Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)
Néprajz - Illés Péter: A tárgyak útja a magángyűjteménytől a múzeumi gyűjteményig – egy regionális esettanulmány
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 30 (2006) élő, az évtizedek alatt értelmiségivé váló, folyamatosan önfejlesztő ember a személyes tárgyaival egy, a saját értékrendszerét egyfolytában felülvizsgáló, önmagát kereső, mégis bensőséges „mikrokozmoszt" hozott létre. A tárgyak „társai" voltak, velük számára igazán jó volt lenni, és így érthetően nem véletlenül szerette őket olyan legendásan. A tárgyak tehát egyben eszközök is voltak, mivel együtt tartásukat az az intenció hatotta át, hogy a „jó hangulatú, szép házban", az otthonban olyan dolgok vegyék őt körül, melyekhez személyesen kötődik, kedvel, maguk is derűt sugároznak és így akár örömet is találhat bennük. Ahogy egyik munkatársa és közeli ismerőse jellemezte ezt az otthont: „náluk jól érezték magukat a tárgyak... megtalálták helyüket". Mindezt feleségével együtt, csupán a saját értékvilágára és ízlésére hagyatkozva hozta létre Gonda György, akinek az életpályája végére, az időben csakugyan önálló rendszerré alakulhattak a felhalmozott dolgai. Innen nézve fontos belátni: a népművészeti/népi iparművészeti tárgyak csupán érdeklődésének egy szeletét jelentették. Gonda Andrea interpretációja szerint, nem elhanyagolható módon, a gyűjteményében fellelhető „paraszti lét tárgyai" egyben megtestesülését is jelentették a hazához való kötődésének. Mindezekből többek között az következik, hogy semmiképpen nem a vagyoni gazdagság vezérelte Gonda György gyűjtőszenvedélyét. Olyan „ítész" volt, aki képes volt felfedezni ezekben a tárgyakban azt az értéket, mely benne és vele teljesedett ki az ő személyes intim világában. A válogatott és felhalmozott tárgyak különös sorsa, hogy később is csak a tulajdonos személyén, az életpálya egészén keresztül és hatásában válhattak, „nemesedhettek" műtárgyakká, azaz múzeumi tárggyá. A TÁRGYAK ÚTJA A műtárgyaknak ezt az útját érdemes röviden összehasonlítani a szembeötlő eltérések és hasonlóságok tudatosítása érdekében más olyan korabeli gyűjteményi erőfeszítéseket leíró szöveges interpretációkkal, melyekben közös pont lehet a népművészeti érték hangsúlyozása (8. ábra). Erre kínálja az első példát a Körmenden élő Komjáthy Kálmán szobafestő, aki a Deák Ferenc utca 24-ben lévő házában hozott létre privát néprajzi gyűjteményt. Gyűjtőterülete az egykori körmendi járás, tehát Körmend város és környezetének, benne foglalva az őrséginek gondolt tájrésze is, ahonnan igyeke-zett összegyűjteni a „már-már elvesző néprajzi kincseket": régi írásos dokumentumokat, használati tárgyakat, eszközöket (TÓTH 1984: 61). Rendszerezett anyagát 1982-ben a háza padlásán alakította raktározhatóvá és megtekinthetővé. Ezzel szemben Gonda György személyes tárgyai, státusszimbólumai csak a hozzá közel állók számára volt megismerhető, így is többek számára példaértékű és követésre érdemes. A Komjáthygyűjtemény valamennyi anyagát tulajdonosa igyekezett nyilvántartani, vagyis írásos (kartonos) és fényképes dokumentációt készített. Kollekciója egy részét felajánlotta az 1980-ban megalakuló szintén körmendi Rába Helytörténeti Múzeumnak, mely mozzanatban a gyűjtemény-test bizonyos szempontból elérte „karrierje" beteljesülését. 371
