Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)

BARISKA István: A kőszegi városmodell és Közép-Európa XIII. századi újrafelosztása

A Dunántúlt 1275-ben polgárháború dúlta. Ennek főszereplői, a Csák, továbbá a Gut-Keled és a Heder nembeliek Kőszegiek voltak. A hosszan tartó konfliktus 1276-ban a Gut-Keled és a Héder nembeliek győzelmével végződött, akik kiszorították a Csákokat a kormányzásból. Ugyanebben az esztendő derekán Habsburg I. Rudolf üzent hadat II. Ottokárnak. 1276 októberében pedig már körül is zárta Bécset. IV. Ulászló is Habsburg I. Rudolf mellé állt. Ezt a nyomást már II. Ottokár sem bírta erővel, így az 1276. november 21-én megkötött bécsi békében lemondott az osztrák és stájer hübérbirtokairól. Ez megpecsételte II. Ottokár 1273 óta tartó uralmát a nyugat-magyarországi foglalt területeken is. 1277. július 5-én Habsburg I. Rudolf és IV. László Hainburgban szövetségre lépett (HORVÁTH 1871: 96-97). Az egyezmény kifejezetten Ottokár ellen irányult. I. Rudolf okkal panaszkodott arra, hogy a Kőszegiek ezt követően stájer és osztrák betörésekkel akarták elállni az utat a Rudolfhoz hű hadak egyesítése előtt. A Kőszegiek a cseh háborúban újra II. Ottokár mellé álltak, hiszen a Habsburg- és Árpád-ház erőinek egyesítésétől jobban tartottak. I. Rudolf és II. Ottokár 1277. szeptemberében még utoljára meghosszabbította a korábbi fegyverszünetet, de 1278. augusztus 26-án a morvamezei csata véget vetett a Pfzemysl-korszaknak. A Habsburg-magyar-kun szövetségben kivívott győzelem ugyanis megnyitotta az utat a Habsburg dinasztia közép-európai felemelkedése előtt (KRISTÓ 1986: 144-145). Habsburg stabilizáció a szomszédságban Kőszegi Iván II. Ottokár veresége és halála láttán azonnal érintkezésbe lépett a Habsburg uralkodóval, aki azonban a közeledést visszautasította, mert rebellisnek nyilvánította őket. A Kőszegiek tette a Fehde-szabályok szerint békeszegésnek minősült. Rudolf a visszautasításról éppen ezért IV. Kun Lászlót is értesítette. A Habsburg uralkodó sikerei lehetővé tették azt is, hogy 1282-ben az egykori Babenberg-örökséget képező Ausztriát és Stájerországot közös hűbérként, fiainak Albert és Rudolf hercegeknek adja. Ezt az augsburgi birodalmi gyűlésen mondták ki 1282. december 17-21. között (HELLBLING 1956: 41). Ez az örökség eddig P?zemysl II. Ottokár kezén volt. A döntéssel tulajdonképpen hamarosan kormányzati konfliktusok keletkezetek. A közös hűbér, ahogy az osztrák alkotmány- és jogtörténet mondja „zur gesamten Hand", azaz „közös kézbe" adás azonnal válságot okozott, azért 1283. július 1-én az idősebb testvér Habsburg I. Albert lett a két hercegség kormányzója. Sokan azon a véleményen vannak, hogy a Rudolf-féle osztrák-stájer hűbér egyenértékű lett a Habsburg—osztrák-ház hatalmának megalapításával. Krajna és a Vend őrgrófság ugyanakkor I. Albert jegyese Elisabeth apjáé, Tiroli II. Meinharde, azaz a leendő apósé lett.