Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/1. (2007) (Szombathely, 2008)

Régészet - KELBERT Krisztina: Római tükrök Savariában

ket, valamint egy esetben (a 25-ös számú tárgyon) a fogantyúnál ugyan 10%kal alacsonyabb számot mértek, de még mindig háromszorosát a korongon megállapítottnak. Hasonlónak mondható, bár arányaiban lényegesen szerényebb tendencia mutatkozott a két (a 2l-es és a 25-ös számú) korong érintkezési zónájában. Az első esetében az ólomtartalom 13,8%, azaz körülbelül fele a nyél egyéb helyein mért ólomnak, de négyszerese a korong többi részén előfordulónak. Az utóbbi töredéke a nyél többi pontjain megállapított ólomtartalomnak, s nagyjából megegyezik a hát- és előlap másutt mért adataival. Tehát a lemeztámasztó minden esetben viszonylag magas ólomtartalmú, a zóna azonban a két mérésből csak egyszer hozott ilyen eredményt. A kérdés, miért növekszik meg az ólom ezeken a vizsgált területeken? Vajon köze van-e ennek a tendenciának a két tükörrész összeillesztéséhez? Azaz létezhet-e, hogy egy magas ólomtartalmú ónnal való forrasztás mérsékelt nyomaival szembesültünk e helyütt? Az ólomdús ónötvözetek forrasztófémként való felhasználása ismert volt a római korban (RlEDERER 1984: 77); teljességgel bizonyítani itt ugyan - a nem túl erőteljes és egyértelmű adatok miatt - nem lehet meglétét, de lehetőségét sem szabad kizárni. Az ötvözet többi összetevője, így a vas és a cink értéke a vizsgált pontokon általában nem mutat nagy eltérést. A vas mennyiségi aránya 0,91-6,19%-ig terjed, kivéve a 18-as számú tárgy előlapjának egy pontját, ahol 38,6%-ra növekszik. A rendszerint szennyezésként jelenlévő vas fakítólag hat a bronz színére (MÉRI 1954: 338). A cink mért eredményei az esetek nagy részében alacsonyak, 0,05-1,76%-ig mozognak, csupán két esetben változik jelentősen értékük: a 18-as számú tárgy előlapján (42,1%), valamint a 49-es számú tükör hátoldalán (10,9%). Az összetevő eredete kétséges: sem véletlen szennyezésként való jelenléte (főként az állandó és alacsony cinkértékú tükröknél), sem tudatos használata (az említett magas koncentrációjú tárgyak esetében) nem zárható ki. A sárgaréz (Cu—Zn ötvözet) előállítását ugyanis a római korban fedezték fel: a rezet gálmával (másodlagos cinkércek, cink-karbonátok és cink-szilikátok régi neve) ötvözték, s ezt gyakran alkalmazták használati és dísztárgyak készítéséhez (RlEDERER 1984: 44). A cink ugyanis növelte a bronz öntehetőségét, ugyanakkor azonban a patinaképződést károsan befolyásolta (MÉRI 1954: 338). A 10 tükör 45 pontján elvégzett fémanalitikai vizsgálat eredményeképp összességében elmondható, hogy a tárgyak - az ólom tükröt leszámítva nagyjából hasonló anyagösszetételi arányokkal rendelkeztek, s magas óntartalmú bronzötvözetből készültek, melyek polírozása biztosította a felületek ezüstös színét. Sőt egy (esetleg két) esetben további ónozás nyomai voltak megfigyelhetőek, melyek feketés, rendkívül jó tükrözőképességű felszínt eredményeztek. Ugyanakkor ötvöző anyagként a cinknek, mint a sárgaréz egyik alkotójának a tudatos használata is felmerült. Ezüstözés és aranyozás nyomait a vizsgálat nem észlelte. Ugyanakkor kitűnt a nyelek ólomdúsabb anyagból va-