Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

NÉPRAJZ - Horváth Sándor: Fogadók, kocsmák Vas vármegyében a XVIII-XX. században. Előmunkálatok a vasi múzeumfaluban bemutatandó csehimindszenti fogadóhoz

HORVÁTH Sándor Tudjuk azt is, hogy a kocsmárosok a farsangkor begyűjtött tojásból, szalonnából, kolbászból, sonkából a fiatalságnak vacsorát is készítettek több településen. A nicki kocsmában - amelynek a berendezését szerezte meg a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága - is lehetett a két világháború között ételt vásárolni. A győri fogadókról, kocsmákról írva Jenei Ferenc megállapítja, hogy a „vendégfogadó, a bormérő, a sörés pálinka-főzőipar akkor még élesen elkülönült. Ha az utasember vendégfogadójában kapott is harapnivalót, de italt már nem, azért a bor-, vagy sörmérőkhöz, kocsmákba kellett mennie, ahol viszont az ételek árusítását tiltották. Mindezeket majd a XVIII. században egyesítik, amikor a vendéglátóipar mai ágai kialakultak" (JENEI 1960. 63). Kutatásaim során egyelőre ennek igazolását nem találtam meg. Úgy tűnik, hogy a fogadókban bizony adtak italt is az étel mellé a megpihenő, ott éjszakázó vagy éppen nappalozó - fuvarosoknak, hajcsároknak, állatkereskedőknek és másoknak. Figyelemre méltó megállapítást olvashatunk a pannonhalmi apátság gazdaságának területéről a XVIII. századról: „A század elején, mikor a falvakban még nem volt kocsma, az uraság borát a bíró és az esküdtek a saját házukban mérték ki" (TÓTH 1998. 205). Eszerint ekkor csak kántorkocsmák mintájára működtek a kocsmák e falvakban az urasági bor kimérésekor is. A KOCSMA JELZÉSE: A CÉGÉR A kocsma jelzésére a - céhes iparosok mintájára - a cégér szolgált. A budapesti Néprajzi Múzeumban található nyugat-magyarországi cégérekről a következőket tudhatjuk: a „Győrből (Itsz.: 86055), Pápáról (Itsz.: 86056) és Fertőszentmiklósról (Itsz.: 94841) származó cégérek jellegzetessége, hogy fémből, bádoglemezből készült elemeik között megtalálhatók a szőlőfürt, a szőlőlevél, a valamiféle fonadékból (talán szőlővenyigéből vagy szalmából, forgácsból) kötött bojt, illetve koszorú és a különböző színűre (fehér, piros, zöld) festett szalagok (vö. a szőlőfürt elemeivel CSATKAI 1971. 41. és 44. tábla, valamint 46-47. tábla, illetve kép) - írja Gráfik Imre a céhes anyag katalógusában, majd így folytatja - e tárgyakkal kapcsolatban tanulságos utalnunk Csatkai Endre gondolataira, melyek mintegy e kovácsolt cégérek előzményeit is felidézik: „A kocsmák szerényebbjei és a bormérők, valamint a csárdák nagyon egyszerű jeladással éltek. Az ország magyar részein nemigen használtak fából faragott vagy képes cégért. 1589-ben Monoszlai András írja: 'A czégér legelőször szemeinknek jelenti magát, de mindjárt érteni adja: azon helyen bort árulnak.' Ezt az évszázados jelbeszédet mindenki megértette. Itt volt például a bormérést jelző lombkoszorú. A nyugat-magyarországi városok többjében ősi szabadalom folytán házanként megvolt a bormérés joga. Amikor a háztulajdonosra sor került, házára kitűzte a hevenyészett cégért, amelynek lényeges alkatrésze volt a lombkoszorú (Buschen, innen a Buschenschank: kimérés szó; röviden Schank ...). A cégér hosszú farúdon csüngött le ... Pozsony városa 1497-ben szabályozta a cégér használatát. (...) Nyugat-Magyarország más bortermő vidékéről is vannak adataink, melyek arra engednek következtetni, hogy a soproni szokás általános volt. Kőszegen „A XVIII. század második felében ugrásszerűen megnőtt az ún. kapások száma. Ekkor még élt a háznál történő bormérés hagyománya, a szőlőművesek házain a kapuk fölé vékony rúdra kifüggesztett szőlővenyigék vagy fenyőgallycsomók jelentek meg, piros, illetve fehér szalaggal átkötve, aszerint, hogy ott milyen bort mértek" (GRÁFIK 2008. 29-30). A győri Xantus János Múzeumban őrzött cégér „A szőlőhöz" vendégfogóé volt, mely a Frigyes laktanyával szemben működött. „Vasbádogból készült, festett szőlőlevelekből font koszorú övezi a borkimérési jogot képező fa forgácsköteget, melyet középen nemzetiszínű szalaggal átfogott csokor fűz össze. A forgácsköteg alját sima lap zárja, innen csüng a levélkoszorúig a különálló szemekből formált szőlőfürt. (...) A vendéglőnek 1847-ben Szőlőszeghy József volt a tulajdonosa. Ekkoriban vasárnaponként a délutáni-esti órákban, 4-10-ig a polgári őrsereg első osztályának zenekara szórakoztatta a kerthelyiség vendégeit. Az 1880-as években a megyei mészáros- és húsvágó ipartársulat tartotta itt gyűléseit" (SZÉKELY 2009. 61). Amikor erővel megszüntetni kívánt kocsmákról olvasunk a korabeli dokumentumokban, akkor gyakran szerepel, hogy a cégért lerontották. Az Erdődy család jánosházi Fehér-ló vendéglőjének cégérét egy fénykép örökítette meg az utókor számára. Felirata: „18CCE08" az 1808-as évnek valamint a „Comes Cajetan Erdődy"-nek, azaz a gróf Erdődy Kajetánnak a kezdőbetűit tartalmazza (MAKKOS 1941. 15). 184