Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

RÉGÉSZET - Sümegi Pál - Csuti Tamás - Takács Tibor - Törőcsik Tünde: A 86. elkerülő út váti szakaszán és a Hosszú-víz patak allúviumán végzett környezettörténeti vizsgálatok eredményei

savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1 (2011) 95-121 A 86. elkerülő út váti szakaszán és a Hosszú-víz patak allúviumán végzett környezettörténeti vizsgálatok eredményei A fúrás alapján a feküt alkotó réteg egyértelműen a pleisztocén végén, a holocén kezdetén alakult ki, erdei fenyő (Pinus) és nyír (Betula) dominanciájú erdők jelentkeztek az ártéren, és az ártereket övező domboldalakon. A fák nem alkottak teljesen zárt borítást, mert a fűfélék (Poaceae), a libatopfélék (Chenopodiaceae), ürömfélék (Artemisia), keskenylevelű gyékény (Typha ongustifolio) és nád (Phragmites) egyedszáma nyomán jelentős nyílt vegetációjú területek, magaskórósokkal borított nedves rétek tagolhatták a felszínt, de nem zárható ki az sem, hogy a lejtő mentén jégkor végi hidroszeriesz alakult ki. Ez a hidroszeriesz a talajvíz adottságoknak megfelelően alakulhattak ki, a lejtő alján gyékénnyel kevert nádas, magaskórósokkal és nyírrel kevert fenyőerdők lehettek, míg a lejtő szárazabb részén erdei fenyves foltok keveredhettek szárazabb ürmös sztyeppévei és a legszárazabb dombtetőn már csak száraz ürmös sztyeppék lehettek, elszórtan néhány fenyőfával keverten. Ebben a jégkori szintben a hidegtűrő és jelentős tűrőképességű keskenylevelű lombosfák mellett termomezofil széleslevelű lombosfák (szil - Ulmus, bükk Fagus, tölgy - Quercus) is előkerültek, igaz alárendelt egyedszámban. Felvetődik a lehetősége, hogy a Dél felé néző domboldalakon, a nedvesebb mikrokörnyezetű alluviális sík és a kedvezőbb éghajlati adottságú lejtők találkozásánál esetleg ezek az enyhébb klímát kedvelő fák fennmaradhattak, de az allúviumban felhalmozódott üledékben nem zárhatjuk ki a távoli, patakhordalékban történő pollen beszállítás és lerakódás lehetőségeit sem. A fenyő egyedszámának csökkenése, éger (Alnus), tölgy (Quercus), hárs (Tilia), szil (Ulmus) előretörése a holocén kezdetét mutatja, bár nem zárható ki, hogy ez a változás már a boreális periódus kezdetét rajzolja ki, a radiokarbon adatokkal korolt mezőlaki szelvényhez (ILON -JUHÁSZ - SÜMEGI -JAKAB - SZEGVÁRI - SÜMEGINÉ TÖRŐCSIK 2006.) hasonlóan. Ezzel a változással párhuzamosan a hidroszeriesz jellege is megváltozott, a nádas, gyékényes, sásos növényzet előretört, a nyír-fűz-éger-tölgy ligeterdők boríthatták az allúviumot, míg a domboldalakon tölgy-hárs-szil erdők alakulhattak ki. Ez a vegetációs állapot a későbbiekben annyiban változott, hogy igen jelentős erdőalkotó tényezővé vált a gyertyán (Carpinus) és bükk (Fagus) is, miközben a szil (Ulmus) egyedszáma erőteljesen és ugrásszerűen lecsökkent. Ezzel a pollen összetételben változással párhuzamosan az emberi hatások, gabonatermesztés, taposott nyomok megjelenése a megtelepedést, földművelést, állattenyésztést egyértelműen kirajzolódik a pollenszelvényben. Ezek a változások, különösen a szilfa pollen drasztikus visszaesése, egyértelműen a Krisztus előtti VI. évezred végét, az V. évezred kezdetét, a Krisztus előtti 5300-4700 évek közötti időszakot jelöli. Ettől kezdődően folyamatos emberi hatás alakult ki a vizsgált területen, amelyet jól tükröznek a gabonafélék (Cerealia), a taposást, rágást elviselő és a nyílt területet kedvelő gyomok terjedésében, a pollen összetétel egyedszámában történő növekedésében. A szelvényben még egy igen jelentős pollen összetételben változást lehetett kimutatni, amelyet egy határozott kronológiai szinttel azonosíthatunk. A felszín közelében a tölgy pollen arányának drasztikus csökkenésével párhuzamosan a fenyőfélék pollen egyedszámának szinte jégkori jellegű emelkedése figyelhető meg. Ez a szint a késővaskorral és a császárkorral azonosítható és kronológiailag a Krisztus előtti III. századtól a Krisztus utáni IV. századig tartó szakasszal párhuzamosítható. így a régészeti lelőhelyen feltárt bronzkor második felére tehető, és kora vaskori megtelepedések ettől a vegetációs horizontnál mélyebb réteggel és pollen szakasszal párhuzamosítható. Ebben a késő bronzkori és kora vaskori szakaszban bükk - tölgy - éger - gyertyán ligeterdők domináltak az ártéren, de jelentős kiterjedésű területet borított gyékény-nád és sás növényzet is. A domboldalakon a pollen összetétel alapján jelentős irtványterületeket alakíthattak ki a bükk-gyertyán és tölgyerdők visszaszorításával és ezeken az irtványokon legelő és szántóterületek jelentek meg. A pollen egyedszámának összetétele nyomán összehasonlítva a területen ma feltárt pollen összetétellel, a mai szántóföldek kiterjedésének az egytizede lehetett a bronzkor második felében és a kora vaskorban, viszont az erdők kiterjedése ötször-hatszor nagyobb lehetett mint napjainkban és a mocsaras területek kiterjedése is háromszor nagyobb lehetett mint amit ma a szabályozott ártéren megfigyelhetünk. Mivel a pernye mennyisége alig emelkedett ebben a periódusban, a szántóföldeket, legelő területeket, nyitott térségeket vagy átörökölték a korábbi korokból és folyamatosan fenntartották azokat, vagy a fákat kivágták, és nem égéssel irtották ki a területről. 113