Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)
VÍG Károly & BALOGH Lajos: A SZOMBATHELYI SAVARIA MÚZEUM TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRÁNAK TÖRTÉNETE
61. ábra. HORVÁTH Ernő által gyűjtött ősnövény (toboz) Megyaszóról (Savaria Múzeum, STTF.9.528.) Figure 61. Plant fossil (pinecone) collected by Ernő HORVÁTH from Megyaszó (Savaria Museum, STTF.9.528.) nyilvántartási rendszerének kidolgozását. A főiskolával való együttműködés jegyében vesz részt a SZABÓ T. Attila által létrehozott és az évek során újabb helyekre továbbköltözött Génökológiai és Kultúrnövényevolúciós Laboratórium (LEGEC) és Kísérleti Kert gondozásában és fejlesztésében is, különös tekintettel például a Telekivirág (Telekia speciosa) Közép- és Délkelet-Európa különböző térségeiből származó élőgyűjteményének kialakítására. Az intézményközi együttműködés keretében éveken át közreműködik a BDTF kísérleti kertje magkatalógusa (index seminum) anyagának összegyűjtésében, illetve az eredményeket közlő BioTar folyóirat szerkesztésében is. - Az osztályra - az év elején távozott preparátor-elődje helyett - érkezik VIGH Kálmánné, akit a gyesről visszatérő Joó Ágnes vált fel, majd ő is elköszön. Helyébe az év végén a szintén a szombathelyi főiskolán, biológia-kémia szakon most végzett FÁBOS Dianna (későbbi nevén VADÁSZ Dianna) lép, aki napjainkig a tár gondos preparátora. Az osztály gyűjteményének éves gyarapodása terén legjelentősebb a rovaranyagé; a több mint harmincezer példány forrásai az Alpokalja-kutatás (Kőszegi-hegység), a Zempléni-hegység, valamint mexikói (VÍG Károly, DANKOVICS Róbert) és kaukázusi (VÍG Károly) gyűjtőutak. A közelmúlt nyugat-dunántúli lignitkutatásainak HORVÁTH Ernő által a Savaria Múzeum részére beleltározott fúrásminta-anyagát viszont a Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) kérésére vissza kell adni. THURÓCZY Csaba és VÍG Károly a múzeumi könyvtáros segítségével az év első felében elvégzi a természettudományi folyóiratállomány revízióját. BALOGH Lajos a kiselejtezett anyagot, duplumpéldányokat tematikusán szortírozza és szakintézményeknek (a főiskola különböző tanszékei, középiskolák, Prenor) továbbítja. Ez évtől botanikai kalauza a BDTF Magashegységek élővilága címmel minden év szeptemberének közepén a stájerországi Rax hegyre, GYURÁCZ József és SZINETÁR Csaba zoológus-tanárok által vezetett terepgyakorlatának (SZINETÁR 2004), de nyáron a Dolomitok hegységben is gyűjt. Mindkettőnek anyagát - miként korábbi és későbbi, a közép-európai magashegységekben tett útjairól származó növényeket is - a múzeum gyűjteményében helyezi el. Ennek eredményeképpen a tár herbáriuma mára másfél-kétezer lapnyi montán-alpin (hegyi-havasi) gyűjteményi résszel is bír. - THURÓCZY Csaba komoly ambícióval szervezi VÍG Károly és HEGYESSY Gábor bevonásával kialakítandó munkacsoportját a parazita darazsak