm-es magasságig rózsaszín, márványutánzatú festés futott körbe tagolások nélkül. Ezt követően még további 120 cm magasan keretezett sötét bordó, valamint okkersárga mezőkre osztották a felületet. A mezőket vörös sávokkal választották el egymástól. Mivel a helyiségek méretezése és alakja eltérő, nem az egyes falfelületek méretéhez alakították a falfestményeket, hanem a mintasort futtatták végig a falazaton, így több helyen a sarkoknál megtört a mező. Az Oktogon falfelületein 35-45 cm és 100-112 cm széles mezők váltották egymást, amelyek kerete hasonló stílusú volt. A keskenyebb mezők sötét bordó színűek voltak, míg a szélesebb mezők váltakozva sötét bordó, illetve okkersárga alapon elszórtan bordó csíkos díszítésűek voltak, egységes rendszert alkotva. 17 SMRA 974 számú metszetrajzok. 213