Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)
NÉPRAJZ - Illés Péter: Parasztiból utóparaszti szőlőhegyek
ILLÉS Péter tradíciók erős identitásképző ereje mentén informálisan mégsem szűntek meg. Ez még akkor is így volt, ha társadalmi-gazdasági kereteik az 1950-60-as években jócskán meg is változtak. PARASZTI SZŐLŐHEGYEK A SZOCIALISTA (KÉNYSZER)MODERNIZÁCIÓ IDEJÉN Magyarországon az 1949-től 1965-ig tartó időszakban alakultak meg azok a szocialista szőlőtermesztő üzemek, amelyek a korban korszerűnek ítélt gépesített nagyüzemi ültetvényformák meghonosítását tűzték ki célul (OLÁH 2002. 267-274. 268-269). Ezt megalapozóan 1948-tól beindult a szovjet kolhoz típusú, közös gazdaságként működtetett mezőgazdasági szövetkezetek szervezése, ami kezdetben három szinten történt (PALÁDI-KOVÁCS 2007. 219-225. 220-221). A kollektív gazdaságok kezdetleges formájában csupán egyes munkákat végeztek közösen a tagok, ez volt a Termelőszövetkezeti Csoport (tszcs). Ettől fejlettebb szinten, a későbbi szakszövetkezetek elődjeiként, már az egyénileg termesztett termékek összeadását és újraelosztását is elvégezték. Míg a harmadik, legkifejlettebb termelőszövetkezeti (tsz) formában megvalósult a föld és állatok, illetve eszközök teljes tulajdonközössége, ugyanakkor a közös munkavégzés. A teljes hazai szőlőgazdaság átszervezésének előkészítését szolgálta 1949-től az ország szőlővel rendelkező településeit feltáró-leíró, tíz éven át készülő magyarországi szőlőmonográfia, amelynek nyomán kidolgozták a borvidékek felújításának elvi alapjait. Hasonlóan beindították a szaporítóanyag-termelés és a nagyüzemi termesztéstechnikai tudományos kutatásokon keresztül megalapozott kifejlesztését (OLÁH 2002. 267-274. 268-269). Ám a paraszti, a monokultúrát nem hordozó, sokkal inkább paraszti vegyes gazdálkodással és földhasználattal (szőlő, gyümölcsös, szántó, legelő, kaszáló, zöldséges) művelt, jellemzően apróparcellás szőlőhegyek (ILLÉS 2009. 139-158) okozta nehézségeket jól jellemzi, hogy 1959-ben, vagyis a kollektivizálás második hulláma idején (1959-62) Vas megyében a „szőlőtermelési vonalon számottevő tsz." még nem volt. 2 2 1. kép. Új szőlő telepítése. Petőmihályfa. 1955. SNF 1706. (Fotó: Dömötör Sándor) „Új szőlő telepítése az agyagos, kavicsos talajban nagyon nehéz és fáradságos munka. Kiássák a levert karók mellett a 20-30 cm mély gödröket, és a gödör falához tapasztják a csiráztatott vesszőket." Fig. 1. Planting new grapes. Petőmihályfa. 1955. SNF 1706. (Photo: Sándor Dömötör) Planting new grapes in the pebble and clay g round is a very difficult and arduous labour. 20-30 cm deep holes are dug next to stakes and the spawning twigs are fixed to the wall of the holes. A Vasi-Hegyháton, akárcsak szerte a Délnyugat-Dunántúlon (Vas, Zala, Somogy) a korábbi hegyközségek területén lévő önellátásra termelő paraszti művelésű szőlőkultúrák javarészt régi telepítésűek és szétszórtak voltak, alapvetően akadályozták a nagyüzemi extenzív, kevés élőmunkán alapuló termelési technológiák meghonosítását (SZÉLES 1972. 321-343.). Ezeken a szőlőhegyeken ugyanis még ekkor is azt az elsősorban kézierőt igénylő hagyományos munkarendet követték, amely szerint a férfiak a családok nőtagjaival gyakran együtt dolgoztak. 2 3 A XX. század közepén is, a megrögzült hagyományos 22 VaML XXIII. 8. b. Vas megye Tanácsa Végrehajtóbizottsága Mezőgazdasági Osztályának iratai. Általános iratok. 40.355/1959. 5. f. 23 SNA 298. Bárdosi János: Petőmihályfai szőlőhegy. Kézirat. 1959.; SNA 320. Bárdosi János: Sótonyi szőlőhegy. Kézirat. 1961.; SNA 1118. Király Imréné: A nagymákfai szőlőhegy története. Kézirat. 1978.; SNA 1525. Király Katalin: Az oszkói szőlőhegy története. Kézirat. 1985. 270
