Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 28. (2004) (Szombathely, 2004)

Régészet - Fülöl Endre Norbert: Terra sigillata leletek Savariából, a Perint patak nyugati oldaláról

FÜLÖP К. N.: Terra sigillata leletek Savariaból, a Perint patak nyugati oldaláról vezés N. Lambogliától származik. Ö volt az, aki ezt a kerámiafajtát először csoportosította. (A, B, C, D és E típust különített el.) Kronológiai megfigyelései lényegileg ma is helytállóak. Az anyaggal foglalkozva W. S. Hayes nevezte először észak-afrikai vörös bevonatú árunak, utalva ezzel eredetére és gyártásának centrumára (GABLKR 1983). Az észak-afrikai sigillatatermelés az Kr. u. I. század végén kezdődött, amikor az itáliai és a dél-galliai műhelyekből egyre kevesebb importáru került a Földközi-tenger térségének déli provinciáiba. Ettől az időtől a Mediterraneum térségében az észak-afrikai áruk a VII. századig ugyanazt a szerepet töltötték be, mint a galliai és a rajnai sigillatak az északi provinciákban (GABLER 1982). Az anyagunkban található terra sigillata chiara, mint fentebb említettük, а С csoportba és a Hayes 50 formába sorolható. E formát az jellemzi, hogy vékony falú (sokszor csak 2—3 mm-es), peremrésze elvékonyodó. A meredek oldalfal törés nélkül átmegy a sík talpba. A keskeny talpgyűrű közel az átmenethez és egy barázda által tagolt. Tónusa a világos narancsszíntől a téglaszínig terjed, nagyon jól iszapolt, finom csillogású, jól kiégetett áru. Bevonata világos narancs, enyhén fényes. E csoportba tartozó leletek ismertek Sirmiumból, Poetovioból, Savariaból, Sopianeból, Intercisából, Aquincumból, Gorsiumból és Nagykanizsáról (GABLER 1982). Az észak-afrikai sigillatak a Borostyánkő út több pontján és a provincia keleti felében is előfordulnak. Ugyanakkor eléggé ritkák, csakúgy, mint a Mediterraneumtól távol eső európai provinciákban (GABLER 1982). Hayes a típust a IV. század első felére datálta, Pannoniában a III. század vége, a IV. század eleje valószínű (GABLER 1982). A pontosabb datálást elősegítik a következő leletek: egy Ács—Vaspusztán előkerült darab 355-ből keltezett érmével datálható, egy nagykanizsai pedig Alexander Severus 224—227-ben vert érméjével és egy III. század első harmadára keltezhető rheinzaberni terra sigillatával került elő. A fenti leletek alapján tehát feltételezhető, hogy észak-afrikai sigillatát már a III. század közepe előtt is szállítottak Pannoniába (GABLER 1988). Korábban a galliai és germániai terra sigillata típusok uralták a piacot, de az 259—260-as alemann betörés nyomán a nyugati kerámiaipar összeomlott és előterébe került az észak-afrikai import (GABLER 1982, 1983). Azonban mivel az előállítási hely és a piac között a távolság óriási volt, a közép-dunai területekre a terra sigillata chiara nem jutott el olyan tömegekben, mint a mediterrán piacokra. A terra sigillata chiarát Észak-Afrikában Karthago környékén állították elő, további műhelyeket feltételeznek Itáliában és Dalmáciában. Ezt támasztják alá a pannóniai anyagban is kimutatható különbségek színben és tónusban. Előfordulásuk (a Mediterraneumból származó késői mécsesekkel együtt) élénk kereskedelmi kapcsolatokra utal. A termékek a IV. század második felében és az V. század elején is felbukkantak Carnuntumban, Badenben, Brigetioban, Aquincumban és Sisciában, sőt nagyobb mennyiségben az Itáliához közeli területeken, a Dráva és a Száva közén (GABLER 1982). Jelentőségét növeli, hogy a IV. századi kerámiaimportot néhány edényen és terrakotta szobrocskán kívül ez a kerámiafajta alkotja és típusainak pontos datálása lehetővé teszi, hogy a 375 után megszakadó éremforgalmat a kormeghatározás során pótolja (GABLER 1983). Ugyanakkor nem könnyű megválaszolni, milyen módon kerültek ezek az áruk Pannoniába. A kutatás álláspontját jelentősen befolyásolja a publikált anyagok számának növekedése. Az elmúlt évek kutatásai arra utalnak, hogy az észak-afrikai kerámia a limeszónában is nem csekély számban megtalálható (GABLER 1988). 146