Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)
ILON Gábor: A RÉGÉSZETTUDOMÁNY MÚLTJA, JELENE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐJE
Szombathelytől távolodva a kép még aggasztóbb, s a régészet számára egyre inkább ködbe vész, bár igyekszünk (most már járműveink is vannak ilyen célra) kijutni a helyszínre. Természetesen mindig akad néhány önkéntes bejelentő és ma már egyre több a törvényeket ismerő és az emlékeket nem elpusztítani akaró beruházó és vállalkozó. Ennek ellenére pl. a Pannónia Ring építésekor (Ostffyasszonyfa határában) több korszak (a kora bronzkortól a középkorig) településeinek nagyrészét semmisítették meg. Újabban pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kötelező érvényű határozatát megszegve pl. 2002-2003-ban a sorkifaludi kavicsbányában nagy felületen több koszak (az újkőkortól a középkorig) települési emlékeit tették a kutatás számára már örökre hozzáférhetetlenné. A híres és védett Vaskeresztes-felsőcsatári halomsírok bolygatása évtizedek óta zajlik, a római kori villák pedig - fémgazdagságuk miatt - folyamatos célpontjai az illegális műkincskereskedelemnek. Röviden - ismételten, de kissé más nézőpontból - summázva helyzetünket: gyarapodó létszámú Régészeti Tár, nagyságrendekkel növekvő leletanyag, egyre rosszabb, mára már katasztrofálisan zsúfolt, a régészeti műtárgyak állagát veszélyeztető raktári helyzet, óriási nyilvántartási elmaradás, a muzeológia és a tudományos előkészítő munkánál nélkülözhetetlen segítő munkaerő krónikus hiánya. Az utóbbi szempont esetében a helyes arány minimum 1:2 lenne, azaz 6 fő régészhez legalább 12 fő technikus, geodéta, rajzoló és gyűjteménykezelő tartozna. Az utóbbiból gyűjteményenként egy fő lenne kívánatos. Ilyen érvekkel és indokokkal magyarázható, hogy az utóbbi 3-4 évtized régészeti anyaga - kevés kivételtől eltekintve - szinte kutathatatlan. Ha pedig nem közli a szakember, igen gyorsan - legalább a fontosabb emlékeket, ezzel kiszakítva ugyan azokat összefüggéseikből -, akkor lehet, hogy örökre elvesznek azok a társadalom és nem csak a tudomány számára. Nyilvántartások nélkül pedig lehetetlen a hazai és nemzetközi kutatói igényeket kielégíteni. Itt azonban azt is meg kell jegyeznem, a nagymennyiségű lelet restaurálása és nyilvántartása lehet csak az első és tudományos felvértezettséget is igénylő lépés. A kutató tevékenysége és a kutatás értelemszerűen nem öncélú. A feltárások feldolgozásának alapvető formája a tudományos közzététel, amelyek elsősorban a helyi kiadású sorozatokban jelentek és jelennek meg. Szerencsére ilyenekkel - az utóbbi évtizedek kivételével korábban csak periodikusan - rendelkezett intézményünk. A múzeumi - és benne régészeti - szakkönyvtár kialakításának szükségességét MISKE Kálmán már 1920-ban 95 felvetette. Ez 1927-től fejlődésének új szakaszába lépett BENDA (BENDEFY) László tudományos publikációs és PÁVEL Ágoston szorgos könyvtárosi tevékenységének köszönhetően. Ekkor, a Vasvármegye és Szombathely Város Kultúregyesülete és a Vasvármegyei Múzeum Évkönyve (Annales Societatis Culturolis Comit. Castriferrei et Civit. Sabarioe et Musei Comit. Castriferrei) kiadásával indult meg a valódi kiadványcsere, s eredményezte a régészeti tárgyú múzeumi és tudományos intézeti periodikák használatának lehetőségét is. Ezek többek között az Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Hollandia, Németország, Ausztria, Szerbia, Románia 97 kutatóhelyeiről érkeztek, de új lendületet kapott a hazai intézményekkel (Szeged, Nemzeti Múzeum, Hadtörténeti Múzeum) korábban már létező ilyen kapcsolat is. A megfelelő szakkönyvek és folyóiratok pótlása érdekében az itt dolgozó MOZSOLICS Amália is számos levélben kereste meg a szakintézményeket és magánembereket. A szakkönyvtárak (másként természetrajzi, néprajzi és régiségtan kézikönyvtárak) összkötetszáma egy 1948. július 26-án kelt kimutatás 98 szerint kb. 1500. Az átmenet időszakát a PÁVEL Ágoston által szerkesztett Vasi Szemle (1933-tól) és a Dunántúli Szemle (1940-től) különszámai és a Savaria Múzeum Közleményei című füzetsorozat számai jelentik. Miután azonban a régészettudomány érdemben nem űzhető bizonyos nagyságú régió eredményeinek ismerete nélkül a mondhatni elégtelen vásárláson túl - a fő hangsúlyt a saját kiadványok megküldése útján a csere révén történő beszerzésére kell helyezni. Ennek alapvető feltétele a SZENTLÉLEKY Tihamér által útjára indított (1963) Savaria a Vas Megyei Múzeumok Értesítője című sorozatunk folyamatos megjelentetése (27.1-4. ábra). Tartalmának a kezdetektől egy fejezetét képezik a régészet tárgyköréből íródott - idegennyelvű kivonattal rendelkező - tanulmányok. Időnként komoly problémát jelentett a periodika rendszeres megjelentetése (az utóbbi években a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatai segítségével ez biztosított), postáztatása, azaz eljuttatása cserepartnereinkhez. A formátum és a külső 96 8 oldalas MisKE-levél (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1/1920.). 97 Kiadványcsere-listák (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 16-18/1927.). 98 FÁY F. Ervin jelentése a KOF felé (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1948/76.).
