Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)
HORVÁTH Sándor: A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY TÖRTÉNETE
gyertyák a napot jelképezik, amelyet senki fel nem gyújt, senki el nem olt, mégis világít. A nap volt a főisten. A legnagyobb ünnepe pedig a téli napforduló volt, amikor a nap újjászületett, növekedni kezdett a nomád emberek szemében. Tehát a regős éneket, s mellette a szentiváni égő seprűdobálást is az ős magyarok korából eredezteti. Más jelenségek pedig arról tanúskodnak szerinte, hogy más népekkel hozta össze a magyarokat a sorsuk, s alkalmazkodtak e népekhez. Leszögezi, hogy az ethnogrofiai kutatások alapján kétség kívül mególlopítható az emberi nem közös származása, az emberi nem egysége. 4 A korabeli hazai néprajzi szemlélettel összhangban BASTIAN nézetét képviseli, amikor az „emberi nem egységét" hangsúlyozza, amit Adolf BASTIAN a Völkergedanke fogalommal jelölt meg (KÓSA 1989: 89). Azt sem feledhetjük, hogy a regösénekről akkor már sokkal többet tudott a szakma, hiszen a Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozatban SEBESTYÉN Gyula két kötetben is e témáról írt 1902-ben: a regösénekről és a regösökről. Ráadásul vasi példákkal: a bucsui regöséneket maga SEBESTYÉN gyűjtötte 1899-ben (SEBESTYÉN 1902a, 1902b). Később, székesfehérvári tartózkodása idején sem távolodott el a néprajztól, ahogy azt GYURÁCZ véli. Ennek bizonysága a népiélekről 1921. november 27-én Türjén tartott előadása, amelyben többek között arról is beszámolt, hogy gyűjtés céljából egy-egy napot Csákváron és Inotán is töltöttek. 5 KÁRPÁTI Kelemen három dolgozatából az első 1903ban látott napvilágot a Néprajzi Értesítő-ben. Rövid bevezető után egy pinkamindszenti cserép öntözőkannát, egy körmendi faásót, kissomlyói ökörkalapokat, - meg nem jelölt származási helyű - viráglétrákat, acsádi és rumi rokkaszékeket, magyarlaki és pinkamindszenti mérlegeket és egy jánosházi tükröst mutatott be. Jelzi, hogy eddig - tehát a rendszeres tárggyűjtés első három évében - csupán magyar lakosságú vasi településeken jártak, s a mintegy hetven faluból 591 tárgyat, továbbá kötetnyi folklóradatot gyűjtöttek össze (KÁRPÁTI 1903). A rövid közlemény tulajdonképpen nem más, mint a „leírókartonok" közlése. E dolgozat is jelzi, hogy a szombathelyi múzeumban kezdetben tárgyközpontú néprajzi muzeológiai munka zajlott. E tárgyközpontú szemlélet a korszakban országos „program" volt, amelyet az 1900ban elindított Néprajzi Értesítő első tíz-tizenöt éve is jól tükröz (SZILÁGYI 1900: 13). Szombathelyen ezen majd PÁVEL munkássága változtat, utóbb pedig DÖMÖTÖR Sándor törekszik minél összetettebb szakmai kutatást végezni akár a tárgyak oldaláról közelít egy-egy témához, akár folklorisztikai kutatást folytat. KÁRPÁTIT talán jobban érdekelte a folklór és a társadalomnéprajz - ezek hangsúlyosan szerepeltek fent bemutatott vázlatában -, s másik néprajzi publikációjában az offereket, a Vas megyében leginkább csak „viasztesteknek" nevezett fogadalmi tárgyakat mutatta be a múzeum gyűjteményéből (KÁRPÁTI 1905a). Emellett az Ethnographiá-ban kis közleménye jelent meg a karácsonyi szokásokról (KÁRPÁTI 1905b). KÁRPÁTI néprajzi gyűjteményben jelentőségével egyik legfrissebb életrajza sajnos nem foglalkozik. (MAYER & TÓTH 2006). Ha KÁRPÁTI Kelemen mélyebben érdeklődött volna a néprajz iránt, akkor bizonyára a Vasvármegye monográfia néprajzi írásaiból is kivette volna a részét, nemcsak a régészetiből. DÖMÖTÖR Sándor így vélekedett KÁRPÁTI-TÓI és a múzeumalapítás koráról: A régiségtár a püspökvárban, a néprajzi tár pedig a premontrei gimnázium padlásán volt elhelyezve. A múzeum első igazgatója és a néprajzi tár első őre Kárpáti Kelemen volt. Néprajzi gyűjtése kiterjedt a tárgyak mellett a folklóreanyagra is. Szemlélete mai szemmel mérve is teljesen modern volt. 1908 október 11-én fényes ünnepséggel nyitották meg a szombathelyi múzeumot, melynek három nagy emeleti termében volt elhelyezve a néprajzi tár anyaga, a Vas vármegye tárgyi néprajzát felölelő, közel 3200 darabból álló gyűjtemény. A hatalmas anyagot teljes egészében Kárpáti Kelemen gyűjtötte és rendezte. (...). négy évtizeden keresztül ez a gyűjtemény s ennek elrendezése hatott „gótlóan" a további fejlődésre (DÖMÖTÖR 1949: 363). Nem ismert DÖMÖTÖR forrása, ami megalapozná ezt az állítását, vélhetően csak a korabeli híradásokat vette alapul. A múzeumnak, de a néprajzi gyűjteménynek egészen biztosan igazi szürkeeminenciása volt TÓTH Sándor (3. ábra). Bár KÁRPÁTI Kelemen nevéhez szokás kötni az első bő évtized néprajzi gyűjtését, a tények és TÓTH Sándor levélben megfogalmazott saját szavai másról tanúskodnak: arról, hogy a néprajzi gyűjtemény valóságos megalapozója TÓTH Sándor volt. TÓTH Sándor, akinek az életrajzát 4 Savaria Múzeum, Néprajzi Adattár, SMNA. 34. 5-7. pp. 5 Savaria Múzeum, Néprajzi Adattár, SMNA. 34. 1. p.
