Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/2. (2009) (Szombathely, 2009)
HORVÁTH Sándor: A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY TÖRTÉNETE
A KEZDETEK A Savaria Múzeum néprajzi gyűjteményének kezdetét a 19-20. század fordulójára szokás helyezni. Eszerint akkor kezdődött, amikor 1899. október 29-én megalakították a Vasvármegyei Kultur-Egyesületet, amelynek a vezetősége elhatározta egy múzeum és könyvtár lésítését. Azonban ne feledjük, hogy már korábban, az 1872. január 7-én megalakított Vasmegyei Régészeti Egylet tagjai is foglalkoztak néprajzi tárgyak gyűjtésével (1. ábra). Néprajzi gyűjtésre való fehívások a 19. második felében néhány alkalommal országosan megjelentek: az 1873-as bécsi világkiállításra adandó tárgyak gyűjtésére a a vasiakat is felszólították Vasmegyei Lopok 1872 januári számában - nem sok sikerrel (S. PÁVEL 1963: 299). A régészeti egylet kezdettől tudatosan vállalt múzeumi feladatokat, annyira, hogy 1872-től a régiségtárat kedden és vasárnap fél-fél napra látogatni lehetett (S. PÁVEL 1963: 297). 1896-ban például NAGY Géza volt a múzeumi segédőr. Ezért bizton számíthatjuk a múzeumi munka kezdetét már a régészeti egylet működésének kezdetétől (ANONYM 1897: 83). A néprajzi tárgyak gyűjtését igazolja például az a néhány különleges hímzésről készített dolgozat, amelyet VAJDA Berta írt A vasmegyei régiségtár kézimunkái címmel (ANONYM 1880). Többek között ezt olvashatjuk benne: A most leirt himzés neméhez tartozik az 53 szám fehér vászon vónkoshéy' selyem virágokkal kivarrva, részben veres és sárga, részben kék szinvegyületben. E himzés ép oly figyelemre méltó, mint a fentebb leirt, itt is csak a felszínen látható az öltés, de amannak más változatában. Majd később így folytatja: Az 51 szám kitünö magyarhimzés, férfi-nászing, vasmegyei emlék a XVII. századból, melynek kivitele fehér vászonra fehér czérnával van eszközölve mi értékben annál inkább emeli, mert szövet, czérna, himzés mint házipar /sic! H.5./, mely egyszersmind felmutatja, hogy a külföld segélye nélkül is mily remek munkákat állított elő a magyar nemzet. A jeles himzés különféle öltéseivel a vászon szálai után nagybon emeli a magyarhimzés értékét, itt a pont, mely a magyorhimzést minden egyéb nyugati, e nemben készült hímzések fölé helyezi, miután megközelíti, sőt bátran kimondhatom: hogy egy ágát képezi a keleti hímzésnek, mi kitűnőségéről tesz tanulságot. Rajzban is megy a hasonlat: szegfüvek tulipánok játsszák a főszerepet, mint a keleti hímzett rajzoknál, csak a pálma hiányzik, mint hiányzik volóban is a mi éghajlatunk alatt; a magyar keletről hozva ízlését, megtartotta abból azt, mi itt élve is meghonossítható. (A csillaggal jelzett résznél a következő lábjegyzet van: Szombathelyi eredetű a XVIII. századból). Ugyanitt bemutatja a „kemenesaljai rablány kendőjét", amelyet napjainkban a sárvári múzeum őriz. Ezek némelyike - a leírás alapján - úgynevezett úrihímzés is lehet, amelyeket általában a néprajzkutatók tártak és dolgoztak fel. VAJDA Berta ezáltal a néprajzi gyűjtemény első feldolgozója is lett. írása híven tükrözi a korszakban elterjedt magyarok keleti származására alapozó művészeti elemzést. További kutatást igényel annak kiderítése, hogy ki is volt VAJDA Berta. Ha arra gondolunk, hogy a megszűnt céhek anyagának összegyűjtését is vállalta az egyesület, akkor már érthető, hogy a néprajzi gyűjtemény kezdetei már a Kultur-Egyesület működésével egyidejűek. Noha a céhes anyag később, a második világháború után a Történeti Osztály gyűjteményébe került, ekkoriban még nem volt történeti gyűjtemény, s a múzeum megnyitásakor sem volt történeti gyűjtemény, viszont volt néprajzi gyűjtemény. Céhes tárgyakat szép számmal gyűjtött már a régészeti egylet: az 1882-83. évi jelentéséből megtudhatjuk, hogy a szombathelyi köteles céh ládáját kapták meg ÁDÁM Józseftől (ANONYM 1884: 156). A múzeum fotótárának a megalapítása is a Régészeti Egylet működéséhez köthető. KNEBEL Ferenc fényképek készítésével támogatta a Régészeti Egyletet: az 1884. évi titkári jelentés például köszönetet mond Knebel Ferencz urnák ki ez évben is több photographia képet készített (ANONYM 1884: 37). Ezt máskor is megismétlik e jelentésekben. Mivel arról nem értesülünk, milyen felvételekről volt szó, feltehető, hogy voltak köztük néprajziak is. KÁRPÁTI KELEMEN ÉS A NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY KÁRPÁTI Kelemen tudományos szemléletmódját a Három látogatás a vasmegyei régészeti-egylet szombathelyi régiségtáróbon című írásával is érzékeltethetjük. Kitűnik, hogy a lineáris fejlődés elvét vázolta, amikor a következőket írta: A régibb kőkorszak az emberi művelődés bölcsőkora, (...). A vadászat mellett a halászat volt főfoglalkozás. (...). Az állatszelídítés következménye lett,
