Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - KELBERT Krisztina: Római tükrök Savariában

jéből 89 egyetlen tükörlelet sem látott napvilágot. A territóriumon villák­hoz tartozó temetőkből összesen hét tükör származik. A Szombathely, Oladi lakótelep lelőhely sírjaiból kettő, Zanat II. lelőhelyen feltárt teme­tőből három, Chernelházadamonya és Simaság temetőiből pedig egy-egy tükör került elő. Mivel a nemrégiben elvégzett ásatások leletanyaga nagyrészt még a feldolgozás első stádiumában tart, ezért a savariai tükrök temetekzési rítusokban való megosz­lásának vizsgálatába még nem bonyolódhatom. Ez egy későbbi feldolgozás témá­ja marad. Antropológiai vizsgálatok hiányában hasonlóképp egy későbbi tanul­mány tárgya lesz a nemek és a tükörmellékletek kapcsolatának feltárása. A tükrök sírokban való helyzetének elemzésére azonban módom nyílt. 90 Egyrészt azt vizsgáltam, a tárgyakat vajon mely lapjukra fordítva helyezték a sírba. Valamint, hogy azok ép vagy törött állapotban kerültek-e az elhunyt mellé. Továbbá, hogy ezen vizsgálatok konklúziói mennyiben járulhatnak hozzá a tükrök halottkultuszban betöltött szerepének értelmezéséhez. Érdekes eredményt hozott a tükrök fekvésének rekonstruálása. Ugyanis a 21 vizsgálható helyzetből 15 alkalommal egy fel-, illetve befelé fordított tendencia érvényesült. Azaz 11 esetben (a 17, 19, 20, 21, 24, 25, 27, 49, 50, 51 és az 56­os számú tükröknél) bizonyítható volt, hogy a tárgyat tükröző felületével felfe­lé helyezték a sírba. Továbbá négy alkalommal (a 18, 41, 47 és 48-as számúak­nái) megfigyelhető volt, hogy az urnába úgy illesztették a tükröt, hogy falának támasztva az urna belseje felé nézzen előlapja. Sajnos két esetben (a 26-os és 40­es számúaknái) nem lehetett megállapítani, merre fordították a sírba helyezés­kor a tárgyakat. Mindössze négy sírban fektették hátlappal felfelé a tükörmel­lékleteket (a 13, 14 és a 22, 23-as számú tárgyak esetében; az első két tükör azonban bolygatott objektumból származik, így fekvésük nem hiteles). Hasonlóan izgalmas annak a vizsgálatnak az eredménye, mely középpont­jába a tükrök épségét, illetve töredékességét állította, azaz azt tanulmányozta, vajon a tükröket egészben, vagy törött állapotban, netán csak töredékeikkel képviselve helyezték-e a halott mellé. Teljesen eredeti formában - törésmente­sen, esetleg néhány apró sérüléssel — a 21 vizsgálható tükör közül hét tárgy ke­rült felszínre (a 14, 19, 22, 26, 41, 48 és 56-os számúak). További tíz lelet ese­tében (a 18, 20, 21, 23, 24, 25, 27, 47, 49 és az 5l-es számúaknái) feltételez­hető, hogy töredezettségük ellenére egészben helyezték őket a sírba, vagy a máglyára, hiszen darabjaik általában hiánytalanul kerültek elő, vagy csupán néhány 89 Péterváry-Szanyi Brigitta: Savaria keleti temetője a római korban. Szakdolgozat, ELTE Régészetudományi Intézete, Bp., 2005. SM RA 2208-07. 90 Összesen 21 elemezhető szituáció állt rendelkezésemre, méghozzá a 200l-es Szombat­hely—Zanat Il-es lelőhely temetőjének 3 sírja (a 13, 14, 47-es számúak), valamint a 2006-os Paragvári utcai feltárás 18 sírja (a 17-27, 40-41, 48-51 és az 56-os számúak).

Next

/
Thumbnails
Contents