Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 29. (2005) (Szombathely, 2006)
Néprajz - M. Kozár Mária: A magyarországi szlovének asszimilációja a történelem folyamán
Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 29 (2005) 1923-24 körül megkezdődött a visszavándorlás. Külföldi keresetükből a szlovének földet vettek, házat bővítettek és építettek. De sokan maradtak kint, sokan asszimilálódtak, főként a második és a harmadik generáció. Néhányan visszatérnek, hogy gyökereik iránt érdeklődjenek. Ezek közé tartozik Antalics István, aki identitásra találását egy tanulmányban is publikálta (ANTALICS 1998: 125-145). A Szentgotthárd környéki falvakban élő szlovének 1956-ban és később sem politikai okból, hanem elsősorban gazdasági kényszerből távoztak illegálisan („disszidáltak") a szögesdróttal, határőrökkel őrzött határon át Ausztriába, illetve onnan tovább Amerikába, Angliába vagy a világ más tájára. KITELEPÍTÉS A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN A magyarországi szlovén, horvát és szerb lakosság kitelepítéséről megjelent újságcikkek és a szlovénekkel közös falvakban élő németek kitelepítésének gyakorlata nyugtalanította a szlovéneket. (Alsószölnökről 103 németet kitelepítettek, Felsőszölnökön pedig 200 főt jelöltek ki.) Mindez időben egybeesett a nemzetiségi összeírás és a nemzetiségi oktatás bevezetésének előkészületeivel. Ezért „aki csak tudott, igyekezett külsőségekben magyarnak látszani". Ezért vallották magukat a magyarországi szlovének az 1949. évi népszámláláskor magyar nemzetiségűnek és szlovén anyanyelvűnek. (Az 5153 lakos közül 1949-ben csak 36 merte szlovén vagy vend nemzetiségűnek vallani magát.) A nemzetiségi lakosság összeírásának idején megjelent sajtóhírek is hatottak a Vas megyei szlovének e különös önvédelmi reflexének kialakulására. A Szabad Vasmegye arról tudósított, hogy a párizsi magyar-jugoszláv békedelegációk között baráti tárgyalás folyik a jugoszlávok által javasolt lakosságcseréről (40 ezer fő). Az áttelepítésre jelentkezőket szabad véleménynyilvánítás alapján jelölték volna ki. Az áttelepülési szerződés aláírása után egy évvel kezdődött és három évig tartott volna a folyamat. Az átköltözők magukkal vihették volna ingóságaikat, az itt maradó ingatlanaikat pedig az állam megtérítette volna (STIPKOVITS 1985: 159). A Szabad Nép hírei sem voltak biztatóbbak: „Ha valaki szlovénnek vallja magát, akkor számolni kell neki a kényszer-kitelepítéssel, átadják őket a Jugoszlávoknak. Ha magyarnak vallja magát, akkor a végleges elmagyarosításnak néz elébe egész családja". 17 A Szentgotthárd környéki szlovének zárkózottságát ezek a körülmények tovább fokozták. Sokakban ez még ma sem oldódott fel. Az 1947. II. 10-i békeszerződéssel a szlovénség területi hovatartozása végképp eldőlt, maradt a trianoni határ. A háború utáni években (1946-1956) a kötelező terménybeszolgáltatás és az élelmiszerjegy-rendszer a vasi szlovéneket is érintette. A nehéz gazdasági és politikai 17. A magyar és jugoszláv nemzetiségi probléma. — Szabad Nép. 1946. január 21. 265
