Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Takács Zoltán: A magyarok türk megnevezése Bíborbanszületett Konstantinos De Administrando Imperio című munkájában

Savaria a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 28 nem olvasható az a megállapítás, miszerint a magyar honfoglalást a besenyők támadása indította el, akkor felvethetjük, hogy egy császári kombinációról van szó. Véleményem szerint ennek két fontos alappillére van. Az egyik. Konstantinos idején a türkök (magyarok) egykori szálláshelyén a besenyők laktak, amire a császár is egyértelműen utal: „A besenyők helyét, amelyen abban az időben a türkök laktak, az ott levő folyók neve szerint hívják" (DAI: 38/66-67). A két terület azonossága a császár szemében nyilvánvaló volt. A másik. A türkök (magyarok) történetének bemutatásánál olvashatunk arról a besenyő támadásról, mely a Levediában élő türköket (magyarokat) érte, és onnan kimozdulásra kényszerítette. Konstantinos valószínűleg az előbbi két világos tényből indult ki, hozzátéve a maga korabeli helyzetet, és mindezek figyelembe vételével alkotta meg az etelközi besenyő háború elméletét, ami kiváltotta a türkök (magyarok) honfoglalását a Kárpát-medencében (TAKÁCS 2003). Harmattá János más szempontok alapján szintén nem tartja hitelesnek az etelközi besenyő támadásról szóló híradást. Véleménye szerint amellett, hogy sem bizánci, sem nyugati források nem szólnak erről, azért sem történhetett meg a feltételezett összecsapás, mert a besenyők csak a X. század első felében, a magyar honfoglalás után jóval, vették birtokukba a magyarok szállásterületét (HARMATTA 1998: 146-151; HARMATTA 2001: 10-14). Az előbbiek értelmében, legalább egy kísérlet kedvéért, kiiktathatjuk a második (harmadik) besenyő támadást, és visszatérhetünk a 37. fejezet elejére, amit most már minden akadály nélkül kapcsolhatunk a 38. fejezet megfelelő részéhez. Az eseményeket a következőképp rekonstruálhatjuk. Az úzoktól vereséget szenvedett besenyők, társaik egy részét hátrahagyva, a türkök (magyarok) szállásaira bukkantak. A két nép harcba keveredett, és végül az utóbbiak menekülni kényszerültek. Egy részük Perzsia felé ment, a másik részük pedig Levédi vezetésével Etelközbe ment lakni. Fontos, hogy ezzel datálási lehetőséget kaptunk, nemcsak a Perzsia felé tartó magyarok elszakadására, hanem az Etelközbe költözés időpontjára nézve is, egyben — előrevetítve a később leírtakat — a Levédi és Almos—Árpád dinasztiaváltásra vonatkozóan is. A 37. fejezet elején említett ötven és ötvenöt év arra utal, hogy a császár itt datált forrással dolgozott, legyen akár az egy krónikaszerű feljegyzés, vagy esetleg más levéltári, diplomáciai feljegyzés. Ez alapján az Etelközbe költözést a IX. század utolsó évtizedére tehetjük, matematikai kombinációkkal 893-902 közé (TÓTH 1998: 180). A honfoglalás eszerint az átköltözés után hamar bekövetkezett, azaz az etelközi tartózkodás nem lehetett hosszú idejű. Erre rímel az a történetsor, ami a 38. fejezetben olvasható. Levedit az átköltözés után röviddel hívatta a kazár kagán, és felajánlotta neki, hogy a türkök fejedelmévé teszi. Levédi erőtlenségére hivatkozott és maga helyett Almost és Árpádot ajánlotta. Végül kazár szokás szerint Árpádot pajzsra emelték. Mivel az elbeszélés részlet a későbbiekben még mélyebb elemzésre kerül, most csak az a fontos, hogy a kagáni ajánlat rövid időn belül megérkezett az etelközi szállásra. Ebben az értelmezési keretben Etelköz szerepét elsősorban nem abból a szempontból kell megközelíteni, hogy meghatározzuk földrajzi fekvését, térbeli kapcsolatát Levediával. Természetesen, ez sem érdektelen, rá vonatkozó adatok vannak is császári munkában (a legnagyobb szabású kísérlet GYŐRFFY 1984; BKNKŐ 1984; HARMATTA 1984; KlRÁLY 1984; LlGETI 1985; VÉKONY 1986), de számomra izgalmasabb annak meghatározása, hogy mit jelentett Etelköz önmagában a magyar történelemben. Ha a kérdésre választ kapunk, annak a hátterét is megsejtjük, miért szerepelnek a magyarok Konstantinosnál türk név alatt. A válasz kibontásához vissza kell utalni a táblázatba foglaltakra, aminek kapcsán a két fejezet közti hasonlóságokat mutattam be. Nem mehetünk el azonban az összevetés másik oldala mellett sem, azaz fel kell figyelnünk arra, hogy a két elbeszélés között lényeges különbségek is vannak. Ha számszakilag, az egyes részek mondatainak a számát tekintjük, akkor a következő eredményt kapjuk. A besenyők történetét a kezdetektől a közeijelenig 3 mondattal elintézi a császár, a magyarok esetében ugyanebben a szerkezeti egységben ez 18 mondatot vett igénybe, amihez a 40. fejezet honfoglalást, azaz a végső szállásterület megszerzésének részleteit bemutató 8 mondat még hozzájön, még ha az etelközi besenyő támadás elbeszélését nem is tekintjük hitelesnek. Lényegében a türkök (magyarok) esetében a történeti oldal jellemzően kidomborodik a császári szerkesztésben. 323