Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 32/1. (2009) (Szombathely, 2009)

JÉGRÓDLI Leltári számok: H.59.455.1.1-3. Puhafadeszkájú ülőlapos, elől legömbölyített oldalú, puhafadeszkából készített talpú szánkó (H.59.455.1.1.), melynek a talpára vasszegekkel drótot szegeztek. A talpakat merevítőléc fogja össze. Hossza 68,5 cm, szélessége 18,0 cm, magassága 15,5 cm. Két darab, különböző fából faragott bot, egyik végébe vert vasszeggel (H.59.455.1.2-3.). Az egyik boton - amely megrepedt, merevítő vaskarika található. Hosszuk 54,5 cm. ICE SLED Inventory numbers: H.

59.455.1.1-3. Sled with runners made from softwood planks, with softwood board seat with rounded off front edge (H.

59.455.1.1.), with wire fixed to the runners by iron nails. The runners are held together by a bracing rod. Length 68.5 cm, width 18.0 cm, height 15.5 cm. Two sticks, carved from different kinds of wood, with iron nail hammered into one end (H.

59.455.1.2-3.). On one of the sticks, which is cracked, an iron ring brace can be found. Their length 54.5 cm. IRODALOM - LITERATURE BEKE, Ö. (1946): Népnyelvi gyűjtés. Vas m. Csákánydoroszló. Följegyezte Csaba József jegyző. - Magyar Nyelvőr, 70(2): 82-83. ERDÉLYI, Z. (1958): Faközelítés a Bernecebaráti környéki erdőkben. Román szánkó. - Ethnographie-, 96: 381-408. HORVÁTH, S. (1987): Vasi örökségünk: Hetedhét Játékországban. Nyugat-magyarországi nép gyermekjátékok. - Vezetőfüzet. Savaria Múzeum, Szombathely (Időszaki kiállítás a Vasi Múzeumfaluban, 1987.IV.20-VIII.30.) PALÁDI-KOVÁCS, A. (2001): Híradás, közlekedés, szállítás. - In: PALÁDI-KOVÁCS, A. (főszerk.): Magyar néprajz II. Gazdálkodás. Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 813-973. 1942-ben Vashidegkútról (ma: Cankova, Szlovénis), a szülőfalujából BUCSAR Ferenctől vásárolta meg ezt a jégródlit PÁVEL Ágoston. A talpára lapos vasszalagot szegeztek. A botok végébe szöget vertek úgy, hogy a kiálló, hegyes szögvéggel a ródlizó belevághasson a jégbe, s így tolhassa magát. így síkvidéken is lehetett szánkázni, ráadásul a jégen a ródli jobban csúszott, mint a hóban. (A tárgyat a múzeum bemutatta az 1987-ben a Vasi Múzeumfaluban Hetedhét Játékországban címmel megrendezett időszaki kiállításon /HORVÁTH 1987/). PÁVEL máskor is figyelt a (fiú)gyerekek kedvelt téli időtöltésére: szalafői gyűjtésekor lerajzolta a szánkót, s feljegyezte a szánkó részeinek a nevét, ezek: a láb, az epliny, a talpak, a szegek és a szány-nyeves (Vő.: PALÁDI-KOVÁCS 2001). A gyermekvilág, a gyermekélet bemutatásához a néprajzi gyűjtésekkor különösen a játékokra összpontosítottak. A játékhoz használt szánkó nagytestvére a szán, a 20. század közepére vidékünkön elvesztette azt a jelentőségét, amellyel az előző évszázadokban rendelkezett. A szánkó volt az emberek egyik legrégebb óta használt szállítóeszköze. Hóban, jégen egyaránt szolgálta a közlekedést és a szállítást, de a sárban, a fűben, meg a tarlón is nagy segítséget jelentett; emiatt ott is ismert volt, ahol nem volt hó. A fakitermeléshez, közelebbről a faközelítéshez használt szánkó Bernecebarátin és környékén román szánkó néven ismert, amelyet az 1910-től itt alkalmazott román munkások terjesztettek el (ERDÉLYI 1958). PALÁDI-KOVÁCS Attila bontásában a következő szántípusokról beszélhetünk: A.) nyári szánok: 1. kézi szán (gyalogszán), 2. igás szán (teljes szán, félszán); B.) téli szánok: 1. kézi szán (gyalogszán), 2. igás szán: a) teherszállító (teljes szán, félszán, kettős szán, csúszórudas szán), b) személyszállító téli szán (PALÁDI-KOVÁCS 2001). Ennek archaikus előképe gyerekjátékként maradt fenn a 20. századig. 1958-ban Kemestaródfán fényképeztek ilyen bakszekeret húzó legénykéket. A bakszekér a magyar nyelvterület peremvidékein a 20. században még kedvelt gyermekjáték volt. Széles elterjedtségét jelzi, hogy az ismert németalföldi festő, Pieter BRUEGHEL egyik képén is látható (PALÁDI-KOVÁCS 2001). A csákányiak - CSABA József leírása szerint - a következőképpen jellemzik a szánt: A szánynak kiét tuótyo von. Égyikëgyik tuóba kiét-kiét zémpliny (eplény) van állítva. A zemplinyeket süőgfa köti összü. Elü is ëggy, hátú is éggy. A tuópfák elejin, a görbesiégnó éggy összütartufa van. Elü ez köti összü a kiét tuópfát. A szánynok van miég ruggya is, ami a zelsü süőgfáho szuógál. A süőgfák viégibe niégy szegletes likak vonnak, összesen niégy. Mindenik likba égy karút tesznek (B[EKE] 1946).