Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - BÉKÉI László: Adatok a Nyugat-Dunántúl középső bronzkori történetéhez

konvex ívelésű, a nyak és a has csatlakozásánál ülő kerek fülek jellemzőek rájuk, bár ismert egy perembe csatlakozó füllel készült miniatűr bütyöklábas változat is (PODBORSKY etal. 1993: Taf. 166: 5, 10, 15, 21). A Böheimkirchen csoport anyagában található korsóknak szintén mások a testarányai, alsó részük inkább félgömb alakú, a váll törésvonala majdnem az edénytest legnagyobb szélességénél húzódik (NEUGEBAUER 1977: Abb. 5: B). Ezzel szemben a magyarádi korsók magasabbak, nyomott gömbtestüek, a törésvonal a nyak és a has csatlakozásánál, a legszűkebb részen látható (TocÍK 1981: Príloha 1: A2, A3, A4). Arányai és fülkiképzése alapján a velemi példány ezekhez áll közelebb. Gyöngyösfalu határában árokásás révén bronzkori telepet bolygattak meg, melynek területén ásatásra nem került sor, a leletek szórványként lettek begyűjtve (KÁROLYI 1979-1980: 143-146). A kerámiaanyag egésze halomsíros jellegű, ráadásul nagy részének párhuzamait Károlyi Mária a délnyugat-szlovákiai késő halomsíros ún. elő-Caka (Vorcaka) horizontból említi. A Véterov kultúrával illetve a Böheimkirchen csoporttal nem mutat hasonlóságot, a bekeházai formákkal is csupán a durvított, folyatott aljkiképzésű tárolóedények (KÁROLYI 1979-1980: 8. ábra: 2), a sárvárival pedig a lapos vagy kerek bütyökkel ellátott fazekak rokoníthatóak (KÁROLYI 1979-1980: 8. ábra: 1, 5). Ezek alapján kijelenthetjük, hogy a gyöngyösfalui település nem illeszthető a Véterov lelőhelyek sorába. Hegyfalu közelében Károlyi Mária egy értékelhető melléklet nélküli csontvázas sírt és egy északnyugat-délkeleti tájolású, kb. 11x3,5 méter hosszú, téglalap alaprajzú épület maradványait tárta fel, melynek külső falához egy kisebb helyiség valamint átégett omladékhalmazok (külső kemence?) csatlakoztak. Vesszőfonatos cölöpszerkezetére az áglenyomatos paticsdarabok utaltak. Mivel a ház illetve környékének leletanyaga néhány kelta cseréptől eltekintve azonos jellegű, feltehetően a közelben talált cserepek is belőle származnak, szétszóródásuk a lelőhelyet majdnem teljesen elpusztító gépi földmunkának köszönhető. A hegyfalui épületet Károlyi Mária szerint a gátai népesség létesítette és használata tovább folytatódott a halomsíros időszak elején is. Amennyiben igaza van, ez lenne az egyetlen közvetlen bizonyítéka annak, hogy a gátai kultúra megérte a koszideri korszakot. Az omladékréteg alól került elő egy szürkéssárga színű gátai típusú mély tál, melynek négy, a peremtől a vállig érő középen elkeskenyedő szalagfüle van, ezek alsó csatlakozásának vonalában bekarcolás fut körbe (KÁROLYI 1979-1980: 3. ábra: 1, I. tábla: 1). A ház környezetében több hasonló, sárgásszürke vagy fényezett fekete edény darabjait is megtalálták. Egy tölcséres szájú, félgömbös testű füles korsó töredéke ugyancsak a gátai kultúrához sorolható, egy nagyméretű, lapos fogóbütyökkel ellátott lapos szűrőedény pedig széles körben használatos kora-és középső bronzkori forma, megtalálható az aunjetitzi, a Véterov és a magyarádi kultúra telepein is (KÁROLYI 1979-1980: I. tábla: 2, II. tábla: 1). Az épületben illetve annak környékén előkerült többi edénytöredék párhuzamait a ko-