Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - Révész József: A gyógyszerész mint feltaláló a XIX. és XX. század fordulóján
RÉVÉSZ József tudtak valami újat kitalálni. Kreativitásukat bizonyítandó, bemutatok néhány olyan segédeszközt, melyet a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeiben nemcsak neves, de szakmájuk szakszerű művelésére törekvő gyógyszerészek szerkesztettek. Az egyik ilyen megreformálandó munkafolyamat a porok kapszulákba, tokokba töltésének gyakorlata volt. Ennek a látszólag egyszerű rutinfeladatnak a modernizálása olyan nehézséget jelentett, amely több évtizeden keresztül foglalkoztatta a patikusokat, nemcsak Magyarországon, de külföldön is. Az alapproblémát Winkler Lajos (WINKLER 1892. 165-170. 166) a következőképpen írta le:... „Kétségtelen, hogy a porok befúváso nem tartozik az eaesthetikus gyógyszertári műveletek közé és mivel a nagyközönség szeme láttára történik a finnyásabbakban bizonyos undort képes felidézni. De a modern hygiéne szempontjából is a leghatározottabban rosszalandó." A kapszulák nagy hátránya volt „hogy finnyáson kell velük bánni, és a becsinálásuk sok jó, ere a célra konstruált apparátussal sem végezhető el a kellő gyorsasággal." (WINKLER 1892. 165-170. 167). A korabeli gyógyszerészi sajtó hasábjain parázs vita alakult ki a kérdésben. Volt, aki nem is értette mi a probléma, mit miért kell változtatni. Budai Emil, fővárosi gyógyszerész szerint a kézzel készült portokokba a port legtöbb esetben a befújás nélkül is bele lehet önteni. Bár elismerte, hogy bizonyos esetekben (amikor a nyílás szélei össze vannak tapadva) a gyenge ráfújás elkerülhetetlen. így magát cáfolva vissza is ért a probléma első feléhez, a fúváshoz, mert higiéniai szempontból mindegy volt, hogy a patikus gyengén vagy erősen fújt. 3 Frischmann Ferenc azt ajánlotta, hogy a portokot nem a beteg előtt, hanem még az expediálást megelőzően, előre dolgozva elő kell készíteni késsel vagy „más módon", és azután már két ujj nyomására könnyen nyithatóak! 4 Azt nem részletezte, hogy pontosan mit is ért a „más módon" alatt. Amennyiben befújást, akkor nem került közelebb a megoldáshoz, mert higiéniai szempontból mindegy volt, hogy a patikus a beteg előtt vagy korábban félrevonulva fújta a portokot. Másik kérdés, hogy egy egyszemélyes patikában volt-e idő arra, hogy a tokokat előre felnyissák, előkészítsék? Valószínűleg nem, mert maga Frischmann adta büszkén hírül, hogy saját rutinját tesztelve 200 darab gyári portokot, melyek mindegyikéhez kést kellett használnia, sikerült 25 perc alatt felnyitni. 5 Könnyen kiszámolható, hogy átlagban 7,5 másodperc alatt készített elő egy darabot! Ha ehhez még hozzá adjuk az egy patikára átlagosan jutó napi 40 recept elkészítésének idejét, 6 akkor nem lehet csodálkozni, hogy a patikák alacsony jövedelmezősége ellenére Frischmann saját kényelme érdekében szívesen áldozott volna napi pár forintot a portokok gyári előkészítéséért. 7 Winkler - aki a gyakorlati gyógyszerészet problémait is ismerte - megoldásként két dolgot ajánlott: vagy olyan portokot kell kigondolni, amely befújás nélkül nyitható, vagy a befújásra kell olyan megoldást alkalmazni, hogy az ne szájjal történjék. Első felvetésére a választ Rozsnyay Mátyás reformkapszulájában találta meg, amely befújás nélkül volt használható. (WINKLER 1892. 165-170. 167). A négyszögletű papírból készült alapot előzőleg behajtással három-három részre, kilenc mezőre osztották és - vályút formálva a lapból - a középsőbe öntötték a port. Az alsó és felső, illetve az oldalsó széleket behajtották, és a porok expediálhatók voltak. Az így összehajtott kapszula azonban nem zárt eléggé ahhoz, hogy biztonságosan magában tartsa a port. Annak ellenére, hogy Angliában hosszú ideje használatban volt ez a megoldás - igaz nem négyszög, hanem háromszögformára hajtottan, mely ráadásul higiéniai szempontból messze megelőzte a hazai gyakorlatot -, Magyarországon nem találták bevezethetőnek. Ennek vélt oka az volt, hogy a magyarországi betegek nem szoktak hozzá az ilyen tokok kinyitásához és „alakilag kevesebb csínnal bir mint papiros capsuláink [portokaink]". 8 A patikus feltalálók egy része, Terstyánszky 3 Gyógyszerészi Hetilap, 30. évf. (1891) 40. sz. 640. 4 Gyógyszerészi Hetilap, 30. évf. (1891) 40. sz. 597. 5 Gyógyszerészi Hetilap, 30. évf. (1891) 42. sz. 671. 6 Gyakorló gyógyszerészek korabeli eszközök és felszerelések segítségével a II. Magyar Gyógyszerkönyv előírásai szerint elkészítették a korabeli típusvényeket. E szerint a vény átvételétől a gyógyszer átadásáig számolva egy óra alatt átlagosan 4 recept volt elkészíthető (KEMPLER 1984:65). 7 Gyógyszerészi Hetilap, 30. évf. (1891) 46. sz. 737. 8 Gyógyszerészi Hetilap, 30.évf. (1891) 38. sz., 599. 9 Gyógyszerészi Hetilap, 30. évf. (1891) 42. sz. 671. 336
