Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)
Néprajz - M. Kozár Mária: A magyarországi szlovének helytörténetírása
SAVARIA Л VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 28 SZOMBATHELY, 2004 pp. 337-342 A MAGYARORSZÁGI SZLOVÉNEK HELYTÖRTÉNETÍRÁSA M. KOZÁR МАИ A Savaria Múzeum, H—9700 Szombathely, Kisfaludy S. u. 9., Ungarn E-mail: mukic@axelero.hu DIE LOKALGESCHICHTSSCHREIBUNG DER SLOWENEN IN UNGARN Die — schon vor den Ungaren im westlichen Teil des Karpaten-beckens angesiedelten — Slowenen sind die einzige nationale Minderheit in Ungarn, die hier Urbewohner sind. Die Mehrheit von ihnen lebt im Komitat Vas, in Szentgotthárd (Monoster), in dem dazu angegliederten Dorf Rábatótfalu (Slovenska vesj und in den 6 Ortsgemeinden in der Nähe: Felsőszölnök/Gornji Senik, Alsószölnök/ Dolnji Senik, Szakonyfalu/Sakalovci, Apátistvánfalva/Stevanovci, Orfalu/Andovci, Kétvölgy/Verica-Ritkarovci. Außerdem wohnen Slowenen noch in Szombathely, Mosonmagyaróvár, Budapest und zerstreut in Ungarn überall. Laut Volkszählung von 2001 sind es noch 3040, aber ihre geschätzte Zahl liegt bei ca. 5000. Nach der Wende bekannten sich zu der slowenischen Nation um 1000 Personen mehr, als zuvor. Das ist den wirksamen Tätigkeiten der Minderheitsutonomie und der zivilen Vereinen zu verdanken. Die Mehrheit der Studien vor 1920 über die Slowenen waren auf Ungarisch verfasst (Mátyás Bél, István Sándor, János Csaplovics, Lajos Bitnitz, József Kossics, Bálint Bellosics, Elek Sinkovics, Ferenc Gönczi). Nur ein kleiner Teil davon war auf Slovenisch. (József Kossics, István Lülik, Stanko Vraz, Во klar Raie, Anton Trstenjak, Alajos Dravecz). Nach dem Friedensvertrag von 'Trianon (1920) interessierten sich die slowenischen Forscher immer mehr fir die "'Tot"-en, fir die iransmurschen und raab ländischen Slowenen. Über die ungarische Lokalgeschichte der Slowenen schrieben nach dem zweiten Weltkrieg mehrere Forscher auch in Ungarn (Zoltán Acs, Ferenc Stipkovits, György Zielbauer, Mária Kozár, Ferenc Mukics). A szlovének az egyetlen őslakos nemzeti kisebbség Magyarországon, amely a Kárpát-medence nyugati részén már a magyarok bejövetele előtt telepedett le. Többségük ma a Vas megyei Szentgotthárdon (Monoster), a hozzácsatolt Rábatótfaluban (Slovenska ves), és a hat környező községben: Felsőszölnök/Gornji Senik, Alsószölnök/Dolnji Senik, Szakonyfalu/Sakalovci, Apátistvánfalva/Stevanovci, Orfalu/Andovci, Kétvölgy/Verica-Ritkarovci él. Ezen kívül Szombathelyen, Mosonmagyaróvárott, Budapesten és szétszórtan Magyarország egész területén laknak még szlovének. A 2001. évi népszámlálás szerint 3040-en vannak, becsült számuk ötezer fő. A rendszerváltás után több mint ezerrel többen vallották magukat szlovénnek Magyarországon. Ez a szlovén kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek hatékony tevékenységének köszönhető. A magyarországi szlovének etnikailag a Szlovén Köztársaságban, az osztrák Karintiában és Stájerországban, az olaszországi határ menti tartományokban, illetve szerte a világon élő hárommilliónyi szlovénséghez tartoznak. A Szentgotthárd környéki szlovén falvak első okleveles említéséről Kalász Elek 1932-ben és Ivan Zelko 1982-ben megjelent könyvéből értesülhetünk. Szentgotthárd (Monoster) első okleveles adata a cisztercita apátság alapításának évével (1183) esik egybe. III. Béla azzal a céllal alapított itt apátságot, hogy a szerzetesek a ritkán lakott határ menti védősávot megműveljék, és ehhez munkaerőt telepítsenek ide. A már itt élő és betelepített szlovén lakosság az apátság majorjaiból hozta létre azokat a szlovén településeket, melyek Szentgotthárd környékén a mai napig fennmaradtak. Első okleveles említésük — a szentgotthárdi cisztercita apátság, a Széchy és a Batthyány nagybirtokos család jobbágyfalvaiként — a XIII—XVI. század'közé esik: Villa Sclavorum (Rábatótfalu) - 1221, Zakonfolua (Szakonyfalu) — 1350, Estevanfaloa (Apátistvánfalva) — 1350, Zelnuk Superior et inferior (Felső- és Alsószölnök) — 1378, Iwanfolua (János-hegy, ma Felsőszölnök része) — 1387, Perbese 337
