Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Régészet - Anderkó Krisztián: Savaria vízvezetéke

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 30 (2006) mazik, amelynek egy leszakadt tetőlemeze elzárta a víz további útját, így az egy fűzfa gyökerei mentén a felszínre tört (SABLAUER 1979: 7). A Vízmű vállalat dolgozói a kiépítés során a gyűjtőcsatornát itt egy helyen, 220-230 cm mélységben feltárták (SMRA), de a kutatás pontos helyén és a vezeték felszíntől számított mélységén kívül a csatorna egyéb paramétere innen nem ismert. A feltárt csatornaszakaszban folyó vizet megfestették, hogy a víz és ezáltal a vezeték további irányára szolgáló információkhoz jussanak, de a kísérlet nem hozott eredményt, a színezett víz a felszínen sehol sem jelentkezett (SABLAUER 1976: 6). 1973: Bozsok vízellátásához kiépítették a Hidegkúti- és Kétágú-forrásokat, de itt sem a gyűjtőcsatorna, sem bekötőágak nem kerültek elő (2. ábra: 3) (SABLAUER 1979: 7). 1974: a velemi vízmű vízhozama erősen lecsökkent, ezért intézkedni kellett egy újabb völgyzárógát (II. galéria) kiépítéséről az I. galériától északnyugatra (2. ábra: 4) (SABLAUER 1979: 7). 1974 júliusában a Vas Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói a munkálatok közben a forrástól mintegy 35 méterre, az épülő hálózat alatt erős vízbetörést észleltek, amely egy mélyebb szinten fekvő római vízvezetékből származott. A mérések szerint a befoglalt Szentkút-forrásból 20-30 l/min, ugyanakkor a római gyűjtőcsatornából 80-130 l/min víz áramlott elő, tehát a még „üzemképes" - galéria szint alatt futó - római aquaeductus elvezette a kinyerhető víz nagyobb részét. A magasabb vízhozam biztosítása érdekében célszerűnek látszott a galériákat - és a római vízvezetéket - tápláló forrás pontos helyének meghatározása. A kivitelezés során megállapították, hogy a római vezeték síklefedésű, négyszögletes átmetszetű, 42x42 cm belméretű, fedlapjának teteje a felszín alatt 170-230 cm mélységben helyezkedik el, illetve, hogy a gyűjtőcsatorna ettől a ponttól egy kisebb ívet leírva halad az I. galéria irányába (PACHNER 1975: 1). 1975: folytatódtak a II. galéria kiépítésének munkálatai. A feltáráshoz két víztelenítő árkot készítettek, melyek közül az egyik két helyen is kisebb méretű római csatornát harántolt (PACHNER 1975: 3). Az 1974-ben épített tolózár- és vízóraakna mellett pedig egy kloritpalából készült helyiséget tártak fel, amelynek falazatát részben, kőlapokból álló padozatát pedig teljes épségben találták (SABLAUER 1979: 6, 1. ábra). Az építmény méreteire az akna tetején lévő aknafedél nagysága alapján következtethetünk: a felmenő falak nagyjából 30 cm szélesek és 80 cm magasak, az általuk határolt négyszögletű helyiség pedig megközelítőleg 160x200 cm lehetett (2. ábra: 5). A kivitelezési munkálatok során feltárták a római gyűjtővezeték még egy rövidebb szakaszát a Szentkút-forrástól induló patak és a Sötétvölgyi-patak torkolatánál (2. ábra: 6) (SABLAUER 1979: 7). Ez utóbbi kutatás eredményeit egy hitelesítő feltárás erősítette meg 1989-ben,

5 amikor körülbelül 5 m hosszan bontották ki a csatári kőből, síklefedéssel készült, 90 cm széles vezetéket: a 40 cm vastag oldalfalak, 40 cm széles 5 Az 1989-es feltárás csak dia formájában hozzáférhető. A felvételek egy részén megtalálhatóak az ásatási rajzok, illetve a korábbi kutatás alkalmával előkerült vezeték pontos metszetrajza, így ezek összevetésével sikerült a csatorna méreteit rekonstruálni. 13