Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/1. (2009) (Szombathely, 2009)

KANCSÓ JUG Leltári szám: 58.174.1. Inventory number: 58.174.1. Mázatlan, hasas, nyakas, kissé kiszélesedő, csücsös szájú, Unglazed ceramic jug, baked brown, with pot-belly and kisfülű, barnára égetett cserépkorsó. Magassága 19,5 cm, neck, slightly broadening, with spout and small handle, talpátmérője 8,7 cm, szájátmérője 8 cm. Height 19.5 cm, diameter of base 8.7 cm, diameter of mouth 8 cm. IRODALOM - LITERATURE FÁBIÁN, Gy. (1934): A jáki gerencsérek. - A Vasmegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete, Szombathely, 48 pp. (Publicationes Sabarienses - Vasi Szemle könyvei, 1.) Újraközölve: KÖBÖLKUTI, K. (szerk.) (2007): Fábián Gyula emlékezete. Fábián Gyula emlékülés születésének 120. évfordulója alkalmából. Berzsenyi Dániel Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, pp. 73.-120. GAZDA, A. (1968): Petőmihályfa szőlőhegyi pincéiről. - Vasi Szemle, 22: 543-556. IGAZ, M. & KRESZ, M. (1965): A népi cserépedények szakterminológiája. - Néprajzi Értesítő, 57: 87-131. MOZSOLICS, A. (1996): „Való igaz volt..." Hegyháti hagyományok. - Vasvári Helytörténeti Múzeum - Panniculus Régiségtani Egyesület, Vasvár, 128 pp. 1944-ben néhány petőmihályfai tárgy került a néprajzi gyűjteménybe. Ezeket MOZSOLICS Amália gyűjtötte. A vasvári születésű régész a Nemzeti Múzeumban eltöltött díjtalan gyakornoki év után 1940. április 15-étől 1941. május 31-ig a szombathelyi múzeum régiségtárának őre volt. Elsősorban Vasváron és környékén - mondhatnánk úgy is: a Vasi-Hegyháton - néprajzi gyűjtést is végzett a világháború alatt, valamint 1945-46-ban. (MOZSOLICS 1996) E munkájának első gyümölcse a vasvári búcsús keresztanyaságról - az ún. mosdatásról - szóló közleménye 1943-ból. Az 1943-ban a múzeumba juttatott tárgyak között szerepel egy hasas, széles szájú, kiöntőrészes, barnamázas kancsó. HERCEG János petőmihályfai pincéjéből való: már HERCEG nagyapja is használta. Egy gersei asszony szerint - aki akkor 72 esztendős volt - régebben Domokoskorsó-nak hívták, míg Gősfán ugyanezt Panno-korsó-nak nevezték. A környéken jáki fazekasok szekereztek és az edénybe mérhető gabona áráért - a gabonáért magáért - adták el a helyieknek. Noha a később e szőlőhegyen épületeket felmérő GAZDA Anikó szerint 0 nopi bormennyiséget tároló cserépkorsókot zalai, oszkói vagy sümegi cserepesek készítették (GAZDA 1968). A vasi pincézést sem lehet elképzelni bokálya nélkül. Ha egy vasi (akár somlyói) pincébe kerül vendégképen az ember, a bort egy csúnya, formátion, seszínü, szemcsés cserépkorsóbon állítja eléje. Ebből töltöget a gazda. Sokszor régi mór a korsó, a gazda nagyapja is ebből töltögetett magónok, amikor a borát kóstolgatta. A gazda maga sem tudja, miért is tartja 0 bokályát, hiszen vásárolhatna szép majolika korsót, vagy kőedényt. Mégsem teszi, mert úgy tudja, hogy semmilyen edényből nem csurog olyan jóízűen a bor, mint a bokályából. A háború előtt ezekből az edényekből rengeteg mennyiséget szállítottak Jarcsafürdőre, ohol némi olajfestésű ízléstelen virágcsokrot pingálva rá, mint 'tórcsoi emlék'-et árusították - írta a jáki gerencsérek termékéről FÁBIÁN Gyula (1934). Ugyanitt kiemeli, hogy az emberek azért kedvelték az erősen szemcsés agyagú, mázatlan jáki edényeket, mert bennük a víz meg a bor a szemcséken át erősen szivárgott, s így gyorsan párolgott, ezáltal az edény hűtőburokba foglalta a benne lévő folyadékot. Bemutatott tárgyunk érdekes forma: bokály lenne a funkciója szerint - ahogy erről FÁBIÁN is írt - a tárgy a bokály és a kisköcsög közötti formát képez, és a bokályokkal ellentétben mázatlan (IGAZ & KRESZ 1965).