Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - RADICS András: Adalékok az avar kori ötvösséghez

olvasztásos tausírozás. Az olvasztási tausírozás technikája a kutatás hiányosságain túlmenően is kevéssé ismert és nehezen felismerhető, mivel a tiszta kivitelezésben alig lehet a fémtausírozási fajtákat megkülönböztetni. Az olvasztási tausírozás lényege, hogy az alapfém vésetébe beleolvasztják a betétet. A nem szabályszerű, könnyen egymásba mosódó motívumok mikroszkóp alatt könnyebben felismerhetők, mint röntgenfelvételen. A Henrich-Tamáska Orsolya által vizsgált privlakai (215. sír), Szeged-makkoserdei (317. sír) és a Sárszentlőrinc-úzdi (L4. sír) falerák az olvasztási tausírozás használatára utalnak, mivel a hálómintára jellemző szakaszokat és egymás mellé fektetett szálakat nem lehet felismerni a röntgenfelvételeken. Ezért a mintáknak gyenge, hullámos kontúrjai vannak (HENRICH-TAMÁSKA 2005: 114). Az olvasztási tausírozást, kétféleképpen tartom elképzelhetőnek. Ennek egyik módja, ha a vesétekbe a berakás anyagának megfelelő reszeléket olvasztanak bele. Ez csak úgy lehetséges, ha a tárgy egész felületét beszórják vele. Ezután olvasztják bele a betétet. Azonban ebben az esetben nem csak a véseteket, hanem a tárgy egész felületét be kell borítani reszelékkel, mivel a reszelek szemcséi között levegő van, ami az olvadás közben az olvadt anyag súlya miatt kiszorul a szemcsék közül, így a betét zsugorodik. Ha csak a véseteket töltenék fel, ami egy domború és meglehetősen összetett, sűrű mintázatú tárgy esetében nem is lenne olyan egyszerű, akkor olvadás közben a bronz, vagy a réz reszelek kohéziós ereje miatt kis golyókba ugrana össze, mint a filigrán forrasztásnál. Ezért nem adna összefüggő mintázatot. A másik lehetséges módja az olvasztásos tausírozásnak, hogy a vesétekbe huzalokat fektetnek bele, melyeket beleolvasztanak. Ebben az esetben az olvasztás tökéletlensége miatt elképzelhető, hogy megfigyelhető a huzalok belefektetésének sorrendje. Azt az eljárást viszont, hogy olvadt fémet öntenek a vesétekbe, nem tartom valószínűnek, mivel ebben az esetben a 0,7—0,8 mm szélességű vesétekbe kellene azt belecsorgatni, ami kétségkívül nem csak a nútokba, hanem a faléra felületére is vastagon ráfolyna, melyet utána le kellene csiszolni. A meroving emlékanyag ötvöstechnikai elemzéséből ismerjük, hogy a lemez és az olvasztásos tausírozást egyaránt használták, a technikát pedig késő római hagyományokra vezetik vissza (JVÍENGHIN 1994: 29). Ezen kívül további bizonyítékok szólnak a nem olvasztásos tausírozás mellett, mivel a réz rosszul önthető, olvadéka sűrűnfolyó, a formát nehezen tölti ki és sok gázt nyel el. Ezzel szemben hidegen kitűnően alakítható (JÁREÁS etal. 1996: 170). A tárgyak mikroszkopikus vizsgálatából levont következtetéseket óvatosan kell kezelni a restaurált és a restaurálatlan tárgyak esetében, mivel a restaurálás megváltoztathatja a tárgy felületének faktúráját, ezáltal más, félrevezető megfigyelési eredményeket kaphatunk. Az ilyen technikai eljárások meghatározásának problematikája további vizsgálatok sorozatát igényli. Mindezek ellenére az általam is vizsgált Szeged-makkoserdei faléra motívumai véleményem szerint nem olvasztási tausírozással készültek, mivel hálóminta esetében az olvasztás tökéletlenségéhez képest nagy felületen figyelhető meg a