Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Zágorhidi Czigány Balázs: Vasvár pecsét- és címerhasználata a XX. században
leírását igazította több-kevesebb sikerrel a Virág-féle ábrázoláshoz. 2 6 A leírás több hibát és félreértést tartalmaz, így hibásan doborpajzsként határozta meg a pajzs formáját, belebonyolódott a címerhez nem szervesen kapcsolódó babérfonatos keretelés leírásába, a címerképet pedig „lebegő vár"-ként írja le. A határozat megszületése után az önkormányzat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus közvetítésével Piros Tibor grafikusművészt kérte fel a címer megrajzolására, aki a hivatalos címerleírás és a rendelkezésére bocsátott ábrázolások - mindenek előtt a Virág-féle festmény - alapján elkészítette a címer heraldikai szempontból pontos ábrázolását. Az új címer korrigálta a korábbi ábrázolás hiányosságait, elhagyta a funkciótlan pajzsfőt, és megfelelő módon alkalmazta a színeket és mázakat, és mindezt egy szabályos tárcsapajzsba foglalta: így címertani szempontból korrekt és történeti szempontból is hiteles ábrázolás született. Ellentmondás keletkezett viszont a címerhasználatról savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1 (201 1) 375-391 Vasvár pecsét- és címerhasználata a XX. században 22. kép. Vasvár hivatalos címere (1991) Abb. 22. Offizieller Wappen von Vasvár (1991) szóló határozat és a tényleges címer között, ami a mai napig fennáll! 2 7 (22. kép) A címer elfogadottsgát és ismertségét mutatja, hogy 1991 óta nem csak a város hivatalos iratain, kiadványain és kitüntetésein szerepel (viszont a címerhasználatról szóló határozatban említett városi pecsét azóta sem készült el), hanem kitűzőn és emléktárgyakon is, és a köztereken is egyre több helyen megjelent, különösen a 2000 óta folyó városközpont-rehabilitáció eredményeként: kandelábereken, fedlapokon és épülethomlokzatokon. 2 8 A város új címerével kapcsolatban csupán egy oldalról merült fel némi kétely az 1991 utáni években, és természetesen ez a múzeumi-szakmai oldal volt! Az 1951-ben alapított múzeum - sok hányattatás után éppen 1991-ben szerveződött újjá, így már nem volt lehetősége beleszólni a címeralkotás folyamatába. A múzeum középkorkutatás irányába forduló profiljának köszönhetően azonban hamarosan előtérbe került a városi pecsét- és címerhasználat kérdése. Már a múzeum első szakmai kiadványa, Iványi Béla 1992-ben megjelentetett kismonográfiája ráirányította a figyelmet a középkori városi pecsétre; nem véletlen, hogy a kötet borítójára is ennek a pecsétnek a rekonstruált rajza került. 2 9 Éppen ez a rekonstrukció vetette fel a városi pecséthasználat alaposabb vizsgálatának szükségességét, amelyre a múzeum újabb kiadványaiban, a Lapok Vasvár történetéből c. sorozat - fentebb már bemutatott - 1993. és 1994. évi számaiban került sor. A vizsgálatok legfontosabb következtetése az volt, hogy a XX. századra eltűnt a címer egyik legjellegzetesebb eleme, a középső tornyot fedő korona, „ így egy érdekes motívummal szegényebb lett Vasvár mai címere" (ZÁGORHIDI CZIGÁNY 1994. 6.). 26 A címer használatát Vasvár Város Önkormányzata 1991/6. (VI. 6.) sz. rendeletével szabályozta: „Vasvár város címere domborpajzs alakú, lefele fordított, ezüst színű levelekkel (babérlevelekkel) díszítésként átfonva. A pajzs kék mezejében lebegő, két szélén háromormú bástyás, középen tetős tornyú ezüst vár, tetején kereszttel, a tornyon valamint a bástyákon egy-egy fekete ablakkal, középen zárt, fekete kapuval és felhúzott ezüst csapóráccsal. A jobboldali bástya felett hatágú, aranyszínű csillag, a baloldali felett ezüst holdarc lebeg." A leírás - a címer fő elemét tekintve - a Bertényi-féle szöveget követi, de mintának kétségtelenül a Virág-féle ábrázolást tekintette. Ebből adódnak a szöveg hibái: „domborpajzs" (helyesen: tárcsapajzs), „ezüst levelekkel átfonva" (kartus-szerű keretelés), „lebegő ... vár" (helyesen: emelkedő) stb. 27 Vasvár Város Önkormányzata, Irattár (Címeralkotással kapcsolatos dokumentumok). A címer 1991. végére készült el, használatba vételéről beszámolt a Vasvári Újság is, amely ettől kezdve fejlécében az új címerrel jelent meg. Ld.: Vasvár város „régi-új" cimere. Vasvári Újság I. évf. 12. sz. (1991. december). Az újság bemutatja a címer rajzát és a rendelet szövegét; itt különösen is szembeötlő a szöveg és a rajz közötti minőségi különbség. 28 A városháza-homlokzat már említett címere mellett, egy egyedi - az 1991-es címerleírásra leginkább emlékeztető - gipszstukkó került 2002-ben az Alkotmány utca 4. sz. épülettömb Járdányi professzor utca felőli, korábban csupasz homlokzatára. 29 A rajz Zágorhidi Czigány Csaba munkája, amely a kötet függelékében is szereplő, a középkori városi pecsét egyetlen lenyomatáról még a hatvanas években levett gipszmásolat alapján készült (IVÁNYI 1992. 139). Ez a másolat az eredeti pecsét mainál jobb állapotát rögzítette, rajta erőteljesen jelenik meg a középső torony csúcsán két egymást keresztező, de elmosódott vonal, ez adta az ötletet a rekonstrukcióhoz, melyen két egymást keresztező szarufa vagy oromdeszka látható. 387