Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 27. (2002) (Szombathely, 2003)
Régészet - Pap Ildikó Katalin: Adatok Szombathely középkori településtörténetéhez. A Kőszegi utca 42. leletei
PAP I. К.: Adatok Szombathely középkori településtörténetéhez - A Kőszegi u. 42. leletei VASTÁRGYAK A vastárgyak (15. ábra) közül a legtöbb információt a lakat szolgáltatja. Alakja hossznégyszög, mely a XV. századtól (TEMESVÁRY 1961, 165) a XVIII. századig jellemző (TEMESVÁRY 1963, 126). A XV. században jelent meg a lakatok külső oldalán a kulcsház, melynek elhelyezése a lakat bal oldalára, aszimmetrikusan történt (TEMESVÁRY 1961, 168). A XVI. században a kulcsház megkezdte vándorlását a lakat közepe felé (TEMESVÁRY 1961, 168), így a Kőszegi utcai lakat viszonylagos biztonsággal keltezhető a XV. századra. Ezt az is alátámasztja, hogy lakatunk üreges kulccsal nyitható. Ez a kulcstípus a XII-XV. században voltjellemző (TEMESVÁRY 1960, 200). Az ilyen és hasonló lakatokat a korszakban tucatjával készítették, elsősorban az egyszerűbb emberek számára. Lakatunk közeli párhuzamait közli Temesváry Ferenc (TEMESVÁRY 1961, 53. ábra 6 és 12. ábra). A kés viszonylag közeli párhuzama az egyik csepelyi, XV. század végére, XVI. század elejére keltezett házból előkerült példány (KOVALOVSZKI 1969, 247. 35. ábra). Az ásató szerint a ház gazdája katonáskodó nemes lehetett (KOVALOVSZKI 1969, 247). Szintén közeli párhuzam a Muhiból származó egyik vas kés (MiCHNAI 1982, 3. ábra 4.), melyről Michnai Attila azt jegyezte meg, hogy valószínűleg asztali használatra készült (MiCHNAI 1982, 150). Kalmár János is az asztali készlet darabjainak tartja ezeket a késeket (KALMÁR 1959, XXVIII. t.) s korukat a XVI. századra teszi (KALMÁR 1959, 16). Hasonló típusú kést a XV-XVI. századra, de legkésőbb az 1530-as évekre keltez Nagykesziről Holl Imre és Parádi Nándor (HOLL-PARÁDI 1982a, 195). A sajnos még nem restaurált, így kevesebb adatot szolgáltató sarló az íves típusba tartozik (MÜLLER 1982, 469). Felerősítési módja a penge végének hiánya miatt ismeretlen, de Müller Róbert szerint a népvándorlás kortól folyamatosan napjainkig a nyéltüskés felerősítési mód az egyedüli (MÜLLER 1982,475). A kapocs és a szegek értékelése közelebbi adatok híján igen nehéz. Annyit így is megállapíthatunk, hogy használatuk beleillik a korszakról alkotott általános képbe. AZ EDÉNYEK KÉSZÍTÉSÉNEK TECHNIKÁJA Vas megye középkori eredetű fazekasközpontjainak kialakulásban döntő szerepet játszott, hogy a megyében megtalálható a főzőfazekak készítésére alkalmas lángálló 14 agyag (CSUPOR - CsUPORNÉ 1998, 113 és 129), valamint a terület a kerámia kiégetéshez szükséges fában is bővelkedik (KRESZ 1996, 230). A jaki fazekasokról középkori forrásunk nincs, de a Veleméri-völgyben már 1366-ban említettek "Gerencher" (Gerencsér) nevű helyet a források (KRESZ 1960, 374; KRESZ 1996, 229). Még a XIX. században is ezek a központok látták el mind a megyét, mind a környék egy részét fazekasáruval (KRESZ 1960, 318), s ajaki műhelyről azt is tudjuk, hogy főként a közeli Szombathely piacára dolgozott (KRESZ 1960, 322). A jó minőségű, lángálló agyag tehát adott volt. Ezt a készíteni kívánt edény funkciójának megfelelően különféleképpen soványították. A soványítás jobban formáihatóvá, tűzállóbbá teszi a kerámiát (PARÁDI 1959,10). A homok fokozza a tűzállóságot (CSUPOR - CSUPORNÉ 1998, 19). Az apró kavics hatása hasonló, azonban a nagyobb darabok akár szét is robbanthatják az edényt. Az őrölt kerámia (samott) ha finom őrlemény, akkor tömöríti, keményíti, ha durva, akkor viszont hőállóbbá teszi az edényt (CSUPOR - CsUPORNÉ 1998, 20). Az agyagban szennyeződésként jelen lévő csillám és a mész csökkenti a tűzállóságot. Ezeket iszapolással lehet kivonni az agyagból, de főleg a vízben úszó csillám kiiszapolása nehéz (CSUPOR - CSUPORNÉ 1998, 19). Az erős, homokos, apró kavicsos soványításra tehát első14. A tűzálló és lángálló agyag közötti különbség, hogy az előbbi 1600 fokon, az utóbbi 1600 fok alatt ég ki. Főzőfazekak készítésére a lángálló agyag is alkalmas (CSUPOR- CsUPORNÉ 1998, 114). 168
