Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)

Kiss Gábor - ZÁGORHIDI CZIGÁNY Balázs: A vasvári ispáni sáncvár

Régészeti megfigyelések A bevezetőben már említett megfigyelési lehetőségre 2003. március 28-án és az azt követő napokban nyílt lehetőségünk a Petőfi Sándor utca 14. számú, egykori egyházközségi fiúiskola udvarán. Ekkorra ugyanis a ma működő Vas Megyei Idősek Otthona udvari szárnyának helyét már kialakították, a beton­alapokat is elkészítették, és éppen a falak felhúzásához készültek. E felsorolt munkálatok során bontották el a domboldalba vágott udvar addigi keleti, tég­lából épült támfalát, amelynek következtében mintegy 20 méter hosszan lát­hatóvá vált a domboldal addig eltakart metszetfala, amelyet gépi erővel egye­nesítettek ki. Az ekképpen kialakult „szelvényfalat" vizsgálhattuk meg és fotózhattuk le (1—2. ábra). Egyéb kutatásra azonban nem nyílott mód, így természete­sen korhatározó leletet sem találhattunk. Az építési területen folyó munkák ellenére megállapítható volt, hogy az udvart már kialakításának idején olyan mélyen belevágták a domboldalba, hogy ott már régészeti nyomok előkerülé­sére semmi remény nincs. Maradt tehát számunkra a metszetfal fotódoku­mentálása (1. melléklet). 8 A telekhatár hosszában kialakult metszetfalban egy nagyjából 10 méter széles és kb. 2 méter mély árok nyomát lehetett észlelni, amelynek déli negyedét egy falalapozás takarta. Mivel a kialakult metszet a felszíni megfigyelések szerint né­mileg átlós irányban szelte át az egykori árkot, annak eredeti szélessége úgy 8 mé­ter körül lehetett. Ez a széles árok minden bizonnyal azonos a keresett államala­pítás kori ispáni vár déli sáncának árkával, amely az erősséget a dombhát felől zárta el. Legalább is erre mutat a metszet részletes vizsgálata. A lapos aljú nagy árok fenekének külső (azaz déli) oldalán egy másfél méter szé­les, és fél méter mély kisebb árok metszetének nyoma volt látható. Ilyen - a széles árok szélén futó - kisebb árok nyoma került elő a Zalaszentiván-kisfaludi-hegyi sáncvár átmetszésekor is, ám ott a belső oldalon (NOVÁKI 1964: Abb. 17-18). A széles nagy árok északi (azaz belső) oldalát egy, körülbelül 2,5 méter szé­lességben, és mintegy 0,5 méter magasságban megmaradt, sötét vörösbarna és sárgás színű kavicsrétegekből emelt töltésnyom kísérte. Ez lehetett az egy ka­zetta szélességű faszerkezetes sánc egykori betöltése, amelyet a sáncárok kiásá­sakor a kazettákba töltöttek. Mivel ez közvetlenül a kavicsos altalajon helyez­kedett el, építésekor - hasonlóan a vasvári sánc építéséhez (KlSS és TÓTH 1987: 3. kép) - nyilván stabilitási okokból, eltávolították a humuszt. Benne azonban sajnos semmiféle famaradványt nem tudtunk megfigyelni. E sánc­maradvány mögött mintegy 2 méteres szélességben még a sáncút sötét vörös­barnás színű nyoma is látható volt. 8 A helyszíni mérésekkel hitelesített fényképfelvételeinket Vörös Viktor térinformatikus (Geonetwork Kft., Szombathely) szerkesztette össze jól tanulmányozható metszetfotóvá.

Next

/
Thumbnails
Contents