Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 33. – (2010) (Szombathely, 2010)
NÉPRAJZ - Illés Péter: Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén
savaßia a Vas megyei Múzeumok Értesítője 33 (2010) 237-256 Paraszti szőlőhegyek elfeledett táji, épített és tárgyi öröksége a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén korlátszerűen építettek és zártak. A gyümölcsfákkal, szelídgesztenyésekkel tarkított szőlőhegyek belső területét dűlőutak tagolták, melyeken a hol szabálytalanul, hol rendezettebben álló szomszédos parcellákat a széles mezsgye, illetve barázda választotta el. A hajdan gyepűtől körül ölelt területen belül a szőlők alját általában kaszálók, gyümölcsösök, gesztenyések, kisebb veteményesek, szántók övezték. A szőlőket a dombhátak, lejtős területek felső, napos részén művelték, óvva termésüket a talaj menti fagyoktól, a nedves, ködös levegőtől. A parcellák legalját és legtetejét rendszerint üresen hagyták. Akárcsak szerte a Dunántúlon, a szőlővel kapcsolatos munkák is többnyire a szőlőterületeken folytak, ideértve a préselést és a bortárolást is, ami egyúttal az épített szőlőhegyi hajlékok szükségességét is maga után vonta. Magyarországon a XJ11—XIV. századi szőlőkben a pincék és présházak hiánya miatt még csak szüretelő, szűrő, préselő helyeket jelöltek ki, ahová aztán a préseket, majd a fedett présházat építették, fából, kőből, földből (CSOMA 1997.150). Egy XVI. század eleji dulakodás körülményeit tisztázó oklevél a paraszti szőlészkedés mellett már a szőlőhegyi épített hajlékok meglétét is tanúsítja a Vas megyei Hegyhát vidékén. Ugyanis 1502-ben a vasvári káptalan kérésére a vasi alispánok által helyszíni vizsgálatra kiküldött szolgabíró megállapítása szerint a dénesfalvai (,,Dyenesfalwa", ma Egervár része, Zala) László szentpéterfalvai („Zenthpeterfolwa", ma Hegyhátszenpéter, Vas m.) öt jobbágya az olaszkai (ma Olaszfa, Vas) szőlőhegyen (promonthor ium) Darvas („Darwas") János pincéjét (,,cellariurrf) egy éjjel megrohanták, egy hordó (,,dolium") borát megcsapolták és kifolyatták, szidalmazták, továbbá a pincéje felgyújtásával fenyegetőztek (KÓTA 1997. 3. reg.). A forrás még arról is beszámol, hogy a közeli győrvári jobbágyok Olaszkára (ma Olaszfa, Vas) támadva házakat törtek be és egy edény (,,vas") bort is kifolyattak. Egy másik, hasonlóan korai, XVI. századi pereskedés újfent a hegybéli hajlékok meglétét erősíti meg ezen a kistájon. Thurzó Elek országbíró és királyi helytartó 1540-ben meghagyta a vasvári káptalannak, hogy sárfői („Sarffew") Sarffy Ferencet idézze ítélőszéke elé, mert többek között Apáti Tutor („Apathy Thwthor") Péter egyik jobbágyának pincéjébe betörtek. Az eset Halastó („Halastho") területén lévő Ritkahegye („Rythkahegye") promontóriumon történt. 2 2 VaML VSZHL Litterae instrumentae Fasc. 95. nr. 22. 3 VaML IV. 8. Hegyközségi Artikulusok, Pácsony (1787) 2. kép. Szüret Nyugat-Magyarországon, a XIX. század közepén. Magyarország és a Nagyvilág. 1865. 35. Figure 3. Harvest in West-Hungary in the mddle of the 19 l h Century. Hungary and the World. 1865. 35. Mindez azt mutatja, hogy a XVI. században a bor feldolgozása és tárolása már egyes hegyháti szőlőhegyeken bizonyosan a szőlősparcellákon épített présházakban történhetett. Az építkezéshez szükséges anyagot a környező erdőkből termelték ki. Mivel maguk a szőlőhegyek is erdei irtás területeken épültek, ezért a faanyagot többnyire ingyen felhasználhatták a gazdák. A török hódoltság megszűnése (1690) utáni korszakban a Rába vasi árterét dél-keleten végigkísérő fennsíkon a szőlőhegyek rohamos terjeszkedésnek indultak, melynek kárát elsősorban a Körmend, Vasvár és Sárvár alatt elterülő, hatalmas tölgyes Farkas-erdő látta. Például az 1760-70-es években a Bejctől délre eső, Rábára néző part erdőtakaróját a helyi földesurak adták fel jobbágyaiknak kert- és szőlőtelepítésre, melynek következtében szőlőkké változott az egész perem Egervölgyig (J U HÁsz 1938. 21). A Farkas-erdő Csehitől Peresztegig (ma Hosszúpereszteg, Vas) tartó délkeleti szegletét szintén új szőlők és szántók övezték (3. kép). Miként azt 1787-ben Pácsonyban a Vasvár-Szombathelyi Székeskáptalan is meghatározta: „[...] Meg engedgyük azt nékik, hogy azon fönt emiétett ki irtandó erdőben találandó fáknak derekait Kiki maga Szőlejében teendő épületére fordéthassa, Végeit mind azon által, és Ágait azon fáknak, mellyek nem Épületre valók a' mi számunkra tartozzik öszve vágni, és öszverakni, hozzá tévén azt is, hogy mi ezen Szőlőben teendő épülétekre többé soha semminémö erdeinkbüly fát ingyen nem tartozunk adni. [...]". 3 239
