Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 29. (2005) (Szombathely, 2006)

Régészet - Ilon Gábor–Juhász Imola–Sümegi Pál–Jakab Gusztáv–Szegvári Gabriella–Sümeginé Törőcsik Tünde: A Marcal-völgy története az őskortól a középkorig egy környezet – régészeti vizsgálat tükrében – Mezőlak–Szélmező tőzegláp geoarcheológiai vizsgálatának eredményei

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 29 (2005) kelet felől, ahogy az Oka-Sarród, a Vucedol és a Gáta-Wieselburgi kultúra népe sem. Utóbbiak - jelen ismereteink szerint - csak a Rábáig uralták a Nyugat-Dunántúlt. A somogyvári kultúra kulturális hiátusa talán kutatástörténeti

4 problémákkal hozható összefüggésbe. Úgy tűnik a korszakban a Rába és a Marcal folyók közötti régió a kultúrák közötti határterület, „senki földje", azaz gyepű lehetett. Először - és nem utoljára a régió története során! A korszak végén feltűnnek - igen gyéren - e köztes területen, a Marcal völgyében is a korai, illetve a klasszikus halomsíros lelőhelyek. Ebből az időszakból már régészetileg is igazolhatóan ismerjük (2 helyről) az emberi megtelepedés nyomát Mezőlak határából. A késő bronzkori urnamezős kultúra (4. lista és 16. ábra) Jelenlegi ismereteink szerint az őskornak ebben az időszakában volt a terület a legsűrűbben lakott, így a hatások érthetően meglehetősen intenzívek. A vizsgált régió a Bakony térségi és a Keszthely környéki csoport (KŐSZEGI 1988: 59) között helyezkedik el és folyamatosan (Reinecke BD - На B2) lakottnak tekinthető. E paraszti földművesállattenyésztő, ugyanakkor rendkívül intenzív bronz iparral rendelkező gazdálkodás igen erőteljes hatást gyakorolt a környezetre. Gyűjtésünkben összesen 66 lelőhely szerepel. Ezek megoszlása: 62 település, amelyek közül 2 temetőjét (Csögle-Kispáskom, Külsővat-Gányi-tó) is ismerjük. Önálló temetőkről tudunk 3 esetben (Magyargencs-Horváth- és Börzsönyi-tag, Kemeneshőgyész-Kajmát I., Marcalgergelyi-Szőlőhegy) és 1 bronz depotot a Ság hegy közelében (Izsákfa) találtak. A Ság hegyi magaslati, jól védhető, központi hatalmi és regionális hatású fémműves telep (KŐSZEGI 1988: 63, 69; ILON 1992) közelsége miatt ugyan nem meglepő, de bizonyosan helyi bronzműves „kisiparos" működését jelzi egy külsővati homokkő öntőforma (ILON 1996: 52, 4. tábla 4). Az ugyanezen község határában talált cakai típusú fibula (ILON 1985, 1996: 52, 4. tábla 7.) okvetlenül megemlítendő. A lelőhelyek topográfiai megoszlása a Külsővat-merseváti és a marcaltői csoportosulás a Marcal-átkelők továbbra is hangsúlyos szerepét és azok biztosítását igazolják. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Marcal-medence az urnamezős népesség törzsterületéhez tartozott és mind a dél-észak irányú (közlekedő folyosó), mind a kelet-nyugati irányú mozgásban (gázlók) szerepet játszott. Ebből az időszakból már 7 helyről ismerjük az emberi megtelepedés nyomát Mezőlak határából. 4. Az érintett topográfiai kötetek készítésekor hazai előfordulása még nem volt tisztázott. 183