Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)

VÍG Károly & BALOGH Lajos: A SZOMBATHELYI SAVARIA MÚZEUM TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRÁNAK TÖRTÉNETE

GAÁL Ferenc, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója között. Kiss Tamás folytatja zuzmóflorisztikai és -ökológiai vizsgálatait, a következő években a zuz­mók életstratégiájának, a zuzmótársulások szukcesszió­jának vizsgálatát, melyek kandidátusi értekezésének témájául is szolgálnak, amit 1986-ban véd meg. A mú­zeum Kőszegen működő külső munkatársa, BECHTOLD Ist­ván Kőszeg környékének kétéltű-, hüllő- és madárfauná­jára vonatkozó megfigyeléseket végez, meteorológiai adatokat gyűjt. HORVÁTH Ernő elkezdi a CSABA József-ha­gyaték számbavételét, a Vasvári Múzeumban megren­dezi a BENDEFY-emlékkiállítást (HOVÁTH 1984b). 204 1985-ben az osztály és ezen belül főleg oz osztályve­zető munkáját nagyban hátráltatták azok a körülmé­nyek, melyek az utóbbi években egyre fokozódó mér­tékben jelentkeztek a múzeumban. Ez egyrészt az alko­tó szellemi munkára szinte már alkalmatlan munkahe­lyi légkör volt, melyhez sok mellékkörülmény is közre­játszott. Ezek között kell említeni az év első negyedét, amikor a NEB [Népi Ellenőrzési Bizottság] mintegy öt munkatársa három hónapon keresztül végzett vizsgála­tot az intézményben, ahol sokszor igényelték az igazga­tóhelyettes [HORVÁTH Ernő] munkáját és segítségét. 1985. szeptember 30-ával Bandi Gábor megvált a mú­zeum vezetésétől, amikor is Horváth Ernőt megbízták a megyei múzeumigazgatói feladatok ellátásával 1985. október 1-től. Ez azt jelentette szómóra, hogy a vizsgá­latokból fokadó sok határidős intézkedési előírás és feladat és az egyébként is sok év végi igazgatási fela­dat mellett az osztály és sóját tervfeladatainak ellátá­sára csak nagyon csekély ideje jutott az utolsó évne­gyedben is. A gyűjteménygyarapodás terén ez idő tájt kiemelkedik a THURÓCZY Csaba és felsége által Bulgáriá­ban gyűjtött és a kőszegi múzeumba került mintegy fél­millió rovar. THURÓCZY Csaba tudományos munkája kan­didátusi témájához, a törpefürkészfélék (Pteromalidae) tanulmányozásához kapcsolódik. EKK István elkészíti a magyarországi fénycsapdák által fogott lepkefajok kata­lógusát és időjárási adatfeldolgozást is végez. A gyűjte­mények elhelyezésének körülményeiről írja HORVÁTH Ernő, hogy oz osztály raktárai beteltek, szekrény szek­rény hátán van, mely balesetveszélyt jelent oz anyag­mozgatások során. A néhány évvel ezelőtti múzeum­rekonstrukció során a tejipari telep ideiglenes raktáraiba került anyagokat fokozatosan, de nem zökkenőmente­sen a Derkovits Múzeum megüresedett épületébe hoz­zák; sajnos egy részük a vizes helyiségekben károsodott és a berendezkedés sem megy könnyen. Külső kutató, VÖRÖSS László Zsigmond a Savaria Múzeumban megkez­di a meglehetősen zilált állapotú PiERs-féle herbárium rendszerezését (1987-ben fejezi be), PODLUSSÁNY Lajos pedig a lepkegyűjtemény rendszertani berendezését. HORVÁTH Ernő Kőszegen tető alá hozza az elpusztult királyvölgyi óriás szelídgesztenye korongmaradványát bemutató kiállítást. Emellett a megszokott rendben üze­melteti a kőszegi Chemel-kertet és Emlékmúzeumot, valamint a Sághegyi Múzeumot. 205 1986 tavaszáig folytatódik HORVÁTH Ernő megbízott igazgatói beosztása, amely a szakmai feladatok ellátásá­ban akadályozza. Ismét nehezményezi, hogy az aspiran­túrát végző kollégáktól nem kap elég segítséget. EKK István az év közepén távozik a múzeumból, de muzeo­lógusi helyét nem engedik betölteni. E helyett egy gyűj­teménykezelői státuszt kap az osztály, amelybe Joó Ágnes lép be, aki öt hónap múlva gyesre távozik. Az Alpokalja­program finanszírozási gondokkal küzd, korábbi támoga­tásának közel felét elveszítette, amely nagy gondot jelent a munkák szinten tartásánál. Ez évben az Alpokalja-kuta­tók 54-en 600 napot töltöttek itteni munkával. HORVÁTH Ernő részt vesz a PÁVEL Ágoston centenáriumi ünnepségek előkészítésében, az emlékkiállítás megrendezésében, s a Vasi Múzeumfaluban emlékfákat állít neki, TÓTH János épí­tésznek és BÁRDOSI János néprajzosnak. 206 Az 1987-es év folyamán az osztály személyi állomá­nya jelentősen változik. THURÓCZY Csaba preparátor fele­ségével visszatér az osztály kőszegi részlegébe, majd Szófiában megvédi kandidátusi értekezését. Kiss Tamás is megvédi disszertációját, majd hirtelen távozik a mú­zeumból. A Savaria Múzeumban töltött évtizedének tudományos teljesítményét osztályvezetője, HORVÁTH Er­nő méltányolja, ugyanakkor muzeológiai tevékenységét - EKK Istvánéhoz hasonlóan - összességében kritikusan értékeli. Kiss Tamás helyére VÍG Károly érkezik, aki előtte a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen volt az MTA ösz­töndíjasa. Eddig levélbogarakkal (Chrysomelidae) foglal­kozott, de a valódi fürkészek (Ichneumonidae) kutatását 203 Bár a kiadvány borítóján a megjelenés éveként 1987 szerepel, valójában 1988-ban jött ki a nyomdából. 204 HORVÁTH, E.: Évi jelentés 1984-ről. - Savaria Múzeum Természetudományi Osztálya. 205 HORVÁTH, E.: Évi jelentés 1985-ről. - Savaria Múzeum Természetudományi Osztálya. 206 HORVÁTH, E.: Évi jelentés 1986-ról. - Savaria Múzeum Természetudományi Osztálya.

Next

/
Thumbnails
Contents