Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)
ILON Gábor: A RÉGÉSZETTUDOMÁNY MÚLTJA, JELENE ÉS LEHETSÉGES JÖVŐJE
elégtelenül finanszírozó - Kulturegyesületet a m. kir. belügyminiszter 1200/1944. VII. rendeletével (majd 1947. október 13-án a BM ismételten) megszüntették, vagyonát zár alá helyezték. A vagyonát rögzítő jegyzőkönyv (székház, ingóságok, takarékbetétkönyv) és az ingóságokról készített leltár 75 1945. március 20-i keltezésű. A múzeumi tárak - PÁVEL Ágoston kérésére és az alispán szóbeli utasítására -, így a régészeti tárgyak sem kerültek zár alá. Az intézmény történetének legsötétebb korszaka 1949-ig tartott. Ekkor jogi szempontból 76 nincs tulajdonosa, vezetője PÁVEL Ágoston 1946. január 2-án bekövetkezett halála után FÁY F. Ervin 77 (1943-ban már a Könyvtár őre) lesz az intézmény vezetője, aki meglehetős tisztességgel látta el nem kevés feladatát. A Régiségtárnak sincs őre már három éve, ahogy ezt jelentéseiben (SZENTLÉLEKY 1963: 86) PÁVEL Ágoston igazgató 1945. május 18-án, augusztus 22-én és november 16-án is jelezte (19. ábra). 1946-1947-ben még áldatlan állapotok vannak a tárban. Az épület rendbetétele és a műtárgyak rendezése anyagiak hiányában és az infláció miatt igen lassan haladt. Az anyag biztonsága azonban közben nem szavatolható, hiszen nem zárhatók a szekrények, de a helyiségek ajtajai sem. 1947 augusztusának végéig az egész épület területén - így a Régiségtárban és a Lapidáriumban is - megtörténtek a vízvezeték szerelés, a vakolatjavítás, az asztalos, lakatos és festő munkálatok. A római kori emlékek rendezését októberben 78 a KOF által kirendelt PÓCZY Klára kezdte meg. Ebből az időszakból van az első pontos adatunk a segédgyűjtemények közül a fotókról. Egy 1948. február 11-i kimutatás (20. ábra) 79 szerint, amely a KOF-nak készült, 78 db régészeti tárgyú (pl. Asszonyfa, Ondód, Szombathely, Szőllős, Szent Vid) fényképnegatívot őriz a múzeum. Áprilisban már jelzik későbbi érkezésüket a tudományos kutatók is. Közülök az orvostörténet régészeti emlékeit kereső ANDA Tibort (Magyar Nemzeti Múzeum), a neolitikus emlékek iránt érdeklődő MITHAY Sándort (győri múzeum) és a bronz fegyvereket kereső 80 ROSKA Mártont (Szeged) kell kiemelni. Az 1949. január 1-én megbízott új igazgató - DÖMÖTÖR Sándor - tevékenységének a régészet szempontjából első fontos eseménye, hogy 1950-ben a Romkertet közgyűjteménnyé nyilvánítják. Ugyanakkor a Hámán Kató úton (ma Paragvári út) az Egészségügyi (ma Művészeti Gimnázium) iskola alapozásakor június 18-23. között több mint 70 sírt bontanak ki TÓTH József tanár (MÓCSY 1954) vezetésével. A leletanyag restaurálása Budapesten, a Múzeumok Országos Központjában történt meg. 1952-ben TÜRR Ervin személyében végre régész munkatársa van a tárnak. Lelkesen állt munkába: CsánigHomokbányában népvándorlás kori, Chernelházadamonya-Kukucska-major közelében római kori sírt leletmentett. A velemi Szent Vid őskori bányaaknája mellett hitelesítő feltárást végzett. Nyáron Sé, Kőszeg, Chernelházadamonya és Győrvár térségében folytatott terepbejárásokat. Vasvárott JÁRDÁNYI-PAULOVICS István és KÁDÁR Zoltán késő gótikus és reneszánsz kályhacsempéket találtak ásatásukon. Az év legfontosabb eseményeként november 30-án megnyílt az új régészeti kiállítás. Az őskori részt MOZSOLICS Amália, a római kort TÜRR Ervin rendezte. Utóbbi a romkerti rendetlenséget - 1952. október 4-én került múzeumi kezelésbe - is felszámolva a mozaikos védőépület felavatásakor 1953. május 24-én kiállítást nyitott. 1952 februárjától a következő év októberének végéig nevével jellemezhető a megye régészeti kutatása. Kitartó figyelemmel kísérte a szombathelyi építkezéseket, megkezdte a város territóriumán haladó római kori utak (pl. Gyöngyösfalu, Nemscsó, Kőszeg-Horvátzsidány, Nemeskocs, Mesteri, Sitke) és vízvezetékek (pl. Bucsu) felmérését. Mivel TÜRR külföldre emigrált, a decemberben Rábakovácsiban előkerülő római kori arany éremleletet a minisztérium által kirendelt VÁGÓ Eszter gyűjtötte be. 1954-ben Savaria területén (a közkórháztól északra és a Rumi úton) sírokat tárt fel a nem a szombathelyi múzeum kötelékébe tartozó SZENTLÉLEKY Tihamér és MÓCSY András, valamint a velemi Szent Viden leletmentett a Sopronból besegítő NOVÁKI Gyula. A májusi múzeumi héten vette fel az elhunyt JÁRDÁNYI-PAULOVICS István nevét a Romkert. 1955-ben még mindig kívülről érkező régészek végezték a leletmentéseket. Kiss Ákos és MÓCSY András Felsőpatyon kora római kori temetőt, NOVÁKI Gyula 75 Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1945/7. és 1949/1. 76 1947. évi 1948. február 29-én kelt munkajelentése végén a rendezetlen helyzetet világosan leírja FÁY F. Ervin (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1948/26.). 77 Ideiglenes igazgatónak a KOF január 14-én kelt levelében rendelte el (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1946/4.). 78 RADNÓTI Aladár főfelügyelő helyettes levele kelt szeptember 17-én (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1947/33.), valamint a PuM-féle étkezde számlája (Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1947/39.). 79 Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1948/14. 80 Savaria Múzeum, Történeti Adattár, SMTA. 1948/28, 31. és 53.